Mit keres Mészáros Lőrinc a Mészáros Lőrinc utcában?

  • narancs.hu
  • 2016. november 20.

Hírnarancs

Előkerült Farkas Flórián, aki szerint virágzik a roma felzárkóztatás. Merkel újra kancellár lenne, a törökök pedig nem kérnek az EU-ból.

Tóni feketéje

Korrupcióellenes emléktáblát avattak ma Budapesten, az ötödik kerületi Aulich utca 3. szám alatt található ház oldalán. „Ebben a házban feketézte el Rogán Antal és bandája a magyarok pénzét Orbán Viktor miniszterelnöksége idején” – áll az emléktáblán, amelyet Juhász Péter avatott fel. Helyszíni tudósításunkat itt olvashatják.

Juhász Péter

Juhász Péter

Fotó: Legát Tibor

Farkas Flórián nem bujkált, keményen dolgozott

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Országos Roma Önkormányzat egykori elnöke hosszú hallgatás után végre megszólalt. A Magyar Időknek adott interjúja alapján a komoly korrupciós vádakkal terhelt Farkasnak, akit a Csalás Elleni Európai Hivatal is kihallgatott, semmi oka bujkálni, hiszen szerinte az 1,6 milliárd forint támogatással való visszaélése pusztán feltételezés. Ennek megfelelően a magát törvénytisztelő állampolgárnak nevező fideszes politikus nem gondolja, hogy vissza kellene vonulnia, sőt jelen esetben nem szól másról ez az egész, mint a baloldal által gerjesztett karaktergyilkosságról. Farkasnak a legjobban nem is a személye elleni támadások fájnak, hanem az, hogy ezzel az egész cigányságot lejáratják, pedig „a Magyarországon működő roma felzárkózási program Európa egyik legerősebb, szakmai alapokra épített és valós eredményeket hozó programja” – mondja büszkén a volt ORÖ-elnök.

Az ő háza az ő vára

Az index információi szerint a Népszabadságot bezáró Mediaworks lapkiadó és az Új Néplap szolnoki székhelye beszédes nevű utcában kapott helyet. Elsőre talán viccnek tűnhet, hogy a felcsúti polgármesterhez közel álló cég tulajdonába kerülő kiadó a Mészáros Lőrinc utcában van, azonban a lap kiderítette, hogy a Mediaworks szolnoki irodája valóban a Mészáros Lőrinc utca 2. szám alatt található.

false

 

Fotó: Földi Imre/MTI

Merkel újra indul

A 2017-es választásokon negyedszerre is elindul Angela Merkel a kancellári posztért, s a közvélemény-kutatók szerint nem is áll rosszul a szénája, ami mostanában azért nem a legjobb előjel. Friss felmérések szerint a németek 55%-a támogatja a jelenlegi kancellárt, és csupán a lakosság 39%-a szeretne mást látni Németország élén.

false

 

Fotó: MTI/EPA

A törökök Brüsszel helyett Moszkva felé kacsingatnak

Törökország 1987-ben kérelmezte az EU-hoz való csatlakozását, a tárgyalások azonban csak 2005 óta folynak. Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap úgy nyilatkozott, hogy Törökország inkább Kelet felé nyitna, és az EU helyett a Sanghaji Együttműködési Szervezethez csatlakozna, amelynek Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán a tagja. Erdoğan azt is mondta, hogy ezzel kapcsolatban már tárgyal Putyinnal.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.