Orbán megkapta Putyintól Depardieu-t

  • narancs.hu
  • 2014. február 23.

Hírnarancs

Tőkés László megszívta, Gyurcsány Ferenc szivárogtat, Janukovics felszívódott, vasárnapi szívügyeink.

Az RMDSZ már nem veszi fel a listájára Tőkés Lászlót az európai parlamenti választásokon, amit bár erősen sérelmez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMN) nevű fantomszervezet, mondván, ezzel veszélyeztetik a romániai magyarok képviseletét, de egyből meg is mutatják a kiutat, induljon a pap a Fidesz listáján, és minden okés lesz. Nyilván úgy értik, hogy az RMDSZ veszélyezteti a romániai magyarok képviseletét, hogy az EMN szavazó tömegei majd Tőkés híján nem fognak az RMDSZ-re szavazni, s akkor megnézhetik magukat. Az igazság ezzel szemben az, hogy a nevezett formációra, azaz az egyszemélyes Tőkés Lászlóra még a szűkebb családja sem biztos, hogy szavazna. Így aztán összenő, ami összetartozik: Magyarország megosztója a romániai magyarság megosztójával. A hvg.hu erről még szépeket ír.

Rendkívüli Egyenes beszéddel kedveskedett szombaton az atv, amiben Gyurcsány Ferenc 97 százalékig elárulta, hogy kik is szivárogtatták ki az őszödi beszédet, neveket persze nem mondott most sem, nem lenne korrekt szerinte. Megértjük, az őszödözés mindenkinek rohadt jó: a Fidesz vidáman démonizálhatja legmegrögzötteb híveinek Gyurcsányt, Gyurcsány valamennyi ilyen purparlé után triumfálhat, hogy megint mocskoltak, megint nem sikerült nekik kiirtani a politikából, örül Mesterházy is, legalább nem Simonról van szó, s tán még Bajnai is örül, mert látja, hogy mindenki örül.

Nem örül viszont a nagyszerű Viktor Janukovics, ő inkább menekülne, de nem engedték felszállni a gépét, ezért inkább eltűnt a ködben. Ukrajna nincs túl a nehezén, de ma legalább már nem lőttek, s úgy tűnik, a következő napokban ugrásszerűen felszökik majd a demokraták száma az országban. Mi pedig továbbra is szurkolunk nekik, a Népszabadság is szurkol.

false


Mindazonáltal vannak jó híreink is: véget ért a Magyarországról láthatatlan olimpia, a jövő héttől rendes téli sportokat is lehet nézni a Eurosporton, nem csak dartsot.

De még ennél is jobban örülünk annak, hogy a nyáron fellép Szegeden Alain Delon, a Háry Jánosban adja majd a franszia királyt. No, ennek fussunk még egyszer neki: a nyáron a szabadtéri játékokon fellép Jean Reno, a Háry Jánosban adja majd a franszia satöbbi. Az igazság azonban az, hogy Gérard Depardieu adja majd a mondott vezetőt a Szegedi Szabadtéri Játékokon, oszt’ jó napot! Pillanatnyilag a borsonline szerint mindhárman versenyben vannak, de mi azt is megtudtuk, hogy Putyin elnök már lezsírozta Orbánnál Depardieu vendégjátékát: Orbán választhatott, vagy viszi Gérard-t, vagy visszakereszteli a Moszkva teret. Egyelőre jön Gérard, a Moszkva tér a választások után lesz aktuális.

Azt írja a Heti Válasz, hogy nincs mese, ki kell jutnunk a labdarúgó-Európa-bajnokságra.

Miért kéne? Megint Romániával hozott össze a sorsolás meg a vérszomjas görögökkel, a robbanékony észak-írekkel, s a futball északi zsenijeivel, a finnekkel, legfeljebb a Feröer-szigetek ellen mutatkozik némi esély, mert ők tekintettel a lakosság alacsony létszámára, a gombfocicsapatukat indítják.

A legrosszabb hírt a Népszabadság közölte, lehet, hogy felmegy a gyémánt ára.

Szomorú vasárnap: nincs már velünk Csala Zsuzsa, s Dzsoko Roszics talpa alatt is fütyül a szél. Szerettük őket; a maguk módján igyekeztek könnyebbé tenni az életünket.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.