tévésmaci

A kecskegirlök gyehennája

  • tévésmaci
  • 2020. július 4.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a nyolcvanas évek közepén egy hosszabbacska időt Budapesten töltöttek, távol a közeli világvárosban kellemesen belakott székházuktól, kaptak egy ideiglenesnek szánt, ám szupertitkos irodát. Közelebbről a Vígszínházban, Troché szerint azért, hogy ne maradjanak sokáig. A szemükben egy lyuk volt, mások irigykedve gondoltak rá, egy valahai, zaklatott életű színészfejedelem megüresedett öltözője, kis lámpafüzér fonta körbe a hatalmas tükröt, előtte rendes öltözőasztal, tényleg már csak a sminkkészlet hiányzott. A színészek és hátramozdítók alighanem hozzá lehettek szokva a mindenféle gyanús alakok gyakori jelenlétéhez, úgyhogy rájuk sem hederítettek, a fiatalabbak köszöntek is nekik, egy-egy futó mosoly kíséretében; feszélyezve éppen nem érezték magukat (szerintem soha, mondta később Ómafa), de a büfét például nem látogatták, s csak a legszükségesebb telefonokat intézték bentről, a napi üzemmenet a város különböző pontjain zajlott, tagadhatatlanul turista üzemmódban. Amikor meg már nagyon szorított a munka, és gondolkozni is kellett, a színházzal szembeni Pezsgőbárban peneltek, talán Szent István körút 15. vagy 17., vagy valami ilyesmi szám alatt; egy édességboltot szabott át, alighanem a Belvárosi Közért Vállalat, ha még volt ilyen akkor. Mert az egészet pont a levegő tette izgalmassá, a változásé natürlich. Már az is micsoda hülyeség volt, hogy a komcsiban is Szent István körútnak hívták a Szent István körutat, vajon nem volt elég komcsi, akiről elnevezhették volna? A fasz tudja, Klement Gottwald körút, vagy más. A változás szele persze az utcán még jócskán embermagasság fö­lött fújdogált, de az, hogy fényes délben az ember (pont délben nyitottak vagy kezdtek pezsgőt mérni) bement egy édességboltba, fölült egy bárszékre és kért egyet a drágábbikból (Hungaria Extra Dry, na, ezt kellett volna átkeresztelni, nem a Mártírok útját), szóval az azért volt valami.

Pénteken (5-én) már teaidőben is belecsaphatunk akár a tévézésbe, mert a Film Mánia pont ötkor kezdi vetíteni sokak nagy kedvencét, a Liza, a rókatündért. Persze, tudom én is, láttuk ezt már sokszor (még többször ajánlottuk is), mégis csak háromnegyed óra múlva lehet lelépni a Film Caféra (végtére is épp letelt a teatime, lehet végre cafézni). Itt ugyanis a Betörő az albérlőmet adják, pontosabban annak az ezredik, 2004-es Coenék-féle kiszerelését. Én mondjuk, betörőben azt szerettem a legjobban, hogy „Táncolj, Törő, feleséged betörő”, vagy a második szakaszt, miszerint „Nem kell menni Londonba, lophattok a Corvinban!”, de félek, hogy mára kicsit túltoltam a komcsit, úgyhogy jöjjön is a szereposztás. Mert ugyebár nem az a nagy szám, hogy Tom Hanks van benne, hanem az, hogy J. K. Simmons, aki mifelénk még piszkosul nem volt J. K. Simmons akkoriban. Vagyis hát piszkosul lehetett volna, hiszen az ő igazi nagy gurítása, az Oz című börtönsorozat akkor már egy éve véget is ért. Ilyenkor szokott jönni az, hogy azt bezzeg nem adja a tévé, hát, nem is, de minek is adná, látta azt már mindenki, illetve az ilyen ezer évados sorozatok újranézéséhez kell azért egy zsák lelkierő. És még így sincs semmi garancia, hogy bejön a mű másodszor is, inkább az ellenkezőjére. J. K. azért most is elég jó a Jacob védelmében c. szériában. Amikor végre leszáll az este, a Cinemax előhozakodik a Búcsúpohár című dolgozattal, mely így címileg, gondolom, nem sokat mond. Ám ha azt mondom, hogy Ed Sheeran énekli a The Parting Glasst? Az már ismerősebb, mondjuk, a filmhez annyi köze van csak, hogy az is erre a régi skót dalra húzza fel magát. Az amerikai film amúgy egy gyásztörténet olyan remek színészekkel, mint Melissa Leo vagy Rhys Ifans. És még eztán sem lesz vége a pénteknek, mert zúzhatunk vissza a Film Caféra (hogy jó sokáig fenn tudjunk maradni), itt a Gyilkos kilátások című, 2008-as angol thrillert adják ugyanis. Lesznek, akik Eden Lake-ként jobban emlékeznek rá, Kelly Reilly és Michael Fassbender leugranak víkendezni a tóra (felénk tavnak mondják, leugranak a tavra, de ez magánközlés), ahol viszont rossz arcú barmok csordája tanyázik épp, s lesz is nagy vérengzés a dologból. Nem azért mondom, de játszik benne régi kedvencem, a holdvilágképű Shaun Dooley is.

Szombaton egy csillagászati vagy legalábbis naptárászati, esetleg karórászati csodának lehetünk szem- és fültanúi: végre összejön, hogy nem péntek reggel, nem vasárnap délután, nem kedden éjszaka, hanem szombat este adják… na, mit? Önök megint eltalálták, a Szombat esti zat! A Cinemaxon. Éjfélkor ugyan­itt Sikoly, ha akarom, ez is az időzítés diadala, de ne menjünk bele ebbe, mert végül az Éjfélkor indul útjára a gyönyör című egészen infernális olasz komédiánál kötünk ki, melyet sajnos egyetlen csatorna sem vetít, ami legalább annyira helytelen, mintha nem adnának híradót. Félóra múlva a Django kezdődik a Film Mánián, de azt is végtelenítve vetítik az utóbbi időben, úgyhogy szavam sincs hozzá. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy volt egy A dzsungel könyve délután a Paramount Channelen, ez a technikai virtuózkodásra alapozott három-négy éves változat, nekem anno bejött a vásznon, de hol van már vászon. Visszatérve az éjfél utáni korokba, a Djangóval szinte egy időben a Film Cafén a Veszedelmes viszonyok, az legalább film. Voltaképp’ az egyetlen a hétvégi kínálatban.

Vasárnap azért megy majd A hetedik mennyország is, dettó éjjel, dettó a Film Cafén, de sokak szerint az Arizonai álmodozók is film (délelőtt volt a Film Mánián), ám én aligha tartozom közéjük, tehát beszéljünk inkább A hetedik mennyországról, melyben a mikrofonfejű, alkalmanként skót szoknyát hordó Sam Jackson megérkezik a liverpooli lepuba, ahol Robert Carlyle, Meat Loaf és Emily Mortimer várják (kik mások is?), hogy együtt verhessenek, lőhessenek, robbanthassanak szét mindent, ami az útjukba kerül. Önök se tétovázzanak: kezdjék a tévével a ludditázást.

Neked ajánljuk

Leginkább a foci

  • Toroczkay András

Apanovellák, de nem csak azok, felnövéstörténetek, kisvárosi elbeszélések, Budapest- és énelbeszélések is egyben. Az író magáról beszél, nem is kendőzi. Már a címből rögtön beugrik egy másik óriás: Lóci. Itt azonban a fiú emeli fel az apját, s állít emléket neki.

Stockholm-szindróma

Szentgyörgyi Bálint sorozatát nagyjából kétféle diskurzus övezi. Az egyik a sorozat nyilvánvaló történelmi torzításait és pontatlanságait rója fel. Itt elsősorban Hodosán Róza szociológus és Rainer M. János történész kritikái­ra gondolunk, akik az 1980-as évek ellenzéki mozgalmainak tagjaiként jogosan érezhetik, hogy saját és bajtársaik munkálkodását az alkotók nem adták vissza elég hűen. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy A besúgó vállaltan fikció, nem pedig dokumentumfilm.

Delfin

Van a filmben két csónakázás. Az egyik a bajai Sugovicán, az egykor kedvelt, de most néptelennek mutatkozó horgászhelyen. A gyermekkora helyszíneire visszalátogatván ismét kisvárosi lánnyá változó világhírű úszófenomén a nagypapával, ladikon haladva újra felfedezi a Duna-mellékág békességét. Máskor meg az óceánon hasít bérelt jetboaton, bálnát akar nézni – hullámokból felszökkenő delfineket lát is.

Szerelem határok nélkül

  • Nagy István

Nem lehet könnyű úgy gitározni egy zenekarban, hogy az elődöd árnyékában játszol, és folyamatosan ott van benned a félsz, hogy ha a régi srác majd egyszer vissza akar jönni, téged azonnal lapátra tesznek. Ez történt Josh Klinghofferrel, aki 2009-ben csatlakozott a Red Hot Chili Peppershez, és kereken tíz évig volt az együttes gitárosa. 

Biztonsági játék

Az utóbbi két évtizedben kevés olyan emlékezetes betoppanás volt a könnyűzene világába, mint a kanadai Arcade Fire 2004-es debütáló nagylemeze. A tragédiák árnyékában fogant Funeral katartikus sodrása és hiperérzékenysége pillanatok alatt hírnevet és rajongókat szerzett a zenekarnak, még olyan hírességeket is, mint David Bowie vagy David Byrne. A debütáló album pillanatok alatt vált hivatkozási ponttá, ami alighanem a szedett-vedett megjelenésű zenekart lepte meg a leginkább.

Miért hiányzik?

  • Csabai Máté

Nem lehet erről a kiadványról szokványos kritikát írni. Nem csupán Kocsis Zoltán ikonikus, de azért a színpad széléről olykor kibeszélt személye miatt, hanem azért, mert a huszonhat lemezen csupa olyan mű és életmű szerepel, amelyek játékmódjáról, megítéléséről interjúkban, szemináriumokon sokat megosztott a zongoraművész.

Minden színész csiga

„Tragédiának nézed? Nézd legott / Komé­diá­nak, s múlattatni fog” – idézi Katona László Az ember tragédiáját az előadás végén, amelynek alcíme is van: Etűdök színházi világunk állapotjáról. A Nézőművészeti Kft. egy rendkívül szórakoztató, elsőrangú kabarét csinált a színészek mindennemű kiszolgáltatottságáról és az abuzív rendezőkről.

Rejtvényfejtés

Legendás hely volt a Bartók 32 Galéria a kilencvenes években, magyar és külföldi kortárs kiállításokkal. Csak egy „probléma” volt vele (akárcsak a Liget Galériával), hogy a fenntartója és tulajdonosa az önkormányzat volt. A majdnem 100 négyzetméter alapterületű helyszín, s a modern művek ottani bemutatásának ellehetetlenítését az első Orbán-kormány művészetpolitikájának „köszönhetjük”, bár kétségtelen, hogy a múltba révedő magyarosch műalkotás fogalmát addigra jól beleültették az embe­rek fejébe.

Minden változatlan

  • Balogh Magdolna

A fejlődés- vagy karrierregényként induló mű egy drezdai antikvárius, Norbert Paulini alakját állítja a középpontba: a szerző „a szellem emberének” akar emléket állítani. Paulini a hetvenes–nyolcvanas években különleges hírnévnek örvendő boltot működtetett, amelyben egy kis szellemi kör is otthonra talált, s az elbeszélő is a törzsközönségéhez tartozott.

A zöld-fehér polip

Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.

Orbán Viktor két beiktatása

„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.