Balog Zoltánt feljelentik holokauszttagadásért, a Fidesz retteg a sajtótól

  • narancs.hu
  • 2014. augusztus 8.

Hírnarancs

Közben támad az Ebola: nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO. A bátor magyar celebek és egy nagykövet mégis Afrikába mennek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a nyugat-afrikai Ebola-járványt, és rendkívüli intézkedéseket sürgetett a vírus terjedésének megállítására – írja az Index. Az ENSZ szakosított szerve szerint a járvány nemzetközi továbbterjedésének következményei „különösen súlyosak” lehetnek, tekintettel az Ebola-vírus fertőzőképességére – erről bővebben itt írtunk. A járványban eddig csaknem ezren haltak meg négy nyugat-afrikai országban, és nyilván rengeteg esetről nem tudunk.

Védekező hadmozdulat

Védekező hadmozdulat

Fotó: Europress Fotóügynökség

Mindez nem tántorítja el az új nigériai nagykövetünket, aki korábban orvosként dolgozott az országban. Az Origo összeállításában szereplő 24 új nagykövet közül azonban korántsem mindegyik tűnik ilyen jó választásnak.

Szintén az Origo áldozatos oknyomozó munkájának köszönhetjük, hogy majdnem biztosan tudjuk: Afrikába viszi az RTL Klub a Celeb vagyok szereplőit. „Úgy tudjuk, jövő héten néhány szereplő már oltást is kap, de alapvetően biztonságos helyen veszik fel a műsort, távol az Ebola sújtotta területektől” – olvasható a cikkben.

Celeb vagyok, ments ki innen - első széria

Celeb vagyok, ments ki innen – első széria

Fotó: rtlklub.hu

És ha már RTL Klub: a hvg.hu birtokába került az a kormány számára készített jelentés, amely az RTL hírműsorait vizslatta közel egy éven keresztül. Ebből többek között az is kiderül, hogy a kormány és az ő szellemi műhelyei nem azért beszélnek hülyeségeket éjt nappallá téve, hogy minket bosszantsanak, vagy mert éppen ez áll érdekükben, hanem mert tényleg ennyire egyszerűen látják a világot. Mármint hogy aki a köztévénél kevésbé szolgalelkű, az nyilvánvalóan Orbán Viktor megdöntésére tette fel az életét. Érdemes elolvasni, egyszerre röhejes és ijesztő szövegek.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a magyar sajtó és az értelmiség jelentős részében is hasonló reflexek alakultak ki, hiszen amikor a reklámadó után az RTL Klub elkezdett kormánykritikus híreket is adni, azt sokan olvasták brutális támadásként. Pedig annyi történt, hogy a korábbi sumákolás helyett kihúzták a fejüket a homokból. Vagyis a normalitás most állt vissza, nem most szűnt meg. Jó, néha belefutnak végletesen didaktikus-hatásvadász csesztetésekbe is, lásd Mészáros Lőrinc elhalálozott munkásának esetét ma este.

Van itt kereszt, van itt cigány, mit akartok?

Ugye, egyetértünk?

Fotó: MTI

A Magyarországi Cigányok Fóruma – Összefogás Magyarországért Párt pénteken feljelentést tett holokauszttagadás miatt Balog Zoltán miniszter ellen a Fővárosi Főügyészségen – közölte a párt az MTI-vel. Közleményükben azt írják, nem fogadják el, hogy „70 évvel a holokauszt után sem hagyják békében nyugodni ártatlanul meggyilkolt halottainkat, gyermekeket, időseket”. Korábban így tett a DK is. (Balog Zoltán mostani és korábbi kijelentéseiről tegnap megjelent lapszámunk szerkesztőségi cikkében emlékezünk meg.)

Majdnem 90 százalékos többséggel szavazták meg a szocialista küldöttek pénteken a hárompárti főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc támogatását. A kerületi polgármesterjelöltek ügyében is elfogadták a hárompárti alkut – írja a hvg.hu, és ennek végre tényleg lehet örülni, legalább egy kicsit. Horváth Csaba II. kerületi polgármester-jelöltséggel vigasztalódhat, teszik hozzá ugyanott. Látják: a jó Csaba sem szomorú! Nagy kő esett le a szívünkről, mehetünk aludni.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.