Három év alatt tapsolta el a Fidesz a nyugdíjvagyont

  • narancs.hu
  • 2014. július 1.

Hírnarancs

Elpárolgott a nyugdíjvagyon, jelentett az Ernst and Young norvégügyben, Hunvald mégsem lesz polgármesterjelölt, a Facebook meg csak manipulálgat csöndesen.

Benyújtotta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap pénzügyi beszámolóját a tavalyi évről a parlamentnek. Ebbe az alapba került az a durván 3000 milliárd forintnyi vagyon, amelyet a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolásakor, a pénztártagok államhoz való átterelésével 2011 tavaszán bekebelezett az állam. Az alap vagyona 2013. év végén mindössze 176,7 millió forint volt, vagyis szinte teljes egészében elfogyott, írja a hvg.hu.

Varga és Giró-Szász bejelenti

Varga és Giró-Szász bejelenti

Fotó: MTI – Soós Lajos

Az Átlátszó megszerezte az Ernst & Young jelentését a Norvég Civil Alap átvilágításáról. Összességében megfelelőre értékelik a projekt végrehajtását, rendszerszintű hiányosságokat a következtetésben nem állapítanak meg, de több problémát, illetve kockázatot tártak fel a pályázatokkal kapcsolatban: az észrevételek a négy vizsgált szervezet tekintetében szervezetenként eltérnek, de a legtöbb esetben a pályázatok értékelési eljárása szabályozottságával, a lehetséges érdek-összeütközések kizárásával, illetve az eljárások dokumentálásával volt baja az értékelést végző szakértőknek. A cég sem a pénzek kezelésével kapcsolatos visszaélést, sem közvetlen vagy közvetett korrupciós gyanút nem tárt fel.

false

 

Fotó: Átlátszó

A szocialista Hunvald György lemondott a párt VII. kerületi elnöki pozíciójáról, és bejelentette, hogy polgármesterjelöltként sem indul az őszi önkormányzati választáson. Ezt az MSZP kedden közölte az MTI-vel. A közlemény szerint bár Hunvald Györgyöt a kerületi szervezet politikailag rehabilitálta azzal, hogy elnökké választotta, mégis úgy döntött: nem szeretne terhére lenni a társadalmi nyitást végrehajtó MSZP-nek. Az MSZP VII. kerületi szervezete június közepén választotta elnökké Hunvald Györgyöt, a kerület volt polgármesterét. Korábban sajtóhírek szóltak arról, hogy az erzsébetvárosi szocialisták őt akarják indítani a polgármester-választáson. A Kúria kedden egy évre változtatta harmadfokon Hunvald György börtönbüntetését az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben. A Kúria a büntetést a hűtlen kezelés ügyében felhozott vádak elkülönítése után mérsékelte, azzal a kitétellel, hogy a Szegedi Ítélőtábla köteles határozni a még jogerősen el nem bírált vádpontokban.

Hunvald György

Hunvald György

Fotó: MTI – Földi Imre

Magyarázkodik a Facebook – 700 ezer embert manipuláltak. Magyarázkodásra kényszerült a Facebook vitatott pszichológiai kísérlete miatt, amelynek során 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot, azaz befolyásolta, milyen érzelmekkel találkoznak a felhasználók – írja az MTI is. Csaknem 700 ezer Facebook-használó volt tudtán kívül részese a tesztnek. „Egyetlen felhasznált adat sem kapcsolódott egy-egy adott személy Facebook-fiókjához” – magyarázta a közösségi portál. A kutatást két amerikai egyetemmel közösen végezték, hogy megvizsgálják, „változtatnak-e a felhasználók a posztolási szokásaikon attól függően, hogy milyen érzelmekkel találkoznak barátaik hírfolyamában” – idézte a Facebook közleményét a BBC. Többen bírálták a kutatás módszereit, mások aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy milyen hatása lehet egy ilyen vizsgálatnak. A The Guardian idézte Jim Sheridan brit parlamenti képviselőt, aki hangoztatta: „az emberek magánéletéről szóló szövegeket manipulálnak, és engem aggaszt, hogy a Facebook és mások képesek az emberek gondolatait is befolyásolni a politikában vagy más területeken. Ha így irányítják a gondolataikat, meg kellene védeni őket, illetve legalább tudniuk kellene arról, mi zajlik.”

false

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

„A hallgatással élteted”

Marika néven létrehozott egy alternatív köztársasági elnököt, akinek sikerült a lehetetlen: fideszes propagandistaként is képes volt szerethetővé válni. Nemcsak Marika titkáról, de arról is kérdezősködtünk, hogy miért olyan nehéz Magyar Pétert parodizálni, s mi hiányzik Sulyok Tamásból. Szó esett továbbá politikai ősélményről, hazaszeretetről és a véleményüket nem vállalókról is.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”