„Fagyottan, unottan, haltekintettel, ajkán örökké gunyoros, elbizakodott mosollyal (mint azok a nők, akiket végül megölni szoktak a férfiak, vagy pedig magukat ölik meg értük) ült a Télikert felső végén Mágnás Elza, aki bár egy mosónőnek volt a lánya: még műveletlenségében is oly hidegnek és előkelőnek tudta magát maszkírozni, hogy a szegény érzelmes zsidólányok, akik többnyire pénztelen pincéreknek voltak a titkos szeretői: csakhamar elnevezik vala Mágnás Elzának. Már meglátogatja őt éjszakánként az a gazdag bútorgyáros, aki perverz szenvedélyeiről volt valaha nevezetes Pesten. (Így többek között az volt a híre, hogy azokat a nőket, akik megtetszenek neki, fehér menyasszonyruhában, mirtuszkoszorúval érckoporsóba fektette, és úgy imádta őket.) Már közelgett az az idő, amikor valóban koporsóban fog feküdni a szőke tündér, amikor szakácsnője, Kóbori Rózsi és Nick Gusztáv, a péklegény összeállanak, hogy az úrnőt meggyilkolják...”
| ||
Krúdy Gyula fenti leírását – az Ady Endre éjszakái c. cikksorozatból – szinte minden Mágnás Elzával foglalkozó írás előrángatja, annyira képszerű és frappáns, de ez még nem jelenti azt, hogy minden állítása igaz lenne. A gyáros állítólagos „perverzitása” például egészen pontosan vagy igaz, vagy nem. Azt biztonsággal állíthatjuk, hogy Schmidt Miksa, vagyis Max Schmidt nagy hírű bécsi bútorgyáros és lakberendező volt, aki később Dénes Zsófia legjobb barátnőjét vette feleségül – és Ady egykori menyasszonya, a jeles baloldali mozgalmár és író rendkívül elismerően és nagy szeretettel írt róla. Dénes Zsófia azonban nemcsak a gyárost ismerte és örökítette meg emlékirataiban, hanem szeretőjének egyik gyilkosát is, akivel egészen különös körülmények között, politikai fogolyként találkozott a gyilkosság után Márianosztrán.
Ez az egész történet ilyen: rejtélyek erdejében bolyongunk, pillanatok alatt jutunk el Adytól és Krúdytól a perverzitásig és a politikáig, hogy ott megint belebotoljunk Ady szellemébe, és közben mintegy mellékesen tudunk meg alapvető dolgokat az akkori magyar társadalomról. A cselédből lett, kitartott úrinőt kirabolja és meggyilkolja saját cselédje – nehéz lenne ennél erősebb társadalmi szimbólumot találni 1914-ben, annak az évnek a hajnalán, amikor a Monarchia pusztulása elkezdődik. Szomory Dezső terjedelmes elbeszélése már fél évvel a gyilkosság után olvasható volt a Nyugatban, de természetesen a cselédérzékeny Kosztolányi is meglátta a történetben a szociális drámát. A temetésről szóló tudósításában írja: „Soha még ilyen kísértést nem állott ez az ájult, szegény város. Borzadozva olvasta a riportokat. A meggyilkolt nő temetésén azonban már tüntetett és ünnepelt. Őt ünnepelte, a diadalmast, diadalmas arccal, aki győzött és aztán meghalt, és nemcsak a riadt kokottok, de mindenki, úriasszonyok, akik birkóztak a rendőrrel egy talpalatnyi helyért, hivatalnokleányok, akik havi negyven koronáért címszalagokat írnak, parasztpesztrák, akik áhítatosan emelték buta tekintetüket a moziszerűen elvonuló gyáros, a férfi, a hős felé, jól nevelt kislánykák, akik gondosan kiválasztott családi lapokat olvasnak, még sírnak a rossz versek giccsein, de a franciaóra címén elszöktek a temetésre.”
| ||
Az esetnek volt egy előképe. 1885-ben meggyilkolták Végh Verona prostituáltat, és a kirobbanó botrány messze túlmutatott az egyszeri bűnügyön. Mátay Mónika kiváló elemzése részletesen bemutatja, milyen irányokat vett a korabeli diskurzus, vagyis milyen társadalmi problémák megbeszélésére adott alkalmat a valószínűleg hirtelen felindulásból, féltékenységből elkövetett bűntény. Egyrészt a „modern Babylon”, a „szörnyváros” Budapest állapotairól kezdődött vita, benne a migráció, a közbiztonság és a „közerkölcsök” kérdéseivel. De ugyanilyen erővel kezdték vitatni a nők társadalmi helyzetét, a prostitúció erkölcsi és törvényi kontextusát, illetve a bűnöző és a bűnözés lélektanát is. Külön fejezetet érdemel a bűnüldözés feladatáról és hatékonyságáról szóló polémia – és így tovább. (A Puella Classica néven irodalmi karrierbe kezdő századeleji prostituáltat ugyan nem gyilkolták meg, de a története szintén igen tanulságos – lásd Saly Noémi bravúros tanulmányát itt.)
Harminc évvel később, Mágnás Elza, vagyis Turcsányi Emília halála után ugyanezek a kérdések ismétlődtek meg (ezért nem volna hiábavaló a „szép barna lány” és a „szép szőke lány” meggyilkolásának fogadtatását részletesen összevetni). Mi visz rá egy felvidéki parasztlányt, hogy a fővárosba költözzön? És miért dönt úgy, hogy áruba bocsátja a testét? Hogyan lesz belőle az éjszaka királynője és – ma úgy mondanánk – celeb? Mit gondoljunk arról a milliomos gyárosról, aki fényűző életet biztosít neki, hogy cserébe a szeretője legyen? Miért számít ez nyílt titoknak és elfogadottnak az úri körökben? És miért dönt úgy a cseléd és annak szeretője, hogy meggyilkolják az úrinőt, és a testét egy utazóládában a Dunába vetik?
| ||
A Google Street View fenti képén látható a Bem rakpart és a Kacsa utca kereszteződése, itt találták meg Mágnás Elza holttestét a Duna-parton. A bal oldali ház második emeletén lakott, balról a 3. és 4. ablak volt az övé.
A nemrég bemutatott, melodramatikus tévéfilm az érzelmi motivációkat járja körül (lásd elismerő kritikánkat). Kondor Vilmos krimiíró a rendőri nyomozás és Tarján Vilmos, a legendás bűnügyi újságíró munkáját elemzi alaposan. A leginkább mégis a Kiscelli Múzeum kiállítását ajánljuk, hiszen bár a tárlat sajnos viszonylag rövid és kevés a tárgyi emlék, de az anyag még így is igen gazdag. Az is sokat hozzátesz az élményhez, hogy a múzeum épülete az eset idején annak a gyárosnak a lakhelye volt, aki Mágnás Elzát kitartotta – és a bemutatott rajzok és írások tanúsága szerint halála után is szerette. Sőt, a múzeum honlapja szerint a kiállítótér az épület azon részében található, ahol a Mágnás Elza-gyilkosságot követően Schmidt Miksa egy emlékkápolnát rendezett be egykori szeretője emlékére.
| ||
A kiállítás a gyilkosság évfordulóján, most vasárnap zár. A finisszázs szombaton lesz, tárlatvezetésekkel és filmvetítéssel. A Félvilág (kritikánk a filmről itt olvasható) január 10-ig megtekinthető a Duna Tv honlapján is.
