Lázár János megmondja, hogy ki a haver itt

  • narancs.hu
  • 2016. június 7.

Hírnarancs

Andy Vajnából egy is sok, szorul az Orbán család körüli török szál. Spéder Zoltán nehéz napjai a hírekben.

Andy Vajna a parlamentben

Megszavazták a „lex Vajnát”, vagyis módosítják a közbeszerzési törvényt. Véletlenül úgy esett ugyanis, hogy Andy Vajna egyik kisebb tévéjét, a Liga Tv-t a törvény benyújtása előtti napon kartellezésért bírságolták meg. A törvény szerint 3 évig nem indulhat közbeszerzésen az, aki jogerősen kartellezett, ezt változtatták most meg úgy, hogy Lázár János határozatban mentesítheti a közbeszerzésen indulókat, „tehát egymaga dönti el, ki a haver és ki nem, kinél számít az, hogy kartellezett és kinél nem. Bájos, nem?” – reagált az LMP a történtekre, miközben a parlamentben Andy Vajna-arcot öltve fejezte ki véleményét a haveri jogszabály elfogadásáról.

false

 

Fotó: MTI

Fizess, hogy nyilvánosan vetíthess

Áll a bál a labdarúgó-Eb közvetítési jogai miatt. Kicsit többet kér az MTVA, mint ahogy azt a vendéglátóhelyek, kocsmák várták.

A nemzetbiztonság a szaúdi olajmágnásról hallgat

Tovább gabalyodik az Orbán család körüli török szál, amit a még aktuális nyomtatott Narancs csévélt fel a maga teljes szépségében. Nos, azóta is jönnek az új és új információk. Most épp a nemzetbiztonsági bizottság tegnapi ülésén a felelős miniszter, Lázár János számolt be a hírszerzés tavalyi teljesítményéről. Itt elmondjuk, miként.

Klubrádió vs. médiatanács

Jogerős részítéletet hirdetett a Fővárosi Ítélőtábla a Klubrádió polgári perében, melyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal szemben indított. Azért kért a rádió kártérítést, mert a médiatanács éveken keresztül nem kötött szerződést a korábban pályázaton elnyert fővárosi frekvencia használatára. A részítéletben 103 milliós frekveciahasználati díj visszafizetésére kötelezték a médiahatóságot, de további ötmilliót kell fizetnie a hatóságnak azért, mert szóvivője a Klubrádió jó hírnevét sértő nyilatkozatokat tett – írta a 444.hu. A tét ennél valamivel nagyobb: az elmaradt bevételek miatt a Klubrádió 1,3 milliárd forintos nagyságrendű összegre tart igényt. Az ítélőtábla e kérdésben új elsőfokú eljárást rendelt el.

Volt korrupció a kitiltási botrányban

Mégis korrupció állt a kitiltási botrány hátterében. Erről döntött a bíróság – lesöpörve az ügyészségi álláspontot –, amely első fokon kimondta, hogy a majdnem a semmiből előkerült ismeretlen vádlott nem csupán egy senkihez nem köthető simlis vállalkozó, akinek hazugsága okán kerekedett a botrány, hanem T. Viktor közvetítő és bűnsegéd volt a történetben, amely egy valódi, kétmilliárdos korrupciós ajánlat közvetítéséről szólt – írja részletekbe menően az Index. Azt azonban még nem tudni, kik is állnak a háttérben, kinek az ajánlatát közvetítette a vádlott a Bunge nevű amerikai étolajmulti lobbistájának, T. Tamásnak.

Egy belharc kárvallottjai?

Félrevezette kötvényeseit az FHB Jelzálogbank – közölte a Magyar Nemzeti Bank –, ezért a felügyeleti hatóság 105 millió forint piacfelügyeleti bírságot rótt ki a Spéder Zoltán által elnökölt bankra, sőt személyi felelősségrevonási eljárást is indított – írja a 444.hu.

false

 

Fotó: MTI

Az MNB közleménye annál is érdekesebb, mert épp ma fogadta el a parlament a takarékintegrációt felforgató törvényt is, amely nagy valószínűség szerint rosszul érinti Spéder Zoltán üzleti terveit. (A Spéder Zoltánról nemrég írt két részes portrénkat itt olvashatják.)

A hvg.hu írása szerint Lázár embereinek kisöprését célozza e legújabb Orbán-törvény.

Schiffer el…

A migrációról beszélt Schiffer András ma az Országgyűlés előtt, azt mondta: „Egy zöld párt alapvetése, hogy mindenkinek joga lehessen az emberhez méltó élethez, lehetőleg a saját szülőföldjén”, sőt „egy zöld párt elkötelezett a kulturális sokféleség mellett”. Ez így elég jól is hangzik, de Schiffer gyorsan hozzátette: „De ez nem a kultúrák végtelenített összekeveredését jelenti, hanem azt, hogy minden kultúra a keletkezési helyén tudjon virágozni és fejlődni.”

Ezért kell megkülönböztetni a kulturális sokféleség politikáját a multikulturalizmus politikájától, egyébként meg a „demokráciaexport korunk gyarmatosítása”, amiért Amerika mellett szövetségesként Magyarországnak is felelőssége van. Schiffer maga is rossznak tartja a kvótarendszert.

Már megint…

Újabb pokolgépes merénylet történt Isztambul belvárosában. Ismeretlen támadók autóba rejtett bombával felrobbantottak egy rendőrségi buszt Isztambul központjában, a Vezneciler metróállomásnál kedd reggel, jelentette a török állami média és a CNN. A merénylet az egyik legnépszerűbb látnivalótól, a Fedett Bazártól egy kilométerre történt, 11 halottról, 36 sérültről tudni eddig.

Figyelmébe ajánljuk