Rádió

A legpepitább nadrág

Örökségvédelem a Trend FM-en

Interaktív

A napjaink Magyarországára eléggé jellemző történet úgy kezdődött, hogy volt egyszer egy Gazdasági Rádió, aminek 2014-ben, évtizednyi működés után a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elvette a frekvenciáját, és odaadta egy általa méltóbbnak tartott valakinek, aki ezt meg azt csinált vagy nem csinált vele, a lényeg, hogy a végén valahogy a simicskai kebeltől elidegenedő Gajdics Ottó és köre eszkábálta össze rajta a Karc FM-et.

A Gazdasági ugyanakkor nem adta fel, kényszerű újrakeresztelése után Trend FM-ként folytatta éteri pályafutását, megszerezve (peres úton) a legendás Mária Rádió sávját – ezzel egyszersmind a budapesti vételkörzetben el is némítva azt.

A Trend FM talán ki is heverte már a frekvenciakalamajka viszontagságait. Műsorpalettája széles: kulturális magazinoktól zenei portrékon és természetesen gazdasági programokon át egészen az autós műsorokig terjed. Úgynevezett közszolgálati tehát az alapkarakter, és valóban sikerül is általában a heti műsorrendet olyan adásokkal feltölteni, amelyek vagy szórakoztatóak, vagy társadalmi jelentőségüknél fogva érdekesek, vagy olyan információkat közölnek, amelyekhez máskülönben körülményesen lehet csak hozzájutni.

A szerda délutánonként jelentkező, egyórás Közkincskereső sokszor képes mindhárom igényt egyszerre kielégíteni, pedig a műemlékvédelem nem is az a téma talán, amitől a rádióhallgatók nagy tömege azonnal lázba jönne. Az indokolatlanul katonás hangú felkonf szerint a műsor közege „a műemlékek, ásatások, műkincsek világa”, s ebben kalauzol el minket a szerkesztő-műsorvezető-mindenes Kovács Olivér. Hát jó, gondolhatjuk ásítozva, ami most jön, nyilván fontos lesz és unalmas – de tévedünk. Az egész valahogy váratlanul érdekesre sikerül, pedig nincs benne extra (sem irodalmi-zenei betét, sem hangdíszlet, sem más), puszta dialógusokból építkezik a Közkincskereső, igaz, legalább azok „terepen” hangzanak el.

Számos alkalommal nehezményeztük már (és attól tartunk, fogjuk is még) a kis rádiók lapos műsorkészítési stratégiáját, miszerint beültetünk valakit a stúdióba, és ha az beszél, kész az adás. A Klubrádiótól a Lánchídon át a Tilosig erre a metódusra épül a műsorok kilencvenkilenc százaléka, holott egy-egy külső helyen rögzített betéttel nagyon egyszerűen fel lehetne dobni a stúdiók egészségtelen klímájában kókadozó adásokat. Igaz, ez vagy komolyabb infrastruktúrát igényel (ez általában nincs), vagy nagyobb elszánást (ez meg mintha épp mostanában veszne ki). A Közkincskereső innen nézve mindenképpen üdítő kivétel, hiszen az egész műsor a stúdión kívül zajlik, amitől még a nem igazán túlcifrázott dialógusok is pluszenergiával töltődnek fel. Az egri várrekonstrukciót bemutató Berecz Mátyás és Buzás Gergely például amikor azt mondja, hogy „ahogy itt látható” vagy „a hátunk mögött álló” vagy „a lábunk alatt lévő”, épp annyira indítja be a hallgató fantáziáját, hogy az valóban érdekeltté válik az adott tér sajátosságaiban. Az meg már csak hab a tortán, hogy miközben használható információkat kapunk a vár történetéről, egyben a ráragadt mítoszoktól is igyekeznek a beszélők megszabadítani: amit itt látunk, mondják, legfeljebb húsz százalékban tartalmaz Dobó-korabeli elemeket. Ráadásul a híres ostrom nem is volt olyan jelentős katonailag, az irodalom (Tinódi, Gárdonyi) csinált belőle később nemzeti ügyet, és mi már ezt vetítjük bele.

A Nagycenket bemutató Huiber Edit adásrésze is ugyanezt „tudja”: A Széchenyiek nyughelyét végigjárva szinte látjuk a „zarándokok lépteitől kikopott lépcsőfokokat”, s a legnagyobb magyar híres pepita nadrágjának említése magában is elég ahhoz, hogy egy pillanatra a nemzeti hős szoboralakja mögé nézhessünk. Jó, hát elhangzik, hogy a műsort a NÖRI (Nemzeti Örökség Intézete) és az NKA szponzorálta, s olyan a helyzet, hogy nem tudjuk, ennek örülni kell vagy sajnálkozni miatta. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az örökségvédelem rádiós népszerűsítésének nem kezelhetetlenül nagy számú lehetőségét a Közkincskereső elég jó hatásfokkal aknázza ki.

Közkincskereső, Trend FM, május 6.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.