Magyar zászlók a Tienanmen téren – Itt az influenzajárvány!

  • narancs.hu
  • 2014. február 12.

Hírnarancs

Míg Orbán hivatalos útján vetít a kínaiaknak, idehaza hivatalosan is kitört az influenzajárvány. Akik még talpon, azok tüntetnek vagy aláírást gyűjtenek. Amerikában meg sportkocsikat nyelt el a föld. Híreink.

Viccesen indult a nap, Orbán Viktor a kínaiakat szórakoztatta Pekingben, Balog Zoltán viszont aláírt egy együttműködési szándéknyilatkozatot a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatban. Persze ez csak a jéghegy csúcsa, reggelig sorolhatnánk, mennyi, mennyi megállapodás köttetett az elmúlt órákban a felhőtlen kínai–magyar barátság jegyében, mégis inkább azt az elemét emelnénk ki a Fidesz.hu távol-keleti turnéról szóló tudósításának, melynek láttán az ötven évvel ezelőtti Népszabadság szerkesztői is sárgulnak az irigységtől: „Pekingben a magyar delegáció látogatásának tiszteletére sok forgalmas köztérre kitűzték a kínai mellé a magyar zászlót, így például a város központjában lévő híres Tienanmen téren is egymás mellett lobognak, és a küldöttség mozgásának idejére – számtalan rendőr segítségével – több forgalmas utat is lezártak az akadálytalan haladás érdekében.”

false

 

Fotó: MTI/Trebitsch Péter

Nagy kár, hogy nemzeti büszkeségünket beárnyékolja az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) MTI-hez eljuttatott közleménye, mely szerint „a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint február 3. és 9. között országosan 17 100 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez 20 százalékkal több az előző hét adatainál. A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon az év hatodik hetében megkezdődött az influenzajárvány.”

Akik nem estek ágynak, és ráadásul a EVM Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Zrt. munkavállalói, azok – mintegy százan – a cégtulajdonosokat képviselő ügyvédi iroda előtt tüntettek Budapesten. Imrik Tamás, a üzemi tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a februárban esedékes bérüket  nem kapták meg. Nagyon úgy tűnik, hogy nem is fogják megkapni. Noha Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke biztosította a megjelenteket, hogy a legnagyobb szakszervezeti szövetség kiáll értük, ugyanakkor felolvasta az EVM vezérigazgatójának lemondó nyilatkozatát is, aki azt javasolta, hogy a cég eszközeinek értékesítéséből befolyt pénzből fizessék ki a követeléseket.

Szerencsére Ózdon nem kell ilyen gondokkal szembenézni! De ki tudja, mit hoz a jövő? Az ózdi asszonyok egy része, egészen pontosan a Fidesz Ózdi Nőtagozata aláírásgyűjtésbe kezdett a gyed extra védelmében. Szerintük ugyanis a január elsején bevezetett intézkedéscsomagot nagyon meg kell védeni. Hogy kitől? Hát a „Gyurcsánytól-koalíciótól”, aki vissza akarja venni! Arról sajnos nincsenek információink, hogy mi lesz az összegyűjtött aláírásokkal. Netán felkeresik Gyurcsány Ferencet, kezébe nyomják az íveket, és azt mondják fenyegetőn: „Vissza ne merje vonni, ha maga lesz a miniszterelnök!” Vagy mit?

Szerény vigasz, hogy az Egyesült Államokban sincs mindig kolbászból a kerítés. A Kentucky állambeli Bowling Greenben nyolc ritka Corvette zuhant bele egy beszakadt víznyelőbe a Nemzeti Corvette Múzeumban, merthogy ott ilyen is van. A sérült kocsik között olyan kuriózum is volt, mint az 1953 óta gyártott amcsi sportkocsi másfél milliomodik példánya.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.