Az SZFE-s diákok határozták meg leginkább 2020-at

  • narancs.hu
  • 2021. január 6.

Interaktív

Egyértelmű eredmény született a Magyar Narancs szavazásán.  

Lapunk az előző év végén összeállított egy listát azokról a személyekről, akik a Magyar Narancs újságírói szerint a leginkább meghatározták a koronavírus sújtotta 2020-as évet. Listánkon összesen tizenegy "személy" szerepelt - bár több esetben inkább csoportokról volt szó -, hét magyar és négy nemzetközi jelölt. Arra kértük olvasóinkat, hogy szavazzanak: szerintük a jelöltjeink közül ki volt a legmeghatározóbb 2020-ban, kitől inspirálódtak a leginkább, kit tartanak - ha úgy tetszik - a 2020-as "év emberének".

Szavazásunkon egyértelmű eredmény született:

az SZFE-s diákok kapták a szavazatok 57 százalékát!

Tavaly részletesen végigkövettük a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak küzdelmét egyetemükért a kezdetektől, szeptemberben pedig a Magyar Narancs címlapján is szerepeltek. 

 

Több kisebb-nagyobb demonstráció és flashmob mellett ők hozták össze a múlt év legnagyobb, és feltehetően legfelemelőbb tüntetését október 23-án, és már itt megmutatkozott, milyen óriási a szimpátia a diákok iránt, milyen sokan érzik át a helyzetüket, és hogy történetük valami sokkal nagyobbnak a része. 

Szavazásunk végeredménye arra is rávilágíthat, milyen nagy szüksége van a magyar társadalomnak a reményre. Arra, hogy egy csapat fiatal a kiállásával példát mutasson. Ahogy Pálos Máté kollégánk írta a szavazás jelöltjeit bemutató cikkünkben a diákokat méltatva:

"Az SZFE-s diákok nagyon hatásosan mutatták meg azt, miképpen lehet ezerszeres túlhatalommal szemben pozíciót fogni, saját narratívát építeni — egyáltalán, megnyerhető frontokat nyitni."

A diákok győzelme mellett talán nem olyan meglepő, hogy

a második legtöbb szavazatot az egészégügyi dolgozók kapták, 13 százalékot.  

"Ha 2020-nak vannak hősei, ők azok" -fogalmazott újságírónk, Fülöp Zsófia a cikkünkben. És valóban: nem lehet a nehéz körülmények ellenére kitartó munkájukat eleget méltatni, a koronavírus-járvány idején ugyanis a magyar egészségügy azért tud működni, mert a benne dolgozók viszik a hátukon. 

A harmadik legtöbb szavazatot, 7 százalékot a budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely kapta olvasóinktól. 

Karácsonyt egyedüli magyar politikusként válogattuk be listánkra. A főpolgármester elmúlt évi tevékenységét bemutató írásában munkatársunk, Teczár Szilárd azt emelte ki, Karácsony Gergely munkájának "az is tétje, hogy képes-e politikai alternatívát mutatni az Orbán-rendszerrel szemben", és hogy "főleg járványügyben mutatkozik meg, hogy higgadt, az állampolgárokat felnőttként kezelő kommunikációja mennyire elüt a miniszterelnökétől". 

Volt olyan olvasónk, aki azt hiányolta, hogy nem lehetett külön szavazni a magyar és a külföldi jelöltekre, és bár a kritika jogos, ennek ellenére is könnyen megállapítható, hogy 

a négy külföldi jelöltünk közül a belarusz ellenzék volt a legnagyobb hatással olvasóinkra, 6 százalék szavazott rájuk. 

A rendőri brutalitás, bebörtönzések és fenyegetések ellenére kitartó, a Lukasenka-rezsim ellen felkelő belarusz ellenzék heteken át foglalkoztatta a magyar közéletet is,  "Belarusz '56-ja" pedig ezek szerint a Narancs.hu olvasóit is meghatotta.  

Olvasóink ugyanakkor további ötletekkel is szolgáltak listánkhoz, ezeket itt említenénk meg:

Figyelmébe ajánljuk