Orbánék 1956 emlékét is lábbal tiporják, csak hogy benyaljanak Putyinnak

  • narancs.hu
  • 2015. február 16.

Hírnarancs

Gőzerővel készülünk a holnapi szégyenre. Közben sorban kerülnek elő a Jobbik idióta náci közlegényei, de a legkínosabb bakit a Miniszterelnökségnek sikerült összehoznia.

A Kreml tájékoztatója a baráti látogatásról

Az MTI elbeszélgetett Putyin jó emberével, aki elárulta, miről szól a holnapi vizit – hivatalosan.

Az orosz elnök keddi munkalátogatására öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint az aláírandó dokumentumok között szerepel magyar atomenergia-ipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban. A nagyvárosban tervezik megtartani áprilisban az orosz–magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság soron következő ülését. Orosz–magyar regionális, egészségügyi és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket. A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat érintve Jurij Usakov kiemelte, hogy az orosz Metrovagonmas nevű üzem kész részt venni a 222 metrókocsi gyártására kiírandó, 250 millió euró értékű pályázaton. Az orosz elnöki tanácsadó arról is beszélt, hogy március végén Budapesten orosz kulturális napokat terveznek tartani. Múlt kedden a Magyar Közlönyben megjelent, hogy Oroszországban még az idén magyar kulturális évadot rendeznek.

És a pikánsabb részletek

Kampányrendezvény tavaly október 23-án

Kampányolás október 23-án

Fotó: MTI

Usakov hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin budapesti látogatását „a magyar fővárosnak a fasiszta megszállók alóli felszabadítása 70. évfordulója ünneplése” idején bonyolítják. Elmondta, hogy az orosz államfő a látogatás kezdetén a Hősök terén fogja megkoszorúzni a hősök emlékkövét, majd a későbbiekben részt vesz a budapesti Fiumei úti sírkertben felújított szovjet katonai temető átadási ünnepségén.

Erről viszont már az Index írta meg, hogy a parcellában a II. világháborúban elesett szovjetek emlékére van 1944-es és 1945-ös rész is, de visszakerültek azok az 1956-os, vörös csillagos obeliszkek is, amik az ’56-os forradalomra ellenforradalomként hivatkoznak, és a forradalom elleni harcban elhunyt szovjet katonáknak állítanak emléket.

Tehát az orosz elnök felavathat egy igazi, echte ellenforradalmi emlékművet Magyarország fővárosában. Ilyen se volt már egy ideje.

Akcióban a TEK

És hogy a létező szocializmus iránti nosztalgiánk kiteljesedhessen, a Terrorelhárítási Központ hamarosan oszlatásba kezd a Kossuth téren, nehogy a tüntetők megzavarják Putyin elvtárs jó kedélyét. Részletek Tuaregtől.

A Jobbik tartalékai kifogyhatatlanok

A kormányzóképes cukipárt tagjai közül most már gyakorlatilag minden nap előbújik egy-egy debil rasszista. A Kettős Mérce szépen összeszedte ezeket a jómadarakat, de alig jelent meg az írás, egy debreceni hírportál máris előszedett egy Szálasi-idézeteket posztoló, zsidómentes Magyarországról álmodozó delikvenst. Egyébként ő vezeti a párt toleranciaprogramját.

De mi volt ma a parlamentben?

Mi lett volna? Simicskázás, bevándorlózás és a többi.

Juhász, Juhász

Sokkal emlékezetesebb a parlamenti „csatározásoknál” a Miniszterelnökség örök érvényű bakija, akik egy Orbán Viktorral elköltendő vacsorára meghívták a szocialista Juhász Ferencet. Két lehetőség van: vagy tényleg kap egy Kossuth-díjat a volt honvédelmi miniszter, vagy a költő Juhász Ferencnek címzett levelet küldték rossz címre. Na, melyik a cikibb?

Zlatan és az éhező gyerekek

A nap PR-akciója viszont Zlatan Ibrahimovic nevéhez fűződik, aki a gyerekéhezés elleni kampányhoz készített hatásvadász videót súlyos akcentussal, amit egy élesben végrehajtott, kitiltással járó performansszal pörgetett meg. Jó, a szívünk mélyén azért nekünk is tetszik. (Részletek a Nemzeti Sportban.)

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.