Ez is a zsidók miatt van: durva belharc a Jobbikban

  • narancs.hu
  • 2016. december 29.

Hírnarancs

Kátyúkról szólnak a hírek a néppártosodás rögös útján.

Vagy mi a fasz

Miután Köves Slomó lekoptatta a zsidó közösség felé nyitni próbáló Vona Gábort, a vecsési Jobbik is frászt kapott Vona néppártosodó gesztusától. „A vecsési JOBBIK NEM üdvözli a zsidóságot a hanuka (vagy mi a f sz) alkalmából! Ha valakinek mégis ilyen eszement ötlete támadna, attól szervezetünk elhatárolódik!" – jelentik ki a Facebookon. Nem kellett sokat várni a pártelnöki reakcióra sem, Vona a Magyar Nemzet kérdésére ma elmondta, hogy etikai vizsgálatot indítanak a vecsési párttársak ügyében, mert jól nevelt jobbikos ilyen csúnyát még a párt „kamaszkorában” sem mondhatott. A házon belüli vizsgálat Vona szerint azzal is zárulhat, hogy az egész vecsési szervezettől megválnak. Hacsak addig ők maguktól nem térnek le a nagy néppártosodás (vagy mi a fasz) útjáról.

false

Szijjártó kihúzta a gyufát

Az észak-koreai „diplomaták” dobtak egy hátast Szijjártó azon kijelentésétől, miszerint Észak-Koreát „egy őrült kommunista diktátor vezeti, aki veszélyt jelent az egész világra”, és élénken érdeklődtek, a magyar külügyminiszter pontosan hogyan is értette ezt. Szijjártó erre nem volt rest kifejtősen is leoltani Észak-Koreát: „Magyarország olyan ország, amely beható és zord történelmi tapasztalattal rendelkezik a kommunista vezetés atrocitásairól, tisztában van a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság állampolgárainak helyzetével. Magyarországot mélyen aggasztja a hatalmas gyötrelmeket okozó elnyomó politikai rendszer, amely Észak-Koreában több millió állampolgár életét keseríti meg” – áll a külügyminisztérium csütörtöki közleményében.

false

Soros-bérencek vagytok-e?

Februárban újabb tüntetést szervez a Tanítanék mozgalom – mondta Törley Katalin, a mozgalom egyik vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A beszélgetés nemcsak Pukli távozására és a jövőbeli tervekre tért ki, hanem a mozgalom anyagi bázisára is, ami mögött sokan Soros Györgyöt vélik tudni, ezt azonban Törley cáfolta, hozzátéve, hogy mindent adományokból vagy saját zsebből állnak.

Ádernek tavasszal a nyuszik, télen pedig a bejglik segítenek

Nehéz döntésen van túl Áder János, hiszen nyilván sokat gondolkodott azon, hogy folytassa-e az államfői munkát, és legyen továbbra is felelős, kritikai hangja kormányának. „Az első felkérés alkalmával a húsvéti elcsendesedés, most pedig karácsony békéje segített a körültekintő mérlegelésben és döntése meghozatalában” – idézi szavait az index. Mindenki megnyugodhat tehát: továbbra is jó kezekben lesz az alkotmányos kontroll és a többi fontos, lelkiismeretes munkát igénylő feladat.

Váteszi vigyor

Váteszi vigyor

Fotó: MTI

Plusz ötmilliárd nem téma

Úgynevezett „kiegészítő kivitelezési munkákra” megy még el laza ötmilliárd adóforint, a 2017-es vizes-vb alkalmából építendő uszodamonstrumra – írja a Nap.hu. A költségek egyébként már másodjára módosulnak, eredetileg 38,36 milliárdba fájt volna, aztán felment egy kicsit 38,5-re, most viszont olyan munkálatok váltak szükségessé, amelyek feltétlenül indokolják a közel ötmilliárdos drágulást, azt viszont nem, hogy pontosan megmondják, mire menne még el ez a pénz.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.