tévéSmaci

Barna sas

  • tévésmaci
  • 2018. május 26.

Interaktív

Amikor Sztupa és Troché végre átvehették a Rubint operációhoz (máshol: Rubin operáció, de az marhaság) megigényelt Opelt, semmi sem volt annyira gyönyörű, mint Troché eredeti tervében, de azért még így is megjárta a dolog. Persze szó sem volt Opel Kapitányról, Rekord lett belőle, de a piros tető teljesült, állítólag az NSZK-sok tehettek az egészről, Opel Kapitány nem volt piros tetővel, csak nyitott, úgynevezett pagodatetőssel tudtak volna szolgálni, azt viszont nem kért senki, így saját hatáskörükben döntöttek a Rekord mellett, abból tényleg volt piros tetős (igaz, tojáshéjszínű, nem fehér, de ezen már senki nem akadt fenn). Természetesen nem Rüsselsheimba kellett érte menni, hanem a Merkur XXI. kerületi telephelyére, Szabadkikötő út 1–3. S az átadást sem Christina von Opel ejtette meg, de becsületére legyen mondva, küldött maga helyett egy képeslapot szívecskés aláírással Ibizáról, ahol egy Günter Sachs nevű playboy oldalán unatkozott (nevezett egy nürnbergi mesterdalnok egyenes ági leszármazottja, illetve Brigitte Bardot férje volt). Troché válaszolt is menten, bár a címet nem tudta, ezért azt írta a lapra, hogy Ibiza, a teniszpálya mellett balra, a parkolóba – megkapták. Miután mindezzel megvoltak, lehetett indulni a Merkur telephelyére, ahol Csűri István igazgató elvtárs már nagyon várta a kedves elvtársakat. Odaérni ezzel együtt sem volt egyszerű, mert Troché meg akarta adni a módját az átvételnek, talán dacból is, amiatt, hogy Christinától kosarat (meg persze egy Rekordot) kapott. A Tanácsház tér felől akarok érkezni, kötötte ki például. Ezért a Borároson fogtak egy taxit, kimentek Csepelre, hogy felszállhassanak a Borárosra tartó HÉV-re. Mentek így vagy öt kört, s Troché mindannyiszor ellágyulva bámulta a töltésen elhúzó gyorsvasút ablakából a példás sorokba rendezett Moszkvicsokat, Warszawákat, Skodákat, Zaporozseceket, Wartburgokat és Trabantokat. Ellágyult állapota megmaradt végig az átadóteremben is.

Pénteken (27-én) szigorúan éji órán, fél tizenkettő után a Film Mánia előhozakodik Federico Fellini korai búcsúszimfóniájával, a Casanovával. Voltak utána filmjei, de csak a vak nem látja, hogy ebben teszi le a lantot vagy a fegyvert. Kicsivel 11 után a Film Cafén elkezdődött a London Boulevard, már ti. azoknak, akik a lantból és a fegyverből az utóbbit szeretik jobban nézni.

Szombaton ugyancsak éjszaka várjuk kedves nézőinket a képernyők elé, mert a Viasat3 csak éjjel fél kettő előtt valamivel kegyeskedik hozzáfogni a Nagymenők levetítéséhez.

Hétfőn már szügyig gázolunk a május 1-jei muriban, ezért a mondott Viasat3 10.25-kor leadja a Vissza a jövőbe c. remekművet, utána meg rögtön a Vissza a jövőbe 2. című ugyancsak sűrűn nézhetős műdarabot. De hol a faszban van a 3.? – kérdem én, joggal és rezignáltan.

Keddre meglesz a 3. is, igaz, nem ezen a csatornán, hanem a Cinemax 2-n, s nem is annyira a Vissza a jövőbe 3, mint A keresztapa 3. De ők legalább leadják előtte – fél kilenctől, este – az első két részt is. Így tehát mire Pietro Mascagni Parasztbecsületének Intermezzójához érünk, melynek halhatatlan taktusaira az utolsó szereplőket elteszik láb alól, nos, lesz vagy hajnali fél három. Mindezeket figyelembe véve, azt tanácsolom, ne sokat tévézzenek, mert jön Mosca, és önöket is hidegre teszi.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.