Maga a – februárban már a második születésnapját ünneplő – csatorna egyébként figyelemre méltó, bár nem feltűnő képződmény. A műholdas, illetve online adásban hallható csatorna nem kisebb feladatot vállal magára, mint a kontinenseken átívelő nemzetegyesítést – igaz, nem tesz érte rettenetesen nagy erőfeszítéseket, hiszen jobbára a Kossuth előző napi adásából szemezget.
Az alapötlet szerint „a Duna Világrádió naponta nyolcórányi szerkesztett adásban tájékoztatja a világ magyarságát Magyarország, a Kárpát-medence és Európa magyarságának életéről”. Ezt a nyolcórás blokkot pedig egy nap háromszor is leadják, mégpedig úgy, hogy az adás „Ausztráliában reggel 6 órakor, az USA nyugati partvidékén 11 órakor, a keleti parton délután kettőkor, Európában pedig este kilenckor” kezdődjék. És aki még ennek ellenére is van olyan ügyetlen, hogy lemaradna róla, az internetes archívumban bepótolhatja kedvenc műsorait – pontosabban bepótolhatta eddig. Valamiért egy hete már nem töltődik az archívum, és az aktuális napi program sem kerül fel, szóval már online is csak az élő adást élvezhetjük, sajnos.
A napi műsoradagot a Himnusz vezeti fel (mi más), majd Németh Miklós Attila műsorvezető köszönti stábja nevében a világban szerteszórtan élő honfitársainkat: „Köszöntök mindenkit, aki hallja és érti a szavam.” Aztán elindul a darálószerű adásgépezet, amiből enyhén pépesítve szivárog elő egy anyaországi tegnap. Van itt Határok nélkül válogatás, olyan látványos teljesítményekkel, amilyen a 89-es temesvári eseményeket értékelő Németh Zsolt, vagy az RMDSZ és a Székely Nemzeti Tanács egymást oltogató képviselőinek megszólalása, akik szemrebbenés nélkül bemondják, hogy a másik tulajdonképpen nincs is. Nem tudom, milyen lehet egy sydneyi reggel, vagy, teszem azt, San Diegó-i délelőtt, de biztosan viccesebb, ha ezzel a műsorral kíséri le a távolba szakadt hazánkfia. A folytatásban a Szülőföldünk című hibrid műsor következik, amely a Kossuth két külön programjának, a Rendszerváltóknak és a Huszadik századi történelemnek a pároztatásából született. Hogy mi szükség volt rá így, rejtély.
A Duna World teljes műsorblokkjának végighallgatása végül is nagyon tanulságos élmény: bizonyos pillanataiban még reménykedésre is okot ad, mintha a nyolcórás keret jót tenne a Kossuth programjainak, enyhén ébresztgetve azt a gyanút is a hallgatóban, hogy nem is volt ennél több tartalom az elmúlt nap huszonnégy órájában. Már-már a szerkesztőket is dicsérni kezdenénk, hiszen a Vinkó József-féle, valóban szórakoztató Szellem a fazékból; majd a Metró klubtól a Szigetig, ami annak ellenére is élvezetes, hogy az Eddáról szól; végül pedig a Lázár Ervinnel, Mikkamakkával és Vacskamatival hengerlő Alma és fája – ez mind olyan műsor, ami valóban újrahallgatásra érdemes. De örömünk tüze gyorsan lohad. Az előző napi Esti Krónika jókora nyaklevessel térít észhez: országvédelmi akcióterv, rágalmazó Goodfriend és ingyenélő bevándorlók. Mintha arra akarna megtanítani a csatorna, hogy akárhol élünk is, nem feledhetjük, mi és milyen szellemi színvonalon folyik az óhazában.
És akkor még a zenei betéteket nem is említettük. Az egyiknél csak a minőség a gond: Vincze Lilla kelet-európai szintitrashét hallgatva még csak finoman elfintorodunk. A másiknál azonban már a programfelelősök józan eszéért kezdünk aggódni: ahogy Beregszászi Olga elcsicsergi a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot meg az Édes Erdélyt meg a többi irredenta műdalt, az még a Kossuthnak is sok lenne. De ezek szerint a Duna Worldnél úgy gondolják, a diaszpórának jó lesz ez is.
Duna World Rádió, január 11.
