Polgárháború Kelet-Ukrajnában, Botka visszavonulóban

  • narancs.hu
  • 2014. április 13.

Hírnarancs

Egyre kilátástalanabb a helyzet Ukrajna keleti részén. Biztos lett a Fidesz kétharmada, Kishantost lerohanták, Botka Szegedre koncentrál. És a Liverpool. Ez történt vasárnap.

Már halálos áldozata is van a Kelet-Ukrajnában zajló fegyveres megmozdulásoknak – ezt az ukrán belügyminiszter Facebook-közléséből lehet tudni. A kelet-ukrajnai Kramatorszkban zajlanak a harcok, ahol oroszbarát szakadárok elfoglalták a város néhány kulcsfontosságú pontját. (Közben az ukrán határra az orosz hadsereg komoly erőt vonultatott fel.) Vasárnap pedig Jenakijevében foglalták el szakadárok a városházát, a rendőrség, illetve az ügyészség épületét. A városházára kitűzték Oroszország és a „donyecki köztársaság” zászlóit. Sőt, a megye déli részén, az Azovi-tenger partján lévő Mariupol városában is megszállták a szakadárok a városi tanács épületét. Az esős időben kevesebb mint ezren gyűltek össze az épület előtt követelni a megye elszakadását Ukrajnától. Több jel utal arra, hogy mindent az oroszok irányítanak: a távirati iroda közlése szerint a Donyeck megyei szakadárok közül páran azt mondták helyi újságíróknak, hogy a feladatuk „zöld folyosót nyitni” az orosz csapatok számára. Szakértők szerint hasonló forgatókönyvet valósítanak meg Moszkva irányításával Kelet-Ukrajnában, mint a Krím félsziget orosz megszállásakor. Úgy tűnik, hogy jelzés nélküli egyenruhát viselő orosz katonák irányítják a Donyeck megyei épületfoglalásokat, akik nagy valószínűséggel a Krím félszigetről szivárogtak át a kelet-ukrajnai területre. A helyi belügyi szervek tájékoztatása szerint Kramatorszkban a támadók AK100-as gépkarabélyt használtak, amely csak az orosz hadseregben van rendszeresítve.

false

 

Fotó: MTI

Ebből tehát nem néz ki semmi jó, ugorjunk is haza!

Még tegnap éjjel derült ki, hogy a Fidesznek tuti megvan a kétharmada. Kunhalmi Ágnes sem tudott fordítani, így végül a baloldali Összefogás 10 egyénit, a kormánypárt 96-ot húzott be. A teljes feldolgozottság után a Fidesz–KDNP-nek 133, az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új Országgyűlésben.

Aligha Botka László menti meg az MSZP-t: nagyon úgy tűnik, hogy ősszel újraindul Szegeden a polgármesteri székért, akkor pedig az új szabályozás értelmében le kell mondania parlamenti mandátumáról – már ha nyer. (Valószínűleg fog.) Tegnap Mesterházyt igencsak savazták a Jókai utcai értékelésen, és ahogy eddig már párszor, megint előkerült, hogy talán Botka lesz a párt megmentője. De úgy tűnik: vagy belőle hiányzik valami, vagy neki hiányzik valami, hogy ringbe szálljon. Realista ember.

Ma is folytatták Kishantos szétbarmolását az illetékes elvtársak. Az Origo helyszíni riportja szerint mindezt úgy teszik az új jogosultak, hogy április 25-étől kezdődnek azok a bírósági tárgyalások, amelyek eldönthetik, ki van birtokon belül. Azaz a nyertesek ezt meg sem várva kezdtek pusztításba. „A szívem hasad meg, és a szombati látvány nagyon megviselt, még most is kicsit bénult vagyok. Egész nap küzdöttünk, 64 éves vagyok, erre nem számítottam” – mondta az Origónak vasárnap reggel Bolye Ferenc, a kishantosi gazdaság társvezetője, mielőtt visszament volna a földekre. Szerinte katasztrófával ér fel, hogy ezzel vége a biogazdálkodási és népfőiskolai programnak, így kárba vész az a munkájuk is, amelyet a fiatalabb generációk nevelésébe fektettek.

Sportrovat: a Liverpool 24 éve nem nyert angol bajnokságot. Ma hazai pályán verték a Manchester Cityt, így nagyon úgy tűnik, hogy a csaknem negyedszázados átkot sikerül megtörniük. A 3-2-vel végződő remek meccs góljait megnézheti itt!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.