Amikor Sztupa és Troché kimentek a gátra, már késő volt. Éjszaka Troché kürtjére riadt nehéz álmából a falu, semmi csipatörölgetés, semmi nyújtózkodás, semmi itt fáj-ott fáj, úgy kelt mindenki, mint akit farba rúgtak. Troché csatakos almásderesén végigszáguldott a falu főutcáján, s fújta a kürtöt, ahogy a tüdeje bírta, fújta szakadatlan, meghallották azt még a harmadik utcában is, a legmélyebb álmok takarója alatt is. Csak három utcája volt a falunak, a Torzsa utca, a Kisutca meg a Bika-sor. A felvert népek rohantak az iskolához a fáklyákért, a szerszámokért – ott volt mind az egyetlen – de már egy hete kiürített – tanteremben, glédába állítva, gondosan megtisztogatva a tegnapi munka után, szinte ragyogtak. Keresni sem kellett, mindenki tudta, mit kap föl, s már indultak is. Végig a kocsiúton, el az utolsó ház mellett, elkeseredetten, konokul, ki a gátra, egymás mögött, szótlanul, szinte libasorban. Sztupa feje fölött a fáklyával, ment az emberekkel, az egyik volt a sorban, behúzott vállú, hajlott hátú szerencsétlen. Troché valahol még az iskola előtt elhajította a kürtjét, holnap, ha még élünk, megkeresem, s mindjárt az első fáklyát kikapta a tanító kezéből, de már üvöltött is, hogy még egyet, még egyet! Aztán úgy, a két durván csöpögő fáklyát a magasba tartva sarkantyúba kapta a lovát, és uzsgyé, vissza a gátra. El az emberek mellett, szó szerint lóhalálában, jól látszott, hogy nem sokáig bírja már szegény pára. Ott kinn a gáton is csak hajtotta, ösztökélte, a késlekedés ugyanannyit ért, mintha oda sem érne: a véget. Vágtatott a gáton, nem törődött azzal sem, hogy a felázott talajon könnyen a nyakukat szeghetik. Ló és lovasa jól ismerte a helyet, de az esőben ez nem sokat segített. Troché a toroktól úgy ötszáz lépésnyire úgy ugrott le, hogy a lova szinte meg sem állt, s egyetlen mozdulattal leszúrta a töltésbe az egyik fáklyát. Kizárt dolog, hogy időben ideérjenek, gondolta, amikor visszakapaszkodott az almásderesre, s egy pillanatra hajlott is rá, hogy visszafogja a nekiiramodó állatot, minek most már a rohanás, minek a hajsza. Úgyis késő, de nem állt meg, a lova mintha röpült volna a gát felett, rohantak a torok felé. Troché kisvártatva megpillantott egy sárga fénypontot, aztán még egyet, s még egyet. A torkon túl már ott vannak. Mehetünk tévézni.
Szombaton (9-én) éjfélkor Kathy Bates második nagy találkozása Stephen Kinggel, a Dolores Claiborne lesz az RTL Klubon (az első ugyebár a Tortúra volt). Én délután a Tv2-n néztem Belmondót is, bár a Szabadlábon Velencében elég gyengóca dolog, s anno a benne rejlő ibusztól is többet vártam, de ez egy ilyen nap. Választottam volna inkább este a Super Tv2-n a Men in Black II-t? Gondolom, a Super Tv1-en meg a Men in Black I-et adják.
Vasárnap két őskövület között omlik ki vérünk, 21.40-kor a Nemzeti Főadó rákezd a Zsarutörténetre, amiben Alain Delon kergeti Trintignant-t, s tán még valami bajsza is van hozzá. Ballonkabát, bagózás, régi kocsik, beijedt mellékszereplők. Az öt perccel később kezdődő kontradarab az RTL Klubon a honi videokorszak első bombája, a Mad Max, amit most vagy azért vettek elő, mert Tom Hardy oly vészesen közelít, vagy azért, mert Mel Gibson magas állami kitüntetést vehetett át Izraelben. Magam mindenesetre kivárok, egészen fél kettőig, amikor is az HBO belekap a Vér c. brit krimibe, Brian Coxot ugyanis csipázom eléggé, de a többi is elég helyes gyerek. Mark Strong, Stephen Graham, önök meg Paul Bettanyt szeretik. Persze hogy szeretik, hisz magyar: Bettányi Lajosnak hívták az apját, főorvos volt a MÁV Kórházban, s a kis Pault is Pálnak keresztelték, kifli volt a jele az oviban, csak közbeszólt ötvenhat – a történetet mindenki ismeri.
Hétfőn Országúti diszkó forever a Film+on este kilenckor. Ha lenne Film Non+Ultra, én ott adnám, nyilván. Patrik Svájc, öcsém! Meg a kecskeszájú csóka, a haverja, aki most a Justifiedben vitézkedett, tudják, az izé…
Szerdán atyámfia, a Dunára jön a maffia: Szerelem és vérbosszú (16/1). Tévé? Ne már!
