| ||
„– Fésűt, kefét, pengét, szappant tessék!” – kínálgatja áruját a torzonborz fiatalok között elhaladó, közepesen rossz arcú kereskedő Szűr Szabó József karikatúráján, amely a Ludas Matyi egyik 1965-ös címlapján szerepelt. Hosszú hajú, szakállas és ápolatlan fiúk, valamint démonian kifestett, s mégis elhanyagolt küllemű lányok, vagy éppenséggel zavarba ejtően uniszex megjelenésű tinédzserek riogatták itt és persze egyebütt is a szülők és a nagyszülők nemzedékeit, lehetőleg beléjük is átplántálva az aggodalmat, amely elsősorban a hatalomgyakorlók körében élt elevenen. 1956 után néhány esztendővel a fiatalok öltözködési és hajviseleti fellazulása ugyanis valóságos kockázatnak tűnt: a generációs elkülönülés és szembehelyezkedés gesztusa rémlett fel minden gombafrizurában, trapéznadrágban s megannyi más ruházati szignálban.
A jelenség persze tekintélyes kultúrtörténeti múltra tekinthet vissza, elvégre a kócosok, a vatermördert viselők és az egyéb öltözködési elhajlók az évszázadok során rendre visszatetszést keltettek a papák társadalmában. Ámde akut politikai veszélynek csak ritkán tekintették az ilyesmit, nem úgy, mint a Kádár-korszak első bő évtizedében, amikor a fiatalok magaviselete, illetve ruha- és hajviselete visszatérő témája volt a napisajtónak, s amikor sokan hajlamosak voltak rendészeti, azaz adminisztratív kérdéssé átminősíteni ezt a divatkérdést. E metódus emblematikus figurája nyilvánvalóan a hajdanvolt Budai Ifjúsági Park teljhatalmú igazgatója, Rajnák László elvtárs volt, aki rendszerint személyesen felügyelte a park közönségének és fellépőinek megjelenését. Volt, hogy teljes együtteseket küldött haza a hosszú haj miatt; ha úgy hozta az élet, egy-egy pofon lekenésére is kedvvel vállalkozott, s egy időben különösen a farmerviselet váltotta ki a haragját: guggolva vizslatta a sorban álló tömeget, hogy a farmereseket idejekorán kiszúrja. A dresszkód e korai fanatikusa utóbb aztán csúnyán lebukott, és gazdasági visszaéléseiért nem csak az állását, de még a szabadságát is évekre elvesztette 1974-ben.
A hivatalos álláspont addigra már amúgy is érezhetően liberálisabbá vált, főleg (de korántsem kizárólag) a szólamok szintjén. Maga Kádár János például a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) 1967-es kongresszusán – szokott egyensúlyérzékével – már a ruhakontroll túlzásai és vadhajtásai ellen emelte fel a szavát: „…a párt, az ifjúsági szövetség nem divattervező cég és nem fodrászipari ktsz., és nem is kell az ilyesmivel foglalkoznia.” 1970-ben azután már-már aforisztikus tömörséggel sikerült megfogalmaznia egyszerre atyáskodó és engedékenységet mutató véleményét: „Mindenki olyan hajat hord, amilyet akar, csak mossák.”
