Tévé

Az emlékek bőröndje - Keresem a családom

Interaktív

Fellelni elveszett rokonokat, rátalálni messzire szakadt testvérekre, összehozni családokat – úgy lehet, ennél többet, szebbet, nemesebbet akkor se igen remélhetnénk az RTL Klubtól, ha amúgy a csatorna csupa-csupa jótékony célú, emberbaráti műsort sugározna.

Nem csoda tehát, hogy a Keresem a családom már a legelső adás előtt és részben még utána is meglepően pozitív fogadtatásra lelt az internetes sajtóban és a legkülönbözőbb fórumokon. Már amíg ki nem derült, hogy a műsor elsőre – biztos, ami biztos – két régi Facebook-ismerőst segített hozzá a várva várt ta­lál­kozáshoz.

Az illúzióinknak ilyesformán hamar lőttek, s maradt helyébe a hétpróbás hatásvadászat, a középpontban a változatos ruhákba öltöztetett-vetkőztetett Liluval. Ő jegyzetel levéltári paksamétáktól körülbástyázva, ő pötyögi be saját kezűleg a megtalálni vágyott apa/anya/testvér nevét a Google-keresőbe, s mindenekfelett: ő éli át teljes mellbedobással a menetrend szerinti drámákat. Hóna alatt az „emlékek bőröndjét” szorongatva, s ha kell, hát egyetlen nyomozás során akár kétszer is átszelve az óceánt, hogy eljusson a kies Floridába, egészen pontosan „az osztriga fővárosába”. (Néhány kedvcsináló szó, gusztusos képsor, s íme, egy termékmegjelenítéssel máris beljebb vagyunk.) „Annyira boldog vagyok, hogy látlak, már nagyon vártalak!”, „Csodálatos újra látni téged!” – fogadják forró öleléssel a tengerentúlon, mintha csak ő lenne az elveszettnek hitt testvér, s ez az érzésátvitel teljességgel logikus, elvégre a szomorú hírek is elsősorban Lilut viselik meg. „Ez az utolsó esélye, hogy lásson téged” – szakad bele a műsorvezető szíve a sarkos közlésbe, melyet az Amerikába szakadt elveszett nővér az okkal elvárt érzelmességgel nyugtáz. Alighanem csupán a szívtelen kritikus akad fenn az alábbi két apróságon: ugyan miért lenne éppen ez az utolsó esély, s ha netalántán valóban az utolsó esély lenne, akkor vajon miért nem vitte magával a stáb Floridába mindjárt az első útján az így immár kétszeresen is Budapesten felejtett húgot?

false

„Magyarországon a hatvanas évek elején három kicsi gyerekkel egy fiatal nőnek, aki még negyven­éves sem volt (!), nagyon nehéz lehetett” – ahol már egy ilyen szimpla (s ráadásul csonka, mert a férj létezését említetlenül hagyó) állapotleírás is efféle suta érzelmi manipulációval támad a nézőre, ugyan mit várhatunk egy olyan levél felolvasásától, melyet a már rég halott édesanyjának írt az ötödik adás egyik főszereplője. Mit várhatunk? Természetesen obligát hegedűszólót zenei aláfestésképpen, melynek helyébe az adás második felének kitüntetett pillanataiban az árva zongoraszó léphet. Ezeken az érzékeny pontokon persze már okvetlenül illene pityeregnünk, hogy ne csak az emlékek bőröndje, de éppígy a nézői könnyzacskók is megnyíljanak. Igaz, a könnyek fátyolán keresztül azért észlelnünk kellene a szép rendben sorjázó termékmegjelenítéseket is. Nem könnyen összehangolható feladat, de azért némi gyakorlással hibátlanul megoldható.

RTL Klub, december 8.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.