Schmidt Mária megint beljebb van egy laza milliárdocskával, s nyithat egy újabb intézetet is

  • narancs.hu
  • 2016. december 21.

Hírnarancs

2 in 1: A Sorsok Háza és a Sorstalanság egyben.

Első és legfontosabb hírünk, hogy több fény lesz. Ebből következik, hogy van még remény. Mivel ma volt a téli napforduló, mostantól hosszabbodnak a nappalok, ezzel párhuzamosan rövidülnek az éjszakák, előrenyomul a fény, és fontos pozíciókat veszít a sötétség. Ám ez csak a tendenciát jelzi, a sötétség ugyanis nem fog eltűnni. Sőt, a dolog természetéből fakadóan nem is olyan sokára újra hízásnak indul. Addig is mi itt leszünk, és híreket szolgáltatunk.

A Kertész-hagyaték

Schmidt Mária egymilliárdból csinálhat Kertész Imre Intézetet. Az új intézet feladata lesz az író emlékének és szellemi hagyatékának méltó gondozása, írja a hvg.hu az MTI-re hivatkozva. Az intézetet a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány működteti majd.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A megállapodást 2016 szeptemberében kötötték meg Kertész Imre özvegyével, Kertész Magdával. A tervek között szerepel a Török utcai lakás emlékmúzeummá alakítása, a berlini Kertész-archívumban őrzött kéziratos anyagok feldolgozása és publikálása, valamint kézirattár és kutatóhely üzemeltetése. A közalapítvány fenntartója, a kormány biztosít minden szükséges forrást mindehhez. Az egymilliárdos átcsoportosítás egyébként a keddi Magyar Közlöny civil és egyéb szervezetek támogatási tételei között bújt meg, és a 444 vette észre.  

Van gyanú

Egy 20 év körüli tunéziai férfit gyanúsítanak a hatóságok a berlini kamionos terrortámadással, írja folyamatosan frissülő cikkében az Index. A hatóságok nem biztosak benne, hogy ő vezette a kamiont, de szerintük köze volt a merénylethez. Sajtóértesülések szerint a körözött férfi korábban már a hatóságok látóterébe került testi sértés gyanúja miatt, állítólag idén még őrizetbe is vették. A férfit meg is figyelhették, mert kapcsolatban állt az Iszlám Államnak toborzó németországi szalafista-dzsihádista hálózattal.

Késhet cseppet a Jézuska

Nemcsak a Posta, de a futárszolgálatok sem bírják a karácsonyi terhelést, késhetnek a csomagok, közölte az egyik legnagyobb online áruház, az Extreme Digital a 444-gyel. Több cégnél fennakadásokra panaszkodnak a vásárlók, az Index azt írja olvasói tapasztalatokra hivatkozva, hogy az eMAG-nál is fennakadások vannak, egyes termékekre hetek óta várnak.

Pert nyertek Földesék

A Fővárosi Törvényszék tegnap kimondta, hogy a Politikatörténeti Intézet jogszerűen használja a Néprajzi Múzeum épületében lévő irodáit, vagyis a kormány nem teheti ki őket csak úgy, amit azért akar megtenni, hogy odaköltöztethesse a Kúriát. Földes György főigazgató azt mondta a Népszavának, hogy ezzel elhárult az akadály az elől, hogy a Kossuth téri épület használatáról megállapodjon a PTI és a kormány. Persze a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még fellebbezhet. (A Politikatörténeti Intézet elleni kormányzati támadásról és az épülethasználatról szóló jogvitáról itt írtunk bővebben.)

Földes György

Földes György

Fotó: MTI



Milliárdok, milliárdok, kereskedőházak, Fradika

Hozzávágott a kormány sportszervezetekhez 21 milliárd forintot, mutat rá a 444. A kormány 20-án döntött, 30-ig már ki is fizetik az összegeket. 700 millió megy a Ferencvárosi Torna Clubnak és 4,2 milliárd az olimpiai pályázathoz kapcsolódó szervezeteknek.
Az eredeti tervhez képest további 3,7 milliárdot tesz be a kormány a kereskedőházakba, írja a Magyar Nemzet, szintén a Közlöny alapján. Nem részletezik, erre a kiigazításra miért van szükség.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.