Persze nem sokan, és nem is feltűnően, de mit is várhatunk, amikor a közbeszédformáló tanácsadók a legfőbb szájakba épp ezekben a napokban dugták a legnagyobb marhaságokat az állami bitófák újraácsolásától az ingyenáramig, gátlástalanul hülyére véve ezredszer is mindenkit. Lehet-e ennél jobb hátteret kívánni egy olyan műsornak, amely alcíme szerint „az elnyomásról és az ellenállásról” szól, témájául pedig ez alkalommal a munkás érdekvédelmi szervezetek állapotát választotta.
A Klubrádióban csütörtök esténként futó Levegőt! azonban – nagyon tisztességesen – nem akarja magas labdaként lecsapni a mai Magyarország hétköznapi abszurditását, hanem inkább kissé nehézkesen ugyan, de a probléma mélyére igyekszik hatolni. A műsorvezetők, A Város Mindenkié csoport aktivistáiként ismert Udvarhelyi Tessza és Misetics Bálint, valóban inkább aktivisták, mint műsorvezetők. Hallható, hogy nagyon „benne vannak” a témában, hogy mindenestül érdekli őket a társadalmi érdek-képviseleti lehetőségek mibenléte, s ez az átható érdeklődés már önmagában is kicsit szokatlan a közönyösségbe és cinizmusba merevedett médiumok rengetegében. Arról nem is beszélve, hogy a műsorvezetők hallhatóan nem az adást akarják megoldani, hanem a problémákat, vagyis a beszélgetőtársakkal és a hallgatókkal együtt szeretnének eljutni A-ból B-be. Ami részben meg is történik, legalábbis intellektuálisan, de hozzá kell tenni, hogy műsorként, hát, szóval kísérletezhetnének egy fokkal többet is a nem szakmabeli hallgatók érdeklődésének fenntartásán, mert minden okossága ellenére a Levegőt! időnként bizony kutya unalmas tud lenni.
A műsor báját ugyanaz adja, ami megnehezíti az odafigyelést: az amatőrsége. Ami nem ugyanaz, mint a felkészületlenség. Misetics és Udvarhelyi nagyon is felkészült, mint ahogy azok vendégeik, a kereskedelmi dolgozókat képviselő Melis Szilvia, illetve a bányászoktól érkező Beőthy-Fehér Szabolcs is. Viszont olyan, mintha csak résztvevői lennének ennek a műsornak, szerkesztői nem. Pedig alapvető fontosságú lenne a felvetődő kérdésekben minél több embert érdekeltté tenni. Miért nincs egységesebb és határozottabb fellépés a nyilvánvalóan munkavállaló-ellenes kormányintézkedések nyomán? Miért képtelenek a saját érdekeiket hathatósan képviselni a magyar dolgozók? Mit tett a szakmai és emberi morállal az új munka törvénykönyve vagy az új sztrájktörvény? Miért áll érdekében a kormánynak fenntartani a szakszervezetek fragmentált struktúráját? Csupa húsba vágó kérdés, amire – ez persze már önmagában is egy kisebb csodával ér fel – érvényes válaszok vagy legalább válaszkísérletek születnek az adásidő szűkössége ellenére is, ráadásul egy kellemesen kiegyensúlyozott beszélgetés során. Szóval nem is a részletek kidolgozottságával van itt gond, hanem a kép színgazdagságával. Egy-egy bejátszással, akár új, akár archív betéttel, helyszíni beszámolóval vagy bármi hasonlóval fel lehetne dobni az adást, s a bejátszások nyújtotta szusszanásnyi szünetek a műsorvezetőknek is jól jöttek volna, akik az elején a lámpalázzal, a végén meg a fáradtsággal küzdöttek, s ha háborút nem is, jó pár csatát azért elveszítettek a nyelvbotlások és a jegyzetlapzörgetések ellen.
A Levegőt! profilja még nem minden elemében kristályosodott ki. Néha egyértelműen az aktivizmus domborodik ki erősebben, az, hogy médiafelületként, tulajdonképpeni hangosításként funkcionáljon, máskor az elemző szándék az erősebb, megint máskor pedig egy hagyományos beszélgetős félórára emlékeztet a hangulat. Az eklektika persze sok esetben igencsak termékeny tud lenni, de összevisszaságba is fordulhat. Most szerencsére ez utóbbiból volt kevesebb, de a Levegőt! így is tapasztalt szerkesztőért kiált – mert ha a műsor jó értelemben szórakoztatóvá válna, azzal céljai eléréséhez is közelebb kerülne.
Levegőt!, Klubrádió, április 30.
