Hazánk ismét lenyomja Németországot – haláleset, fizetnivaló, fekete karácsony

  • narancs.hu
  • 2013. december 22.

Hírnarancs

Kié lesz a Tv2, miért lesz olcsóbb a német autópályadíj, miért halt meg Maár Gyula, és ki a fasz az a Bing Crosby? Vasárnapi hírek.

Valami nem stimmel a Tv2 eladásával, egy több milliárd forintot érő céget csak akkor vesz meg a vezérigazgató és a gazdasági igazgató, ha ők valójában strómanok, és a valódi tulajdonos kilétét nem akarják nyilvánosságra hozni. Ez pedig felerősíti azt a gyanút, hogy a jelenlegi kormányhoz közel álló gazdasági körök vették meg a második legnagyobb kereskedelmi tévét – írja a Népszabadság itt. Hogy a Fidesz rá akarja tenni a kezét, ami hasonló esetekben rendszerint Nyerges Zsolt markában végződik, azt hallottuk már sokfelől harangozni, a választások után a csatornánál landoló ejtőernyőst meg már a két szemünkkel is láttuk. Márpedig, ha igazak a találgatások, az egy dolgot jelenthet: nagyuraimék reszketni méltóztatnak. Félnek, mert úgy gondolják, hogy bukhatnak a közelgő választásokon, s a következő kormány – a beteges eddig ti voltatok, most mi jövünk magyarországi elve szerint – elszedi tőlük a köztévét. Vagy a hatalmukat nem féltik, csak a PR-jét, de azt nagyon, hiszen a köztévéről, a HírTv-ről, a Magyar Nemzetről, a Heti Válaszról és a többi jómadárról már úgyis tudja mindenki, hogy kinek a nótáját húzzák, egy ismeretlen tulajdonosi hátterű országos tévével mégiscsak jobb nekimenni a választási kampánynak, hátha annak a meséit még elég sokan beveszik. Mindegy, hamar kiderül, kábé az első nagyobb hazugságnál.

Németországban évente nagyjából 100 euró lehet a külföldi autósokat terhelő autópályadíj, fizetni várhatóan 2015-től kell majd – írja a portfolio.hu a személygépkocsik vonatozásában. Akkor jöjjön egy gyors fejszámolás, ez annyi, mint alig 13 ezer forinttal kevesebb, mint a magyarországi éves díj. Ha ehhez még hozzácsapjuk, hogy Magyarországon összesen nincsen ezer kilométernyi autósztráda, Németországban meg több mint tízezer kilométernyi van, az eredmény nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Magyarország jobban teljesít – útonállásban.

Országszerte több helyszínen osztanak ételt az ünnepek alatt a rászorulóknak, a rossz szociális körülmények között élő családoknak és a hajléktalanoknak – tudatja a hvg.hu az MTI közleménye alapján. S arról is beszámolnak, hogy hol.

Nem lesz fehér karácsony, ellenben kellemesnek ígérkező, 10 fok körüli, mondhatni tavaszias idő lesz. Akinek a fehér karácsony hiányzik, vigasztalódjék Bing Crosby örökzöldjével (már ha ez nem képzavar).

Benzinfilléreket is hoz a Jézuska a szokásos ajándék zoknik mellé, tehát gyalogolni továbbra sem érdemes.

Meghalt Maár Gyula filmrendező, akiről a szűk szakmán kívül mindenki csak azt tudta, hogy Törőcsik Mari férje. Pedig a legjelentősebb magyar filmalkotók közé tartozott, utolsó nagyjátékfilmjének a kritikájával köszönünk el tőle.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.