tévésmaci

A kecskegirlök gyehennája

  • tévésmaci
  • 2020.07.04 11:06

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché a nyolcvanas évek közepén egy hosszabbacska időt Budapesten töltöttek, távol a közeli világvárosban kellemesen belakott székházuktól, kaptak egy ideiglenesnek szánt, ám szupertitkos irodát. Közelebbről a Vígszínházban, Troché szerint azért, hogy ne maradjanak sokáig. A szemükben egy lyuk volt, mások irigykedve gondoltak rá, egy valahai, zaklatott életű színészfejedelem megüresedett öltözője, kis lámpafüzér fonta körbe a hatalmas tükröt, előtte rendes öltözőasztal, tényleg már csak a sminkkészlet hiányzott. A színészek és hátramozdítók alighanem hozzá lehettek szokva a mindenféle gyanús alakok gyakori jelenlétéhez, úgyhogy rájuk sem hederítettek, a fiatalabbak köszöntek is nekik, egy-egy futó mosoly kíséretében; feszélyezve éppen nem érezték magukat (szerintem soha, mondta később Ómafa), de a büfét például nem látogatták, s csak a legszükségesebb telefonokat intézték bentről, a napi üzemmenet a város különböző pontjain zajlott, tagadhatatlanul turista üzemmódban. Amikor meg már nagyon szorított a munka, és gondolkozni is kellett, a színházzal szembeni Pezsgőbárban peneltek, talán Szent István körút 15. vagy 17., vagy valami ilyesmi szám alatt; egy édességboltot szabott át, alighanem a Belvárosi Közért Vállalat, ha még volt ilyen akkor. Mert az egészet pont a levegő tette izgalmassá, a változásé natürlich. Már az is micsoda hülyeség volt, hogy a komcsiban is Szent István körútnak hívták a Szent István körutat, vajon nem volt elég komcsi, akiről elnevezhették volna? A fasz tudja, Klement Gottwald körút, vagy más. A változás szele persze az utcán még jócskán embermagasság fö­lött fújdogált, de az, hogy fényes délben az ember (pont délben nyitottak vagy kezdtek pezsgőt mérni) bement egy édességboltba, fölült egy bárszékre és kért egyet a drágábbikból (Hungaria Extra Dry, na, ezt kellett volna átkeresztelni, nem a Mártírok útját), szóval az azért volt valami.

Pénteken (5-én) már teaidőben is belecsaphatunk akár a tévézésbe, mert a Film Mánia pont ötkor kezdi vetíteni sokak nagy kedvencét, a Liza, a rókatündért. Persze, tudom én is, láttuk ezt már sokszor (még többször ajánlottuk is), mégis csak háromnegyed óra múlva lehet lelépni a Film Caféra (végtére is épp letelt a teatime, lehet végre cafézni). Itt ugyanis a Betörő az albérlőmet adják, pontosabban annak az ezredik, 2004-es Coenék-féle kiszerelését. Én mondjuk, betörőben azt szerettem a legjobban, hogy „Táncolj, Törő, feleséged betörő”, vagy a második szakaszt, miszerint „Nem kell menni Londonba, lophattok a Corvinban!”, de félek, hogy mára kicsit túltoltam a komcsit, úgyhogy jöjjön is a szereposztás. Mert ugyebár nem az a nagy szám, hogy Tom Hanks van benne, hanem az, hogy J. K. Simmons, aki mifelénk még piszkosul nem volt J. K. Simmons akkoriban. Vagyis hát piszkosul lehetett volna, hiszen az ő igazi nagy gurítása, az Oz című börtönsorozat akkor már egy éve véget is ért. Ilyenkor szokott jönni az, hogy azt bezzeg nem adja a tévé, hát, nem is, de minek is adná, látta azt már mindenki, illetve az ilyen ezer évados sorozatok újranézéséhez kell azért egy zsák lelkierő. És még így sincs semmi garancia, hogy bejön a mű másodszor is, inkább az ellenkezőjére. J. K. azért most is elég jó a Jacob védelmében c. szériában. Amikor végre leszáll az este, a Cinemax előhozakodik a Búcsúpohár című dolgozattal, mely így címileg, gondolom, nem sokat mond. Ám ha azt mondom, hogy Ed Sheeran énekli a The Parting Glasst? Az már ismerősebb, mondjuk, a filmhez annyi köze van csak, hogy az is erre a régi skót dalra húzza fel magát. Az amerikai film amúgy egy gyásztörténet olyan remek színészekkel, mint Melissa Leo vagy Rhys Ifans. És még eztán sem lesz vége a pénteknek, mert zúzhatunk vissza a Film Caféra (hogy jó sokáig fenn tudjunk maradni), itt a Gyilkos kilátások című, 2008-as angol thrillert adják ugyanis. Lesznek, akik Eden Lake-ként jobban emlékeznek rá, Kelly Reilly és Michael Fassbender leugranak víkendezni a tóra (felénk tavnak mondják, leugranak a tavra, de ez magánközlés), ahol viszont rossz arcú barmok csordája tanyázik épp, s lesz is nagy vérengzés a dologból. Nem azért mondom, de játszik benne régi kedvencem, a holdvilágképű Shaun Dooley is.

Szombaton egy csillagászati vagy legalábbis naptárászati, esetleg karórászati csodának lehetünk szem- és fültanúi: végre összejön, hogy nem péntek reggel, nem vasárnap délután, nem kedden éjszaka, hanem szombat este adják… na, mit? Önök megint eltalálták, a Szombat esti zat! A Cinemaxon. Éjfélkor ugyan­itt Sikoly, ha akarom, ez is az időzítés diadala, de ne menjünk bele ebbe, mert végül az Éjfélkor indul útjára a gyönyör című egészen infernális olasz komédiánál kötünk ki, melyet sajnos egyetlen csatorna sem vetít, ami legalább annyira helytelen, mintha nem adnának híradót. Félóra múlva a Django kezdődik a Film Mánián, de azt is végtelenítve vetítik az utóbbi időben, úgyhogy szavam sincs hozzá. Legfeljebb annyit mondhatok, hogy volt egy A dzsungel könyve délután a Paramount Channelen, ez a technikai virtuózkodásra alapozott három-négy éves változat, nekem anno bejött a vásznon, de hol van már vászon. Visszatérve az éjfél utáni korokba, a Djangóval szinte egy időben a Film Cafén a Veszedelmes viszonyok, az legalább film. Voltaképp’ az egyetlen a hétvégi kínálatban.

Vasárnap azért megy majd A hetedik mennyország is, dettó éjjel, dettó a Film Cafén, de sokak szerint az Arizonai álmodozók is film (délelőtt volt a Film Mánián), ám én aligha tartozom közéjük, tehát beszéljünk inkább A hetedik mennyországról, melyben a mikrofonfejű, alkalmanként skót szoknyát hordó Sam Jackson megérkezik a liverpooli lepuba, ahol Robert Carlyle, Meat Loaf és Emily Mortimer várják (kik mások is?), hogy együtt verhessenek, lőhessenek, robbanthassanak szét mindent, ami az útjukba kerül. Önök se tétovázzanak: kezdjék a tévével a ludditázást.

Neked ajánljuk