Hogy a kiskunságiak miért épp a Szíriuszról nevezték el rádiójukat, inkább ne bolygassuk, végül is a Petőfi rádió név már foglalt volt. Az mindenesetre dicséretes, hogy fenn tudnak tartani egy valódi, változatos műsorrenddel bíró, egyszerre szórakoztató és közszolgálati csatornát, ami, úgy tűnik, viszonylag jól kiszolgálja a lakosság igényeit. És minden ironizálás nélkül: az is komoly dolog, hogy valóban bepillanthatunk általa a helyi élet mikrokozmoszába. Régebben az állami rádiónak voltak jól működő vidéki stúdiói, de ezeket egy ideje leépítették, a dolgozókat elküldték, a felszerelést eladták. Mintha nem lett volna már amúgy is eléggé magába forduló és a másutt élőkkel még országhatárokon belül is szolidaritást vállalni képtelen a magyar társadalom. A vidéki stúdiók eltűnése nemcsak azt jelentette – és hatásában jelenti ma is –, hogy néhány ember elveszítette az állását, hanem hogy ennyivel is kisebb lett az ország. Hiszen egy társadalom nagyságát vagy kicsiségét (kicsinyességét) a valódi méreténél mintha sokkal erőteljesebben meghatározná az, hogy milyen az önismerete. Ezt a súlyt nyilván nem akarnánk most nagy hirtelen a Sirius Rádió stábjának a nyakába akasztani, de tény, hogy a helyi viszonyok megismertetésében a Valaki mondja meg adásainak feltöltögetésével (amihez egyébként a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap nyújt nekik segítséget) megcselekszik, amit megkövetel a kistérség.
Az már más kérdés, hogy egy-egy adás végül mennyire sikerül izgalmasra. Hürkecz Annamária műsorvezető és szigorú névtelenségbe burkolózó kollégái mindig az aktualitásokra koncentrálnak, de nem mindig vannak aktualitások. Néha mintha túl hosszan értekeznének egy-egy buszmegálló vagy járdasziget áthelyezéséről, és az interjúk tempója is hagy olykor kívánnivalót maga után, de ez legyen a legnagyobb baj. A legutóbbi adás mindenesetre elég sűrűre sikerült, és rögtön a környék egyik feszültséggócát villantotta fel: a százhatvanhat éve eltűnt/elhunyt Petőfi Sándor alakja ugyanis számos vitát generált már Kiskőrös és Kiskunfélegyháza között. Azaz nem is annyira a költő alakja (mely, mint a riportból is kiderül, minden vita fölött áll természetesen), hanem a születési helye. Az emlékünnepségen felszólaló dr. Tarjányi József, a félegyházi Petőfi Emlékbizottság elnöke mindenesetre lándzsát tört a költő félegyházisága mellett. Aztán irgalmatlanul felsorolta, hogy a városban mi viselte a múltban, mi viseli a jelenben, és mi fogja majd a jövőben a költő nevét viselni. Sok minden, ennyit elárulhatunk.
A Valaki mondja meg leggyakrabban három, műfajilag nem túl változatos blokkból áll. Egy-egy helyszíni felvétel váltakozik egy-egy interjúval. Riport, oknyomozás és egyéb színes-szagos luxuszsáner nem nagyon fér bele – valószínűleg sem szakmailag, sem infrastrukturálisan –, de ezek nélkül is tűrhető a végeredmény. Ami viszont rejtély, az az egyes adásrészeket összekötő zenei betét. Mivel a műsor készítői közül Hürkeczen kívül más nevére nem derül fény, azt sem tudhatjuk, hogy a zeneszámok kiválogatásáért ki a felelős. De az biztos, hogy vagy egészen csípős a humora, vagy abszolút nincs érzéke ahhoz, amit csinál. Az még oké, hogy a Petőfi-versek generációk közötti továbbadására biztató, elcsukló hangú Tarjányit Craig David Hot Stuffjával keveri le, az viszont már eléggé pengeélen táncol, amikor a távozófélben lévő Talapka István plébános monológja végére („nem mindenki vallásos Félegyházán, vannak kicsit keresztények, néha keresztények, alig keresztények, minek keresztények és szükségkeresztények is”) Shaggy 2009-es twerkhimnuszával, a Wild 2Nite-tal teszi ki a pontot.
Az adás utolsó harmada a sport, a nyári felkészülés és az őszinteség jegyében telik. És megint csak nincs abban irónia, amikor azt mondjuk, hogy tök rendben van, amikor a helyi, megye 1-es focicsapat edzője azt mondja: „a szezon jövő héten kezdődik, ha jól emlékszem, a Kiskunmajsa ellen”. Végül is az elmúlt három bajnokságot simán nyerték, minek túlgörcsölni a dolgot.
Sirius Rádió, augusztus 6.
