„Lassult a forgalom” – Orbán Viktor és a kamionok

  • narancs.hu
  • 2014. február 21.

Hírnarancs

Orbán a határ menti közlekedésről számolt be, az ellenzék meg arról, hogy ugyanúgy együtt ünnepel március 15-én, ahogy tavaly október 23-án. Hírek.

Ma reggel Orbán Viktor a Kossuth rádióban élménybeszámolót tartott tegnapi helikopteres kirándulásáról, s egyúttal elemezte az ukrajnai helyzetet. „Magyarország minden csatornán keresztül együttérzését, segítőkészségét nyilvánította ki az Ukrajnában történtek miatt, a magyarok békét, biztonságot kívánnak ukrán barátainknak” – mondta Orbán, és azt is, hogy „a legtöbb magyar nem politikai kérdésként tekint erre a helyzetre, hanem egy felbomló állam képét látja, ahol anarchia, káosz van”. Így hát nem csoda, hogy mindezek után a közlekedési helyzetről (!) kezdett beszélni. „A forgalom mindkét irányban lassult az ukrán–magyar határon, ugyanakkor a lengyel–ukrán határon történt lezárások miatt a kamionforgalom egy része átterelődött Magyarország irányába.” Ezt tudta mondani Magyarország miniszterelnöke ma reggel a rádióban.

false

Fotó: MTI – Koszticsák Szilárd

Persze mit várjunk egy olyan rádiótól, ahol a tegnapi, gyalázatos, ukrajnai hírösszefoglaló után egy olyan közleményre futotta, melyben ez áll: „A hírek szerkesztésénél forrásként használjuk mind az ottani ellenzéki véleményeket, mind a kormánypárti megszólalásokat, valamint a helyszínen dolgozó saját tudósítóink és a világ nagy hírügynökségeinek beszámolóit. A Kossuth rádió csütörtöki 14.00 órás híreiben is több különböző forrásból szerkesztett hír hangzott el, köztük az orosz Russia Today televízióban és egy orosz napilap internetes változatában megjelent információk. A rádió hírműsoraiban ugyanakkor folyamatosan elmondunk más véleményeket is. A hírszerkesztőség nem fogalmazhat meg kritikát a különféle forrásokból beérkező beszámolókról.” Azért hozzátehették volna azt, hogy pontosan mit is értenek „különféle források” alatt.

A Horváth András egykori adóhivatali dolgozó által kirobbantott adócsalási ügysorozat elérte a Legfőbb Ügyészség ingerküszöbét, erről Polt Péter legfőbb ügyésznek a Schiffer András és Vágó Gábor (mindkettő LMP) írásbeli kérdésére adott válaszából értesülhetett a nagyközönség. (A válasz ma került ki az Országgyűlés honlapjára.) Polt szerint hivatali visszaélés, adócsalás és csalás bűntettének gyanúja is fölmerülhet a Horváth feljelentése nyomán indított nyomozás eddigi eredményei alapján. Horváth András feljelentésére – egy feljelentéskiegészítés után – a Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya december 9-én kezdett vizsgálatot, melynek során Horváth Andrást is meghallgatták. Mint azzal lapunk is többször foglalkozott, Horváth András tavaly november elején robbantotta az áfaügyet, amikor sajtótájékoztatóján közölte: évi ezermilliárd forintra tehető az a kár, ami a nagyobb hazai cégek és a multik adócsalása miatt keletkezik, és amihez egyes kormányzati körök és az adóhatóság is asszisztálnak. A NAV rágalmazás miatt ugyancsak feljelentette volt munkatársát.

Közösen ünnepel az ellenzék március 15-én – ezt közölte ma a szocialista párt. A helyszínről egyelőre még nem szóltak, de az biztos, hogy egy színpadon lesz március idusán Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, sőt Fodor Gábor is! „Az 1848-as forradalom örököse a szabad, demokratikus Magyarország, ezért aki ott lesz, hozzájárul a kormányváltást akaró polgárok közös céljához: az új Magyar Köztársaság megteremtéséhez” – írták közleményükben. Tavaly október 23-án a egyébként fellépők névsora azonos volt, mint a most meghirdetett: az a buli nem sült el jól. Majd ez?

Összesen 83 millió forinttal támogatja a Médiatanács 10 ismeretterjesztő film elkészítését, amelyeket jövő márciusig kell benyújtaniuk az alkotóknak, aztán mehetnek is a köztévébe. A Kollányi Ágoston-pályázat alapvetően üdvözlendő kezdeményezés, kár, hogy a támogatásra érdemesnek ítélt témák kiválogatása döntően a kormány nem éppen változatos kultúr-, illetve emlékezetpolitikai ízlését tükrözi. Van itt Szent István, az ÁVH közelmúltja (?!), Makovecz Imre, illetve Székelyföld – utóbbi háromszor is (a teljes lista itt látható). Mosonyi Szabolcs sorozata ellenben már a rövid leírása alapján is igazi csúcsműnek ígérkezik – ezt muszáj teljes terjedelmében idézni, annyira szép: „Hogyan segít a háziasított bivaly az őshonos vegetáció elterjesztésében, milyen lakhatási gondokkal küzdenek a denevérek, és mit lehet tenni, hogy a gyöngybagoly fészkelőhelye és a templomtorony is egyaránt épségben maradjon.” Jobban várjuk, mint A törvény nevében befejező epizódját.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.