Varga Mihály bejelentette, hogy jövőre talán nem érkezik pénz az EU-tól

  • narancs.hu
  • 2020. november 25.

Gazdaság

Elhúzódhat a vita a költségvetésről.

"A Next Generation EU és az MFF forrásairól szóló vita elhúzódhat akár addig is, hogy jövőre még semmilyen forrásra nem lehet számítani az Európai Unió országaiban" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

A vita persze nem az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról folyik, hanem az ezekhez kapcsolódó jogállamisági mechanizmusról, ami miatt a magyar és a lengyel kormány blokkolja a költségvetés elfogadását.

Varga szerint ha nem lesz megállapodás, 500 milliárd forintnyi agrártámogatás akkor is jöhet Magyarországra, ha viszont lenne költségvetés, "akár 2500 milliárd forintnyi pluszforrással is lehet számolni."

A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor akkor se lesz baj, ha ez a pénz nem érkezik meg,"a finanszírozás stabil lábakon áll, felelősségteljes magatartást követünk, amit a járványhelyzet és a gazdaságvédelmi intézkedés szükségessé tesz, annak a forrását biztosítani fogjuk."

A válságból való kilábalásról Varga azt mondta, nagyon sok függ a védőoltások sikerességétől. "A fordulópont a jövő év május–júniusi időszak lehet, a második negyedév vége, a harmadik eleje, amikor megvan a vakcina, és megkezdődnek a tömeges védőoltások. A korlátozásokat ekkortól lehet majd gyorsabban feloldani, és a gazdaság lassan, de visszatérhet a normális kerékvágásba. Ha ez nem történik meg – mert a vakcinakísérletek lassabbak, vagy mert a tömeges átoltás csak lassabban tud megvalósulni –, akkor egy elhúzódóbb kilábalás lehet."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.