Előre kurvák, gengszterek! – Jelentés a hazai sztárvilágból

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 9.

Hírnarancs

A Magyar Nemzet rátolná a Fideszt a komcsilibcsigecikre, ál-Orbán Viktort találtak, Gerendai Károly nem sír, szerény Gérard-ra rájár a rúd, Földes László faképnél hagyta a falusiakat.

A Magyar Nemzet Schiffer András segítségére siet

Tisztakezű Schiffer András, a nagy purifikátor immár a jubileumi kilencedik alkalommal terjeszti az Országgyűlés elé, hogy tárják ugyan már fel az állambiztonság múltját, s derüljön ki, hogy ki volt spicli, vamzer és tégla, egyszer és mindenkorra. Nem is a majsztrókánk kicsinyt (úgy negyed évszázaddal) megkésett igyekezete a komikus ebben a történetben igazán. Hanem az, ahogy a frissen demokratizált Magyar Nemzet nagy lendülettel mellé furakszik, s az igazságért kiált. Derüljön most már tényleg minden ki, azt a hétszázát. De nem hagyják, a rohadékok. Kik is? Nos, ezt írja a demokratikus napilap: „A kérdésben, úgy tűnik, csöndes egyetértés van a kormánypártok és a balliberális ellenzék között: a kommunista titkosszolgálat anyagainak nyilvánosság elé tárását meg kell akadályozni.” Ájjájjjáj! Azt mondjuk elég régóta tudjuk, hogy a laptulajdonosnak, bizonyos Simicska Laposnak az a becsípődése, hogy derék katonatársa, vagy szobatársa, vagy valamikori országos cimborája, bizonyos Orbán Viktor, nos, vamzer volt a katonaságnál. Mintha tényleg ez lenne a legnagyobb baja a felcsúti cserefocistának… Nézzünk bele mélyen a magyar politikai élet fenekébe: mi lenne, ha egy emeszpésről kiderülne, hogy spionkodott? Semmi. Mi lenne, hogyha kiderülne, hogy tíz főfideszes köpött? Ugyanaz. Ezzel együtt nem felnyomni a spicliket, gyalázat. Huszonöt év után ezen rugózni: khm, politikai eszköztelenség (más szóval tehetségtelenség).

false

 

Kézre került Orbán Viktor Facebook-huszárja

A vs.hu megtalálta az arcot, aki viszonylag tisztességes fizuért Orbán Viktor Facebook-oldalára a sorozatos hülyeségeket posztolja. Megtalálták, s mindjárt írtak is hozzá egy panegíriszt, ami végső soron érthető, de a köz nincsen sokkal beljebb általa, valljuk ezt be. Azért érdekes, nemde? Ilyen nyári szar.

Gerendai Károly büszke az állami cuclira

Nyakunkon a Sziget Fesztivál, a szokásos utakat mind lezárták, Gerendai elkezdett interjúkat adni. A Népszabó például azt forszírozza, hogy mennyi állami lé van a muriban. 50 milla – így Gerendai. De ez csak a költségvetésük alig több mint egy szem százaléka, teszi hozzá. A Népszabi nem enged, akkor miért kellett felvenni? Mert van mire költeni. Szevasztok. Ennyi volt az állami pénz története. A szerfelett érdekes beszélgetésből még az is kiderül (breaking, mondják kulturáltabb helyeken), hogy Gerendai bizakodó.

Gérard Depardieu Joszif Kobzon sorsában osztozik

Szegény Gérard Depardieu! Bő egy hónapon belül már másodszor tiltják ki Ukrajnából. Márpedig akit kétszer kitiltanak, az jobb, ha vigyáz, mert a harmadik kitiltás után már nincs kecmec, hozzák a szőrös bunkót. A szőrös bunkóról következő hírünkben is lesz szó. Miként énekesekről is, hiszen a nagy Gérard-t most az orosz énekesek összevont listáján tiltotta ki Ukrajna. Ilyen arcok társaságában, mint Joszif Kobzon. A BBC nyomán a Népszabber azt is vágja, hogy Gérard első kitiltása 5 évre szól. Hát húzd meg magad, nagy Gérard! Azt az öt évet guggolva is kibírod.

false

 

Földes László kevesellette a gázsit vidéken

Földes László, Kossuth-díjas énekes elvállalt egy vidéki fellépést. A 417 lakosú, Zala megyei Milejszegen avatták éppen a költészet csarnokát, ami ránézésre kétségkívül nem egy sportcsarnok, de a dolog végül a sikeres énekes nélkül zajlott, mert anyagi természetű vitája támadt a szervezővel. A Zalai Hírlap szépen utánajárt a dolognak, megírták a szervező bánatát és a fővárosi művész panaszait is – az döntse el, hogy kinek van igaza, akinek kedve van hozzá. Nekünk a dalköltő pár sora tetszett meg, aki eszerint nem csak a hangok világában és a világlírában, de az episztolafaragásban is nagyon otthon van. Figyeljék: „Évtizedek óta számtalan helyen játszottam és játszani is fogok ingyen. A tököli, a szombathelyi, győri börtönben, templomokban, kápolnák felújításáért, árva gyerekek javára stb… Ezek többsége nekem került pénzbe…” Na, valami ilyesmiről beszéltünk a minap itt.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.