Tévé

A kritika kritikája

Boldogság minisztérium

Interaktív

„Mindenki, aki kritizál, tulajdonképpen saját magát bántja” – érdemben ezzel az utóbb többször is bejátszott mondattal indult a Boldogság minisztérium múlt szombati adása, és ez a sarkos megállapítás rögvest komoly önvizsgálatra késztette a kritikusként tevékenykedő páriát. Most bántsa önmagát a Dr. Sütő Enikő által vezetett műsor rideg szívű bírálatával? Merthogy a fenti idézet szellemében az könnyen öngyilkos vállalkozásnak bizonyulhatna, márpedig e sorok írójában legfeljebb a rendszeres tévénézéshez szükséges és elégséges mazochizmus lakozik, önpusztító hajlam viszont egy fikarcnyi sem.

Nagy nehezen azután győzött a felelősségtudat, hiszen ezúttal mégiscsak szólni kell: ritka buta és kártékony egy műsor a Tv2-n és annak női fiókcsatornáján, a FEM3-on párhuzamosan sugárzott Boldogság minisztérium. Az életjobbítás, a boldogítás cégére alatt ugyanis falvédőre hímezhető féligazságokat és egész hazugságokat, obligát celebmosdatást és – felfényezést meg némi ezokatyvaszt sóznak rá a nézőre, méghozzá részint fölvilágosító, részint egyenesen kioktató modorban. A kioktató hang a roppant kimért beszédtempójú és következetesen amatőr színvonalon kérdező (például: „Hogy fejlődted azt meg?”) műsorvezetőé. Mert a jogi doktori címéhez meghitten ragaszkodó egykori modell a kritikának és bírálatnak szentelt adásban rendszerint nem bízza az amúgy srófra járó interjúalanyokra a tételmondatok kihangsúlyozását, hanem jobbára saját maga adja fel, nyomatékosítja és visszhangozza azokat, vagy épp fontoskodva közbeszúrja a saját rég kész ítéletét: „Én személy szerint nem hiszek a kritikában.” (Viszont a kritika kritikájában, lám, a jelek szerint hisz.)

A szükséges kritika, hogy ne mondjam, a forráskritika elvetése azután olyan idézetek közkinccsé tételéhez és sulykolásához vezet, mint amilyen a műsorfolyamból tartósan nyilvánvalóan nélkülözhetetlen Müller Péter megfogalmazása: „Az ítélet szétszed, a szeretet összerak. De ha otthagyod (mit vagy kit? – L. F.), ízekre szedve, olyan, mintha megölted volna.” Ugyancsak neki tulajdoníttatott az a meggondolkodtató citátum is, mely szerint „a szeretet nélkül kimondott bírálat és őszinte kritika még akkor sem igaz, ha egyébként igaz”. Merthogy a bírálathoz úgynevezett „bölcs szeretet”-re van szükség – habár megalapozottan tarthatunk attól, hogy a műsorvezető asszony talán még akkor sem „hinne” benne.

Érkezett aztán a fehérnél fehérebb stúdióba, a kritikáról beszéltetett Stohl András és Cynthia Dictator előtt és után még egy kvantumfizikus (és védakutató) is, hogy tudósi tekintélyével megerősítse Sütő mindahány témába vágó vélelmét. Például a kollektív tudat, az epigenetika, a kávézóasztal mint tudatos létező, vagy éppenséggel a védikus tanítások meggyőző felemlítésével, mindegyre a bírálat könnyen veszedelmessé váló hatásait körvonalazva. Mert bizony a felvilágosító tevékenység nagyon is elkél, elvégre Sütő Enikő aggodalmas szavai szerint „jelen van vastagon a társadalmunkban is a bírálat”. Csak aztán nehogy megártson nekünk! Valaki igazán segíthetne leszoknunk róla! Talán majd valamely másik minisztérium.

FEM3/Tv2, június 16.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.