Nem megy tovább Orbán kisvasútja

  • narancs.hu
  • 2016. október 31.

Hírnarancs

További részletek derültek ki Ghaith Pharaon üzleti ügyeiről. A DK az FBI-hoz fordul. Kósa szerint jók a magyar fizetések, Olaszországban durva földrengés volt. És még hol van a hétvége vége?

Pharaon itt, Pharaon ott

A Magyar Nemzet vette észre, hogy a Mol már tavaly április óta üzleti kapcsolatban áll vélhetően azzal a Ghaith Pharaonnal, akit 1991 óta köröz az FBI, és az Interpol vörös riasztási listáján is szerepel. A lap megkereste az állami résztulajdonban lévő olajtársaságot, érdemi választ nem kaptak. A hír hátteréről további információkat itt olvashat.

false

 

Fotó: Attock Refinery

 

A DK riadóztatja az FBI-t

Úgy tűnik, Pharaon a DK-t is módfelett izgatja, Varju László, a párt alelnöke vasárnap jelentette be,  hogy Pharaon itteni ügyeiről tájékoztatni fogják az FBI-t, az Interpolt, de még a magyar nyomozó hatóságokat is.

Az MTA doktorai nem nyugszanak bele Lovász hallgatásába

Múlt héten nyílt levélben fordult 28 tag Lovász Lászlóhoz, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez, hogy foglaljon állást a Magyarországon zajló antidemokratikus ügyekben, különös tekintettel a sajtószabadság veszélyeztetésére. Lovász akkor diplomatikusan csak annyit mondott, nem kíván politikai ügyekkel foglalkozni, noha érti kollégái aggodalmát. Az akadémikusokat azonban nem elégítette ki ez a válasz, az aláírók száma közelít a kétszázhoz.

Kósa szerint nem a rossz bérszínvonal miatt mennek el a magyarok külföldre,

hiszen soha nem látott növekedés történt a foglalkoztatás területén. Persze attól, hogy valakinek van állása, még nem jelenti azt, hogy jól is keres, de ezt Kósa is nagyon jól tudja. „Mindig lehet két forinttal többet keresni (…) és hajlamosak vagyunk elfelejteni, honnan indultunk” – mondta vasárnap reggel a Kossuth rádióban. A frakcióvezető egyébként képtelenségnek gondolja, hogy a rettenetes munkahelyi és bérviszonyok miatt menekülnek el a magyarok itthonról.

false

 

Fotó: MTI

 

Hét év tárgyalás után aláírták

Vasárnap Brüsszelben megállapodott Kanada és az EU az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezményről (CETA), amelyet korábban Vallónia megvétózott. „A CETA a várakozások szerint a vámok, illetve a gazdasági kapcsolatok további mélyítését hátráltató más akadályok lebontása révén elősegítené a növekedést és a munkahelyteremtést az Európai Unióban és Kanadában is. Az ellenzők szerint ugyanakkor az egyezmény általános deregulációt von majd maga után, és korlátozza a nemzeti kormányok mozgásterét” – írja a Magyar Nemzet. Noha Vallónia végül visszatáncolt a vétózásból, az egyezmény civil ellenzői nem bírtak magukkal, és vörös festékpatronnal dobálták meg az EU–Kanada csúcstalálkozónak otthont adó épületet.

Az etyekiek nem kérnek Orbán kisvasútjából

Mivel több helybéli otthonához közel haladna a kisvasút, és van, akinek a telke végében épülne állomás, az etyekiek tiltakozásukat fejezték ki az orbáni kisvasúttal kapcsolatban. Lássatok csodát, egyelőre valóban lekerült a napirendről a Bicskét Etyekkel összekötő szakasz kiépítése – tudta meg a Magyar Nemzet, bár a lap megjegyzi: „Az érintett etyek-botpusztai lakók sokasága a hír hallatán akár elégedett is lehetne, ám a Tessely Zoltán (Fidesz–KDNP), Etyek, Szent László- és Váli-­völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos jegyezte levél több kitételt is tartalmaz. Tessely ugyanis arra kérte Etyek polgármesterét, Garaguly Tibort, hogy a korábban készült nyomvonalterveket a település pótolja ki a kormány számára is elfogadható szakmai anyaggal, olyannal, amely eléri a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. által megrendelt előtanulmány színvonalát. Azaz ha a képviselő-testület hajlandó finanszírozni egy új, a kormánynak is megfelelő nyomvonalat, megteheti, ellenkező esetben az eddigi, felháborodást kiváltó tervek maradnak érvényben.”

false

 

Fotó: MTI – Máthé Zoltán

 

Hatalmas földrengés

A 6,5-es erősségű vasárnap reggeli földrengés számos épületet megrongált, a Norciában található San Benedetto bencés kolostor teljesen megsemmisült. Ilyen erejű földrengés több mint harminc éve nem volt Olaszországban.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.