Varga szerint a gazdaság növekedése nagyobb lehet a vártnál, de azért érdemes felkészülni a visszaesésre

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. február 3.

Gazdaság

Gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány.

A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal - közölte az MTI.

Varga Mihály a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy fogalmazott: több szó esik egy lehetséges új gazdasági válságról, mint amennyi ebből a magyar gazdaság teljesítményén látszik. A miniszter ugyanakkor hozzátette: a világgazdasági lendület kezd kicsit visszaesni, és ezeket a hatásokat Magyarország sem tudja kizárni, erre érdemes felkészülni.

A kormány olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét; törekszenek arra, hogy a fejlesztések ne álljanak le, ne törjön meg a fogyasztás lendülete, és a bérek, nyugdíjak megtartsák vásárlóerejüket. Több minisztériumban is folyik tervezés, amely alapján gazdaságvédelmi programot alakíthatnak ki tavasszal - közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihány az OECD csütörtökön kiadott országelemzéséről szólva kitért arra: a nemzetközi intézmények utólag javítani szokták a magyar gazdasági növekedéssel kapcsolatos várakozásaikat. A miniszter szerint a 2018-as év jó példa arra, hogy mennyire pesszimista volt az elemzői várakozás; 3,5 százalék volt a legkedvezőbb előrejelzés, ugyanakkor a tavalyi magyar gazdasági növekedés 4,6-4,7 százalék lesz - mutatott rá.

A magyar gazdasági növekedést húzó tényezők közül a pénzügyminiszter kiemelte a lakossági fogyasztás és a beruházások bővülését.

Varga Mihály hangsúlyozta, a munkaerőpiacon az elmúlt években jelentős változás történt, Magyarországon a mintegy 12 százalékosról 3,6 százalékosra csökkent a munkanélküliség, néhány ágazatban munkaerőhiány alakult ki. A magyar kormány nem a bevándorlással kívánja megoldani a foglalkoztatást, a rendelkezésre álló hazai tartalékot szeretnék mobilizálni - jelezte.

A magyar munkaerő tartalékának a jelenleg még inaktívakat, a közfoglalkoztatottakat és a munkanélkülieket nevezte, kiemelve a nők, valamint a nyugdíjasok foglalkoztatottsági arányának növelését. Varga Mihály elmondta: a következő hónapokban terveznek három-négy olyan intézkedést, amelyek tovább erősítenék a foglalkoztatás lehetőségét mindenki számára.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”