tévéSmaci

A mókus és a dió

  • tévésmaci
  • 2019. július 27.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché végre visszamentek a gyárba, sokan várták már nagyon az érkezésüket: jöhettek volna előbb is, dohogtak kis lesunyt fejű csoportokba fordulva egynémely üzemcsarnok sarkában, szegletében. Hol voltak eddig, mi tartóztatta őket, mi lehetett fontosabb. Nem hívtuk őket, csak tűrtünk, de ők kitalálhatták volna, nekik tudniuk kellett volna. Alkalmasint tudták is, csak közbejött valami, vagy szartak az egészre, esetleg direkt akadályozták, elterelték őket, valakinek fontos volt, hogy mi addig várjunk, amíg csak lehet, egészen addig, amikor már nem lesz annyira fontos semmi, amikor már nem hegednek be egészen a sebek, s mindenképpen marad valami emlék, valami keser. Sztupa és Troché a Betonon találkoztak, ez már majdnem teljesen olyan, mintha együtt jöttek volna, s nem jobbról az egyik, balról a másik, már ha egyáltalán Betonnak lehetett még nevezni a tér sarkát, s térnek az egészet. A trafik rég elköltözött, s ki árul már itt vagy bárhol villamosjegyet, az általános iskolából karateközpont lett, csak a Tejivót építette vissza valaki még a partizánkorszakban, se engedély, se szalagátvágás, de rongyoskifli meg szegedi cipó, söröskorsókból kakaó, pénztár, blokk, tálca, miegymás. Bemenjünk? – kérdezte Sztupa, de ez inkább valami vicc volt, mintha azt mondta volna, hogy nézd, valaki elvitte a bejáratot. Troché elértette, tán még mosolygott is, szó sem lehet róla, vágott hirtelen komoly pofát, de ez is csak vicc volt. Amióta visszaállították a Lenin-szobrot, a tájékozódás is könnyebb lett, ott az 1-es kapu, építhették volna akár a rómaiak vagy Széchenyi. Itt lesz a lottózó, amott a férfifodrász, és újra kanyart vesz kicsit feljebb a helyiérdekű. Ott meg volt az a kocsma meg a másik. Bent már várnak nagyon, hoztam az aktatáskát, s látom, vettél kabátot.

Pénteken (28-án) már az ördög is biztosra veheti, hogy Bergman barátunk mellé befarolt Menzel barátunk is a Dunára, ahol esti fél kilenckor kezd a Magány az erdőszélen. Mely mű két szempontból is érdekes nevezett Jiří pályáján, egyfelől ezzel a filmmel ért véget a ’68 utáni (történelmi okokból ’70-től, de akkor is csak muszájból keltezett) szilenciuma, másfelől meg elhozta a nagy összeborulást a cseh nép majdani nagy tanítóbácsijával, Zdeněk Svěrákkal. Külön érdekesség, hogy a vasárnapi tüntetésen Prágában az egyik szónok épp e filmből vett idézettel intette meg Andrej Babišt, majd nem sokkal utána épp az öreg Svěrák dalolt a negyedmilliónyi tüntetőnek. Ehhez képest az utána következő Jelenetek egy házasságból egy konkrét vígjáték (leszámítva Erland Josephson übervagány pizsamáit).

Hétfőn már este fél hét előtt elkezdődik a Cinemaxon a Kisvárosi Rock ’n’ Rollra magyarított Cemetery Junction, mely mű körülbelül az American Graffiti hetvenes évekbe és Angliába kiszignált változata, amivel voltaképpen összecseng a ViaSat3-ról kilenckor elrajtoló Banks úr megmentése.

Kedden délután hatkor adja a Cinemax élőben Jakab és Vilmos Grimmek kalandjainak 2005-ös – Heath Ledger és Matt Damon fellépésével összehozott – mozis átiratát. Én persze számos olyan embert ismerek, van köztük atomtudós is, akik háromnegyed öt óta a Film Cafén nézik a Marslakó a mostohámat. Apropos: nézzen tévét a mostohám, akit történetesen Marsalkónak hívnak, de a családi ízlést nyilván nem itt fogom kiteregetni.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.