A 80-as évek végi trash-krimi felhozatal egyik legkedvesebb emlékű darabjának címét kétes magyarítással kölcsönvevő podcast házigazdája a Böcskei Balázs – Bezsenyi Tamás politológus–kriminológus duó. Abba most ne menjünk bele, hogy melyikük Stallone és melyikük Kurt Russell, ennél fontosabb, hogy a kettős nézőpont végig határozottan jelen van az adásokban. Az nem szorul magyarázatra, hogy egy kriminológusnak mi köze van a bűnesetekhez, az viszont, hogy egy politikai elemző hogyan, milyen perspektívából nézi őket, már nem annyira magától értetődő. Pedig a bűn is, mint minden más, simán lehet politikai kérdés, ha úgy akarunk hozzá közelíteni. „Everything is political”, ahogy Paul Krugman mondja, mely mondás most, a 21. század elején különösen áll, de bizonyára nem volt ez nagyon másként korábban sem.
A változatosságra nem lehet panaszunk. Böcskei és Bezsenyi foglalkoztak már nagyon sok mindennel: különös, elfeledett bűntényekkel, mint a Ferihegyi úti 1991-es robbantás; a magyar szervezett bűnözés híres-hírhedt epizódjaival, mint az Aranykéz utcai merénylet vagy a dunaszerdahelyi maffiauralom; de kitárgyalták a Kádár-kor néhány olyan többé-kevésbé ismert bűnözős sztoriját is, mint az agyontetovált Pillangó sorsa vagy az úgynevezett Presztízs-ügy.
Legutóbb az Olof Palme elleni merénylet, avagy „Európa Kennedy-gyilkossága” került terítékre, mint az elmúlt évtizedek egyik legtöbbet vizsgált, legtöbb összeesküvés-elméletre alapot adó és legkevésbé megfejtett ügye. Az apropó pedig nem más, mint a svéd ügyészség azon bejelentése, miszerint harmincnégy év után, idén június elején lezárta az ügyet és megnevezte az elkövetőt. Hogy a politika mennyire fontos szerepet játszik az ügyben (egy hivatalban lévő miniszterelnököt lőttek agyon a nyílt utcán az egyik legbékésebbnek vélt országban) nem kérdéses, az viszont igen, hogy a bejelentést miért nem tartják örömteli fordulatnak. Túl sok újdonsággal ugyanis nem tudták a teóriát alátámasztani. Valószínűbbnek tűnik, hogy egy szimbolikus lépéssel immár végleg pontot akartak tenni ennek a kínosan régóta lezáratlan ügynek a végére, és valahogy megállítani az azt mindmáig kísérő pletykákat, legendákat és találgatásokat. A megoldatlan merénylet nyílt seb a svéd társadalom testén, a gyógyuláshoz alighanem több kell egy lapos ügyészi expozénál.
A Tangó és Kes hangütésében is több a szkepszis, mint az üdvrivalgás. Bezsenyi be is olvas néhány svéd, illetve svédországi magyar kommentárt, és hát azok sincsenek hasra esve a nagy finálétól. Krister Petersson főügyész (szórakoztató mellékszál, hogy az ügyben elsőként elítélt, majd később felmentett férfit Christer Petterssonnak hívták) azt a régi gyanút erősítette meg, hogy egy bizonyos Stig Engström nevű magányos elkövető lőtte le a miniszterelnököt, amikor az 1986. február 28-án feleségével kilépett egy stockholmi moziból. Most már elég bizonyíték gyűlt össze – így a főügyész –, hogy lecsukják ezt az Engströmöt. Fájdalom, hogy nevezett 2000-ben öngyilkosságot követett el. Ha viszont a fő gyanúsítottat nem lehet lecsukni, akkor itt az ügy vége – nagyjából ebben áll az ügyészi érvelés…
Böcskei és Bezsenyi az objektivitás jegyében megpróbálják röviden összeszedni az elbizonytalanító tényezőket és a korábban lábra kapott feltételezéseket, magyarázatokat, ami lehetetlen vállalás, annyi van belőlük. Mit csinált Engström egy bazi nagy Magnummal a mozi körül, hová tűntek a hüvelyek? A svéd rendőrség miért tehetetlenkedett: ha egyszer már gyanúba keveredett Engström, hogyhogy soha nem csukták le, és amúgy is, mi a fene történt Palme asszony kabátjával? Csupa idegőrlő kérdés, és még idegőrlőbb, ha mögé képzeljük a CIA-t, a KGB-t, a dél-afrikai titkosszolgálatot, a jugókat, a kurdokat, az irániakat és még egy csipetnyit a Vörös Hadsereg Frakció maradékából is. Hiába Petersson főügyész minden komolysága, ebből megoldott ügy aligha lesz, de mi legalább egy szórakoztató podcastot kaptunk.
A június 16-i adás alapján
