Vezetőcserék Orbán csapatában

  • narancs.hu
  • 2016. november 1.

Hírnarancs

Komplett szakmai vezetését lecserélte az állami milliárdokkal kitömött Felcsút. A Mediaworks eladásán nem kellett túl sokat vizsgálódnia a versenyhivatalnak. Élő pajzsot használ az ISIS, Trumpot pedig nem az oroszok rángatják az FBI szerint.

Kevéssé bonyolult a Mediaworks eladása

Újabb hat évre nevezték ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élére Juhász Miklóst, aki ebből az alkalomból adott interjút az MTI-nek. Juhász beszélt a Népszabadságot kivégző kiadó, a Mediaworks sorsáról is. A 25 milliárdos árbevételű cég megvételére a Mészáros Lőrinchez köthető Opimus pár nap alatt megkapta a szükséges engedélyeket. Juhász szerint a tranzakció versenyjogi szempontból „kevéssé bonyolult” ügy volt, ezért is lehetett gyorsan lezárni. Ráadásul egy 2016. január 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás szerint az egyszerű megítélésű, kérelemre induló eljárásokban a hatóságnak nyolc napon belül döntést kell hoznia. Juhász azt is mondta, hogy a két társaság nem azonos piacon tevékenykedik, a vevő Opimus csoport tagjainak semmi közük a médiapiachoz, így versenyjogi aggály nem merült fel.

A GVH elnöke megerősítette, hogy a hivatal a tulajdonosi szerkezetet is vizsgálta: az Opimus Group Nyrt. részvényeinek többsége – összesen a részvények 51,22 százaléka – 5 százaléknál kisebb részesedéssel rendelkező kisrészvényesek tulajdonában van. A három, 5 százalék feletti részesedéssel rendelkező társaság a kérelmező nyilatkozata szerint egymástól független. Juhász Miklós hozzátette, hogy a versenyhivatal nem „szuperhatóság”, nem tud minden felvetődő problémát megoldani, az ügyek elbírálása során a versenyjogilag releváns szempontokat mérlegeli, más jellegű kérdéseket nem.

A Népszabadság bedöntésének és a Mediaworks eladásának hátteréről az e heti Magyar Narancsban írtunk részletesen.

Komplett sorcsere Orbán csapatánál

A Puskás Akadémia FC szerződést bontott Bognár György szakmai igazgatóval, Szíjjártó István vezetőedzővel és Disztl Péter kapusedzővel. Az őszi szezonban Vincze István veszi át NB II-es csapat irányítását – számolt be az egyesület honlapja nyomán az NSO.

„A megbízatásom az őszi szezonból hátralévő öt meccsre szól, célunk, hogy kőkemény munkával minél több pontot szerezzünk” – mondta Vincze István. A felcsúti csapat jelenleg az NB II. ötödik helyén áll, a cél továbbra is az első osztályba történő feljutás. A csapat tavaly az utolsó fordulóban esett ki az első osztályból, annak ellenére, hogy a Puskás Akadémia több milliárd forintos tao-támogatást kapott. Egy múlt heti bírósági döntés értelmében az is kiderülhet, hogy mire ment el ez a temérdek pénz, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy nem a focira.

false

 

Újabb kínos baki ’56 kapcsán

Hónapokkal ezelőtt lepték el az országot az ’56-os hősökre emlékező plakátok, ám most az egyikről kiderült: nem az látható rajta, akit Schmidt Mária kampánya állít. A képen feltehetőleg nem Dózsa László szerepel, hanem Pruck Pál. A képet 1956-ban publikáló Life magazin képaláírása legalábbis ezt állítja, ahogyan Pruck unokatestvére is, aki fényképekkel bizonyítja igazát. Ennek ellenére Dózsa László, a későbbi színművész tagad, és továbbra is azt állítja, ő van a képen. További részletek a Narancsblogban, illetve az RTL Klub híradójában.

false

 

Fotó: Narancs

 

Egyre durvul Moszul ostroma, élő pajzsot használ az IS

Az Iszlám Állam terrorista szervezet megölte az iraki fegyveres erők negyven volt tagját Moszul közelében, és holttestüket a Tigris folyóba hajította – számolt be az MTI. Ravina Shamdasani, az ENSZ egyik emberi jogi szóvivője azt is elmondta, hogy az Iszlám Állam 25 ezer civilt elszállított a Moszultól délre fekvő Hammam al-Alil városból, valószínűleg azért, hogy az állásainál élő pajzsként használja őket.

„Mély aggodalom tölt el bennünket ezekért a tízezrekért és más civilekért, akiket a jelentések szerint kényszerrel áthelyezett az Iszlám Állam az elmúlt két hét alatt. A fegyveresek egyre közelebb viszik az embereket Moszulhoz, és ott az állásaik közelében helyezik el őket, amelyek katonai célpontokká válhatnak. Ez úgy tűnik, alátámasztja azt az állítást, hogy ezeket az embereket élő pajzsként tervezik használni” – mondta Ravina Shamdasani.

false

Az iraki fegyveres erők terrorelhárító különleges alakulata Moszul keleti részébe behatolva elfoglalta az állami televízió ottani állomását, az első fontos épületet a városban. „Ez jó jel Moszul lakosainak, ez az igazi kezdete a város felszabadításának” – mondta az Irakíja televíziónak Taleb Seghati al-Kenani tábornok.

Az irakiak október 17-én indították meg a hadműveletet az ország második legnagyobb városának visszavételéért az Iszlám Államtól. Az ostrom előkészületeiről helyszíni riportot olvashat az e heti Magyar Narancsban.

Nincs közvetlen kapcsolat Trump és az orosz kormány között

Ezt állítja az FBI, miután egész nyáron nyomozott, hogy kiderítse: Vlagyimir Putyin és az orosz kormány megpróbálja-e a republikánus elnökjelöltön keresztül befolyásolni az amerikai elnökválasztást. A Szövetségi Nyomozó Iroda szerint a nyomozásban Trump minden lehetséges orosz kötődését vizsgálták, sőt sokáig azt hitték, találtak egy titkos e-mailes kapcsolatot a Trump Organization és egy orosz bank között, de egyik nyom sem vezetett sehová – írja a 444. Korábban azt gyanították, hogy a Demokrata Párt szervereinek orosz hackerek általi feltörése is Trumpot segítette volna, de az FBI most már azt állítja, hogy a cél az elnökválasztás megzavarása volt.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.