Gondtalanul vadászhatnak együtt tovább az ország urai

  • narancs.hu
  • 2013. december 18.

Hírnarancs

A vadászgató magyar gazdasági-politikai elit tagjaira vadászott, ezért elítélték; hazánk egyre jobban teljesít az áfacsalások felderítésében; és egyre jobban teljesít a Fidesz is. A nap főbb hírei.

Jön a közalkalmazotti bérfejlesztés meg a harmadik rezsicsökkentés, még könnyebb lesz a családoknak – íme, mutatóba néhány olyan kormányzati kampányintézkedés, amelyek eredménye a decemberi közvélemény-kutatásokban már egyértelműen látszik. Az Ipsos és a Medián legfrissebb adatai egyaránt azt mutatják, hogy a Fidesz néhány havi megingás után nemcsak növelte a támogatottságát, de az újabb győzelmébe vetett hit is erősödött a megkérdezettek döntő többségében. Sőt, mivel a kihívók (akár az MSZP, az Együtt, akár a Jobbik) népszerűsége változatlanul stagnál, a kormánypárt erősödése még szembetűnőbb. Az ellenzéki pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció produkált enyhe növekedést, ami a párt parlamentbe kerülését ugyan előrevetíti, de a kormányváltást aligha.

A rezsiharcon nehezen talál fogást az ellenzék, rövid, kampánykompatibilis állításokat nehéz tenni az ügyben; például azt elmagyarázni csak hosszas fejtegetéssel lehet, hogy a rezsicsökkentés kártékony, mert már rövid távon is mindenki (szolgáltató, fogyasztó) megszívja, hosszú távon pedig oda vezet, ahová a létezett szocializmusnak az állami dotáción alapuló árpolitikája vezetett. Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke például az MSZP és az Együtt 2014–PM pártszövetség Pest megyei egyéni jelöltjeit bemutató eseményen arról beszélt az MTI tudósítása szerint, hogy a rezsicsökkentésnek véget vetnének, viszont „rengeteg más” dolgot tennének, ami a közszolgáltatások árának mérséklésével járna. Többek között azzal érvelt, hogy a rezsiharc mennyi veszteséget okoz például a vízközmű-szolgáltatóknak, amit – tesszük hozzá – előbb-utóbb úgyis a a fogyasztóknak kell pótolni.

Meglehet persze, hogy az időjárás megoldja az egész rezsifölhajtást: a Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal jelentése – amelyet az MTI ismertet – szerint a november globális melegrekordot döntött. Aggodalomra semmi ok tehát, jegesmedvének lenni ez idő tájt nagyobb szopás, mint rezsifizető magyar nagycsaládos közalkalmazottnak.

Nemcsak a hőmérséklet szárnyal, hanem a magyar hivatalok is szárnyalnak áfaügyben: amióta Horváth András volt adóhivatali dolgozó a színre lépett és egykori munkahelyét azzal vádolta, hogy bizonyos cégek áfacsalásai fölött készséggel szemet huny, minden hétre jut egy-egy örvendetes hír áfabűnügyben. A soros heti szenzáció a Csongrád Megyei Főügyészség vádemelése két személy ellen, akik 2,5 milliárd forint áfát akartak jogosulatlanul visszaigényelni, de az éber NAV-on rajtavesztek.

false

Rajtavesztett Keller László is, aki a Medgyessy-kormány idején közpénzügyi államtitkárként többek között az első Orbán-kormány gyanúra okot adó közpénzfelhasználását szerette volna vizsgálni. (Ma már kevesen emlékeznek rá, de közvetlenül a 2002-es kormányváltás után ezt a tényfeltárást a választók többsége el is várta az új kormánytól.) A bíróság hivatalos személyként elkövetett személyes adattal visszaélés bűntettének kísérlete miatt mondta bűnösnek a volt szocialista politikust, és egy év próbaidőre bocsátotta. Keller 2004-ben vizsgálatot kezdeményezett egyes Somogy megyei vadászatok miatt, és dokumentumokat kért be az érintett vadásztársaságoktól, amire a Fővárosi Törvényszék szerint a hivatalos személyként eljáró Kellernek nem lett volna joga. Az adatokat Keller egyébként nem kapta meg, mert a vadásztársaságok megtagadták azok kiadását. Ám ha megkapta volna, akkor a „vadászok” – azaz a politikai, közigazgatási és gazdasági elit tagjai – kapcsolatrendszerének nyilvánosságra kerülése érdekeik jelentős mértékű sérülését okozta volna. De hál' istennek, nem sérültek az érdekeik.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.