Elég egyszer belehallgatni a Klubrádió nemrég indult új műsorába, hogy értetlenkedve csapjunk a homlokunkra, ez eddig miért nem jutott senkinek az eszébe.

Persze lehet, hogy volt már hasonló műsor valamikor, valahol a magyar éter elhomályló múltjában, csak hát a rádiós emlékezet egyfelől egy eléggé képlékeny dolog, másfelől meg az egészen biztos, hogy jelenleg nincs párja, s a közelmúltból sem ugrik be műsor, ami ilyen határozottsággal ment volna neki az építészet és urbanisztika feldolgozásának, mint most Rózsa Péter és Árva Brigitta Utcafrontja.

A címen, mint mindig, el lehet vitatkozni, egy kicsit lapos talán, és nem fedi le a műsor szélesebb horizontját, ugyanakkor könnyen megjegyezhető, és legalább nem modoros. Egyszóval rendben van. Még azzal az óvatos militáns mellékzöngével is, amit talán nem is hall ki belőle minden rádiózó. Pedig az utca valóban tud frontvonal lenni, építészeti értelemben is: elég csak az utóbbi évek, évtizedek budapesti (és valamivel kevésbé feltűnő, de vidéki városokban is megjelenő) bontási-építési küzdelmeire, műemlékrombolásaira gondolni. Hosszú, szomorú felsorolást lehetne készíteni az eltörölt házak, összegányolt renoválások, elcseszett utcaképek közelmúltbeli történetéről, nem is kezdünk bele. Elég most csak a Városligetet megemlíteni, hiszen mi az, ha nem egy urbanizációs frontvonal.

De mindez csak a címre, illetve a cím keltette asszociációkra vonatkozik. Az Utcafront máskülönben egy meglehetősen barátságos műsor, amit talán még azok is élvezettel tudnak hallgatni, akiket egyébként az épített kultúra annyira nem érdekel (ha vannak ilyenek egyáltalán). És persze rögtön adódik a kérdés: hogyan lehet vajon megragadni rádiós eszközökkel az épületek kiváltotta élményt? Nem meddő szószaporítás-e hétről hétre valami olyasmiről beszélni óra hosszat, amit elsősorban inkább látni kéne? Az Utcafront tanulsága szerint egyáltalán nem, sőt: az derül ki – és a laikus hallgatónak (amilyenek mi is lennénk) ez bizonyos értelemben revelatív belátás lehet –, hogy az építészet legalább annyira gondolati műfaj, eszme, filozófia, mint súlyos anyagokkal operáló építőművészet.

Ha sem képen, sem élőben nem lett volna szerencsénk látni Baszkföld (és Vizcaya tartomány) fővárosának, Bilbaónak az ikonikus épületeit – Frank Gehry Guggenheim Múzeumát vagy a Santiago Calatrava tervezte, a Nervion folyó fölött átívelő Zubizuri gyaloghidat –, Szilveszter Ádám Ybl-díjas építész elbeszélésében akkor is megértenénk a jelentőségüket. Hiszen a szakértő vendég nemcsak külső megjelenésükről beszél pontos, követhető mondatokkal, hanem városképi szerepükről, turisztikai vonzerejükről, a baszk önkép átalakulásában betöltött funkciójukról és építésük gazdasági vonatkozásairól is. Mindezek mellett pedig még egy-egy finom kritikai megjegyzésre is futja a rövid műsoridőből: Gehry múzeuma, a maga kézi munkával formázott titánleme­zei­vel nem kiforrott épület, még ha valóban a város szimbólumává vált is – halljuk.

Az Utcafront egyébként a mostanában egyre divatosabb műsorszerkesztési elvet követve állandó alrovatokból építkezik. Ilyen a Városi tükör (ebben volt szó Bilbaóról), a Perspektíva, a Budapesti séta, a Magaslesen vagy a nemzetközi eseményeket röviden szemléző hírrovat is. Ez, egyfelől nyilván felhasználóbarát, hiszen a hallgató, amint megszokta az új műsor szerkezetét, hétről hétre tudhatja, nagyjából mire számítson. Másfelől a műsorkészítőknek is jó mankó, hiszen könnyebb ötször tíz percet megtölteni, mint egyszer ötvenet. Hátránya lehet ugyanakkor, hogy elmerevíti a műsort, illetve – és még inkább –, hogy az egyes alfejezeteken belül túl szűkre szabja a teret az aktuális téma kibontásához. Ez praktikusan például túl sok vágást jelent. Hiába volt remek például a Németh Nóra építészettörténésszel folytatott beszélgetés (Budapesti séta) a Hubay-palotáról és annak felújított zeneterméről, túl sokszor lehetett olyan érzésünk, hogy valami innen „ki lett szedve”. Például amikor Rózsa Péter rákérdez, hogy ki járt a terembe, hiszen „Horthy Miklóstól Bartók Béláig tart a nagyon vegyes névsor”; választ már nem kapunk rá, úgyhogy Horthyval és Bartókkal kell beérnünk.

De az ilyen apró szépséghibákkal együtt is az Utcafront végig fenn tudja tartani a hallgatói figyelmet, legyen szó akár a levéltár épületéről, akár a 4-es metró nemzetközileg is elismert állomásairól, akár egy jótékonysági építőanyag-pályázatról. És ez máris több, mint amit az építészet és a rádiózás szerelemgyerekétől előzetesen elvártunk volna.

Utcafront, Klubrádió, június 9.