Tévétorrent

Empire

Interaktív

Zeneipari Dallas. Egy családi vállalkozás sűrű szappanban úszó története, átszőve a legalapvetőbb meseelemekkel és nyakon öntve rengeteg zenével. Utóbbi szerencsére azért nem musicalirányba tereli a műremeket, a zenei betétek teljesen szervesen épülnek a történetbe: a főszereplő egy zenei kiadó, így bőven van alkalom kon­certeket, stúdiófelvételeket vagy némi otthoni klimpírozást leadni. Nagyjából ebben is rejlik a sorozat népszerűségének kulcsa, mást ugyanis nem nagyon találtam, ami lekötheti a nézettségi adatok alapján igenis rengetegnek mondható követőt. Valóban számos saját tracket, a hip-hop stb. műfaj szeretői számára még élvezhetőnek is nevezhető dalt tud felmutatni a sorozat. Minden egyéb azonban tényleg nem múlja felül a Dallast. Az utcagyerekből hiperzenész vállalatigazgatóvá nőtt apuci titkolt betegsége miatt fiaira hagyná a vállalatot, a három királyfi pedig nekiáll küzdeni érte. Megjelenik az eddig lesittelt anyuci, aki túl sokat tud a kokainporral fedett indulásról, s ő is követeli a jussát. Ármány, botrány, gettó és kaviár, és annyi affektáló flegmázás, hogy néha azt hisszük, A kertvárosi gettó utódsorozatát nézzük. A történethez és a csomagolásához leginkább a három fivér figurája ad egy kis pluszt. Van egy szupertehetséges, csendes, meleg báty, egy bipoláris depressziós mene­dzser, aki viszont nem zenél, meg a túlsztárolt kiskamasz. Hármójuk kapcsolati hálójának elemezgetésében van némi potenciál. Az erre kevéssé fogékonyak hallgassák szimplán a tracklistet, az bőven elég.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.