Több tízmilliárd forintot szórt még ki a kormány a félretett pénzekből

  • narancs.hu
  • 2024. november 7.

Gazdaság

Drágult a Pénzügyminisztérium új épülete, de jut pénz az alapítványi egyetemeknek és Mészáros Lőrinc és Szíjj László konzorciumának is. 

22 milliárd forintott vett ki a kormány a Központi Maradványelszámolási Alapból, ebből 10 milliárdot kap a Várba, a Szentháromság térre költöző Pénzügyminisztérium az ingatlanberuházással összefüggő működési kiadásokra – írja a hvg.hu.

Mint a lap felidézi, a Pénzügyminisztérium új épületével kapcsolatban eredetileg 55 milliárdos költségről volt szó 2023 végi beköltözéssel, amiről persze már szó sincs.

A Központi Maradványelszámolási Alapból kivett pénzekből emellett költenek még 1,5 milliárdot tanteremfejlesztések előkészítésére és megvalósítására, állami közútfejlesztésekre pedig 9,8 milliárdot.

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre félretett pénzből is kivettek 30 milliárd forintot: 

  • a Büntetés-végrehajtás személyi kiadási kerete 1,5 milliárddal;
  • az Országos Vérellátó Szolgálat dologi kiadásokra költhető összege 1,8 milliárddal nő;
  • külügyi fejlesztési és kutatási programokra újabb 10 milliárd megy;
  • a magánintézményként kezelt alapítványi egyetemek felhalmozási célú kiadásaira 2,8 milliárd forintot különítettek el (a nem alapítványi állami egyetemeknek ebből nem jut);
  • a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által felügyelt Nemzetbiztonsági Szakszolgálat beruházásokra költhet plusz 2 milliárdot;
  • a „kormányzati infokommunikációs szolgáltatások” keretének növelésére ezúttal 10 milliárdot költenek;
  • újabb 1,5 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a Művészetek Palotájának működtetéséhez;
  • az Igazságügyi Minisztérium dologi kiadási keretéből 2,3 milliárdot átcsoportosítottak „társasági részesedés vásárlására”, de nem derül ki, milyen társaságba akarnak beszállni.

Külön határozatban adott a kormány a Külügynek és az EU-képviseletet felügyelő Európa-ügyi Minisztériumnak idénre összesen 4,4 milliárdot a kihelyezett dolgozók, a külképviselet által foglalkoztatott házastársak, valamint a vendégoktatói ösztöndíjprogram részvevőinek devizaárfolyam-kompenzációként.

Engedélyezték a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díj kiadási előirányzatának legfeljebb 35,4 milliárddal történő túllépését – ez az a pénz, amelyet a Mészáros Lőrinc és Szíjj László konzorciuma által alapított koncessziós társaságnak, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek fizet az állam azokon a szakaszokon, ahol átépítés vagy új pálya építése történik. Eredetileg 9,2 milliárdról szólt a szerződés.

Jóváhagyták az Országos Horgászturisztikai Hálózati Programot, 2030-ig összesen 30 milliárdot szánnak rá. 

Azzal is egyetértett a kormány, hogy költségvetési többlettámogatást adjanak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Szeretetkórház fejlesztésére és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem komplex felújításának előkészítésére és megvalósítására. A közbeszerzési eljárás legfeljebb 635 millió forintba kerülhet a következő két évben, a teljes költséget nem határozták meg.

Egy külön kormányhatározat rendelkezik arról is, hogy „az Élelmiszeripar Bajnokai Programban résztvevőként kijelölt PICK SZEGED Szalámigyár és Húsüzem Zrt.” egyedi fejlesztési terveinek megvalósítása érdekében a külgazdasági és külügyminiszter vizsgálja meg a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásának, az agrárminiszter pedig a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervből nyújtható beruházási célú támogatások biztosításának lehetőségét, vagyis a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó szalámigyár is kaphat még némi pénzt. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.