Interjú

„Az eszközökben nem válogatok”

Kudász Gábor Arion fotográfus

Művészeti munkái mellett a MOME Fotográfia Tudásközpontját is vezeti. A Hegyvidék Galériában látható kiállítása alkalmából beszélgettünk vele hagyatékfeldolgozásról, képnézésről, oktatásról és a művészet társadalmi felelősségéről.

Magyar Narancs: A 2010-ben elhunyt festőművész édesanyád, Kudász Emese kései munkáit és a saját, idei fotóidat bemutató, Misztikus utazás című kamaratárlatod május közepéig látogatható. Hogyan jött létre az újabb közös kiállítás?

Kudász Gábor Arion: A műtermem, illetve édesanyám lakása pár lépésre van a Hegyvidék Galériától, és ismerem a vezetőjét, Kallós Juditot is. Tavaly, a Budapest Fotó Fesztiválhoz csatlakozva a galéria megkeresett, hogy szeretnének nekem fotókiállítást rendezni. Valahogy úgy alakult az élet, hogy nagyjából azokban a napokban zárt be egy nagyobb önálló kiállításom Szentendrén. Abban a lelkiállapotban úgy gondoltam, nincs új anyagom egy kiállításhoz. A lehetőség viszont kicsusszan az ember keze közül, ha nem él vele, pedig milyen jó alkalom anyám festészetét behozni ebbe a kiállítótérbe. Így született meg a gondolat, hogy legyen három – velem egyidős – olajkép a kiindulópont, illetve az édesanyám által a halálát megelőző négy-öt évben készített akvarellek, amelyekről így utólag tudni lehet, hogy a halálra készülődve festette azokat. Ez az első olyan kiállításom, amelyre a képeket akkor kezdtem el készíteni, amikor már tudtam a tárlat megnyitójának időpontját.

MN: Mikor készültek ezek?

KGA: Idén februárban, öt nap alatt. A MOME-s hallgatókkal elutaztunk Lanzarote szigetére, Afrika nyugati partjaihoz. Persze, mindenki azzal jött, hogy elmentetek nyaralni a Kanári-szigetekre, holott ez egy több egyetem együtt­működésében megvalósult, kolonizációs tematikájú tanulmányút volt. Érdekes lehetőséget láttam ebben, mert az a bizonyos festmény, amelyik a kiállítás központi eleme, bár édesanyám ötven évvel ezelőtt, a Szovjet­unióban tett látogatását idézi fel, több rétegben is rezonál a vulkánsziget tájaival. Az utazás alatt olyan képeket akartam keresni, amelyek megidézik a festményeit. Az első nap végére rá kellett jönnöm, hogy ennek így semmi értelme.

MN: Végül hogyan kapcsolódtál fotókkal egy festői életműhöz?

KGA: Amikor anyám még élt, az európai tájképpel voltam elfoglalva: a Szemétunió című fotósorozaton dolgozva sokat utaztam, fényképeztem a különböző országokban azt, hogy hogyan romboljuk le a környezetet. Végül arra jutottam, hogy tíz-húsz év távlatából vissza kellene nyúlni ahhoz a képvilághoz, és megnézni, hogy akkor miért nem gondoltam anyámra és a festészetére. Így jöttek létre a képpárok, pontosabban osztott képek. A valóság és képzelet, a táj és az idealizált táj közötti feszültség lett a magja a kiállításnak, és nem az, hogy tudok-e olyan tájat fényképezni, mint amilyeneket anyám festett.

MN: Miért nincs címük a kiállított munkáknak?

KGA: Van, csak nem tettük ki a képek mellé. Helyette készítettünk egy úgynevezett „vezetőt”. Nem szeretem az olyan kiállításokat, ahol a látogatók elfelejtenek felnézni az alkotásokra.

MN: Milyen a fotográfia és a festészet viszonya?

KGA: A kettő egylényegű. Az ábrázolásban a festészethez hasonlóan a fotográfia is eszköz. Hasonló a helyzet, mint amikor a fotográfiában megjelentek a digitális eszközök, és egyes teoretikusok az analóggal ellentétes pólusként próbálták az így készített képet meghatározni, holott az egyik is, meg a másik is a képalkotás igényére létrehozott technikai megoldás. A festészet és a fotográfia ezúttal annyiban különbözik, hogy konkrétan mi hogyan közelítünk a valósághoz és az élet eseményeihez. Mindketten a tájban megjelenő emberi jelenléttel foglalkozunk, csak éppen másképp látjuk a világot, mást látunk meg benne.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

Kamukéró

A lakástámogatási program a Fidesz-kormányok nagy találmánya. Ha az embereknek nincs pénzük lakást venni, akkor adjunk nekik támogatott hitelt – nagyjából ez a minta huszonöt éve.

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.

Nemtelen helyzetben

Egy hónapja éhségsztrájkol a vizsgálati fogságban Budapesten a német szélsőbaloldali aktivista, Maja T. A német média kifogásolja az ellene folyó eljárás és fogva tartásának körülményeit.