Amikor Sztupa és Troché találkoztak a Fehér Mikulással, nem érkeztek felkészületlenül. Mindent tudtak a Fehér Mikulásról, hiába volt a csodálatos jelmez. Mert azt el kell ismerni, hogy a jelmeze tökéletes volt, hófehér prémes palást a varrásnál szinte láthatatlanul vékony vörös csíkkal, ugyanolyan sipka nagy piros pomponnal, finom fehér élőbőr csizma egészen föl a térdig, durva képű albínó szarvasok.
A rejtő színű szán ott parkolt a síugrósánc tövében, bárki joggal hihette, afféle helyi mulatság, egy nagyobbacska összeg ellenében körbevisz a városkában, a hajtó megmutatja, hol laknak az olimpiai bajnok alpinisták, mik a helyi nevezetességek, s a gyerekek kedvéért csenget is minden kanyarban – erről természetesen szó sem volt, a Fehér Mikulásnak eszébe sem jutott ilyesmi, ő nagyban játszott. Szerencsére Sztupa és Troché tényleg nagyon sokat tudtak róla, azt például, hogy a Fehér Mikulás, mint azt a neve is mutatta (Dirty Paulsen), magyar származású volt (Dirty, korábban Dirtyefő kis magyar falu a Sárvíz partján, horgászatáról híres, a Paulsenek még az első Télapóval költöztek be, s nyitottak előbb kicsiny serfőzdét, aztán nagy húskombinátot, amit persze rögtön elvett tőlük a Rákosi). Dirty Paulsen aztán Türr Istvánnal szökött Amerikába, ahol egy időre el is tűnt üldözői szeme elől, s csendes életet vitt egy San Franciscó-i melegbár mindeneseként. Már-már sikerült szem elől téveszteni, amikor feltűnt a Selma–Montgomery-menetben, rögtön Martin Luther King oldalán. Üldözőit nem tévesztette meg a színes bőre, láttak ők már ilyet. A Fehér Mikulás, vagyis akkor még csak Dirty Paulsen hiába tért vissza rövid időre Friscóba, már nem tudott elrejtőzni, nyomában volt a kubai titkosszolgálat emigránsokból szervezett különleges egysége, akik egyenest Moszkvának jelentettek (meg Bonn-nak is, de ezt tényleg csak a beavatottak tudták róluk, s az egész csak akkor lepleződött le, amikor váratlanul létszámot bővített a GSG9). Sztupa és Troché Zakopanéban találkoztak a Fehér Mikulással, ami ugyan hazai pályának számított valamelyest, de a lengyel kollégák annyira el voltak foglalva a Pewexeket fosztogató magyar turistákkal, hogy nem értek rá segíteni, így oda is lett a hazai pálya minden előnye. Szerencsére Zakopane nem egy bonyolult hely, s a jelszót mindenki ismerte: Nyema Krówka, Haribo! Még a tévé is bemondta időnként.
Pénteken (21-én) a Cinemax egyszerre köszönti a százegy éves Takeshi Kitanót és az Al névnapot ünneplőket, s ebből az alkalomból előbb A hét mesterlövész c. filmet vetíti, aminek nevezettek is biztos nagyon örülnek, noha semmi közük hozzá, de egy jó film, egy ismerősöm például nyolcszor nézte meg, egyszer még ugye Calvera kedvéért is. Utána jön a mondott Takeshi Tengerparti jelenete, és az Alek (Albert Finney és Alun Armstrong) háborús filmje este, a Párbajhősök.
Szombaton az állatvilágba és a fatetői kardozás mesés világába kalauzol minket a Tigris és sárkány kamerája a Film Cafén este nyolc után.
Vasárnap maradunk az ornitológiánál: Száll a kakukk fészkére kétszer is a Film+2-n. Háromnegyed hatkor az HBO adja a Két élet c. német kémfilmet, Skandinávia, Liv Ullmann, mi kell még?
Hétfőn még mindig a kitartó Kitano a Cinemaxon: Dicsőség a rendezőnek! Japcsiul sokkal jobb persze: Kantoku Banzai! A japó–magyar nyelvrokonságban immár teljesen bizonyosak lehetünk, a jampi kifejezés után immár itt van a kantökű is, ami azért elég megingathatatlannak látszik.
Kedden az AMC adja a KISZ-tagsághoz vezető út első lépése, az úgynevezett Kilián-kör névadójának, Cillian Murphynek és Mark Strongnak a filmjét, a Napfényt, amit köztudomásúan Danny Boyle rendezett. Énekeljék is velem gyorsan, hogy But come ye back when summer’s in the meadow / Or when the valley’s hushed and white with snow / It’s I’ll be here in sunshine or in shadow / Oh, Danny boy, oh, Danny boy, I love you so… Vagy ne velem, hanem az angol csajjal A nehézvíz csatája c. dán sorozatból, amit bezzeg nem ad a tévé, ami ilyenformán felesleges kelléke a háztartásoknak.
