Máris pánikszerűen hárít a Fidesz olimpiaügyben
tarlos.jpg

Máris pánikszerűen hárít a Fidesz olimpiaügyben

  • narancs.hu
  • 2017. február 17.

Hírnarancs

Negyedmillió aláírás, Orbán–Tarlós-gyorstárgyalás, meghátráló Fidesz. Eseménydús pénteket zártunk.

Negyedmillió

Minden előzetes várakozást felülmúlt az eredmény, a Momentum pénteken délután több mint 266 ezer aláírást adott le a Fővárosi Választási Bizottságnak – egészen pontosan 266 151-et. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a hegyekben álló ívek mellett üzent Orbán Viktornak, a Fidesznek és Tarlós Istvánnak: „Óriási gyávaság lenne a részükről, ha megpróbálnák ellehetetleníteni a referendumot, vagy visszavonnák a pályázatot a népszavazás előtt. Negyedmillió ember nevében felkérjük őket, ne lehetetlenítsék el a népszavazást” – mondta.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Tarlós gondolkozik

Ahogy arra több cikk is rávilágított gyakorlatilag percekkel a bejelentés után, innentől csak úgy akadályozható meg a népszavazás, ha Budapest a szavazás előtt magától visszavonja az olimpiai pályázatát. Erre mutatnak is jelek. Például Tarlós István főpolgármester az Index szerint ma azt mondta, erősen elgondolkozik a visszavonáson, és akár szerdán be is nyújthatja az erre vonatkozó javaslatot a Fővárosi Közgyűlésben.

Orbán hárít

Egy délutáni hvg.hu-cikk szerint Orbán máris hárít az ügyben, a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén – tehát még szerdán – azt mondta a portál értesülése szerint, hogy az olimpia Budapest ügye, nem a kormányé vagy a Fideszé, a Momentum és az ellenzék Los Angeles és Párizs ügynökeként elárulta a budapestieket. A miniszterelnök ezerrel rátolta az ügyet Tarlósra, hiszen arra kérte a képviselőket, hogy a párt nevében ne kommentálják a mai hírt és az esetleges népszavazást.

Árulás

Fél ötkor Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezetője, a Figyelő főszerkesztője az Origónak azt mondta, hogy az ellenzéki pártok elárulták az olimpia ügyét, úgyhogy nincs értelme a rendezésnek, és nem lenne helyes döntés a Fidesz részéről, ha beleállna a konfliktusba.

false

Válságértekezlet

Az MTI pénteken már arról tudósított, hogy az esti órákban Tarlós és Orbán egyeztetett az olimpiai pályázatról és a következő napok menetrendjéről. Abban állapodtak meg, hogy jövő szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is áttekinti a helyzetet.

Hamis aláírásokkal lerombolt álmok

Tanulságos, hogy a kormánypárti sajtó hogyan tálalta a sztorit: a hír címéből például az MTI-t követve többen kihagyták azt az apróságot, hogy hány aláírást is adtak le, de ennél szórakoztatóbb a Magyar Idők drámai bejelentése (Az ellenzék lerombolhatja az olimpiai álmot), és az Origo pompás felvetése, miszerint Sok hamis aláírás lehet az olimpiaellenes aláírások között.

Eltüntették hamar

Az Origo egyébként ezen kívül is gurított egy szépet ma: a közmédiát elhagyó Gundel Takács Gáborral készített, a viszonylag szókimondó interjú mintegy két órát volt kint a címlapon. A tévés lényegében annyit mond benne, hogy vállalhatatlanná vált számára a köztelevízió, és menteni akarta a nevét, arcát, hitelét, ezért mondott fel.

Elhidegültek hirtelen

Az orosz állami médiában mostantól kevesebbet beszélnek Trumpról, és a dicsérő hangnemet is elhagyják, írja az Independent alapján az Index. Az ok az lehet, hogy az orosz elit rájött, az USA kevésbé lesz velük barátságos, mint gondolták. A Putyin-adminisztráció állítása szerint azért van kevesebb Trumpról szóló hír, mert az embereket már nem érdekli annyira az új amerikai elnök.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.