Amikor Sztupa és Troché kőlevest főztek, tényleg úgy esett minden, mint a mesében.
A smucig vénasszony két banyatankkal vágott neki a Lehel piacnak, az egyiket húzta-vonta, a másikkal – mint afféle Jégtörő Mátyás – utat tört magának, estek-keltek előtte a népek, volt, akinek sikerült félreugrania, de a többségnek nem, nyugodtan katasztrófa sújtotta területté nyilváníthatta volna a piacfelügyelet a terepet, de épp a szentendrei piacon voltak tanulmányúton. Az emberek úgy repkedtek, mint 1976-ban a Vasas Művelődési Otthonban a sakkbábuk, amikor 50 táblás szimultánt adott – Portisch Lajos szekundálása mellett – Kádár János, s egy rossz vesztő géplakatos, a Csepel Vas- és Fémművek csőgyári bajnoka felborította a táblát, e szavakkal: ez csalás! A smucig vénasszony – aki megszólalásig hasonlított Ómafára – azonban nem törődött a közelmúlttal, s szinte megszállottan összevásárolt mindent, amit csak meglátott. Szerencsére akkoriban nem lehetett még ananászt, kivit meg efféléket venni, banán is csak hébe-korba fordult elő, akkor sem a Lehelen, hanem az éjjel-nappali Közért előtt, ládából, méregdrágán, 33 forintért kilónként. Megszólalás után viszont a vak is láthatta, hogy Ómafáról szó sincs, a smucig vénasszony valóban a smucig vénasszony, mert azt mondta a kofának a fekete retekre, hogy szépet adjon, mert betegnek lesz. Bármilyen hihetetlen, nem hazudott, szentül meg volt róla győződve ugyanis, hogy aki kőből akar kőlevest készíteni, az nagyon beteg lehet, hisz akkoriban már kapható volt kétféle kőlevespor is (Delikát), s a meghívólevéllel Jugoszláviában tartózkodó turisták számos alkalommal Vegeta márkájú kőleveskockával tértek haza a szabadkai piacról.
Pénteken (24-én) visszatér az HBO-ra Volker Kutscher húszas-harmincas években mozgó berlini rendőrkopója, Gereon Rath a Babylon Berlin második évadának első két részével… A (három kötet erejéig) magyarul is olvasható, némileg túlírt történeteknek nyilván a hangulatfestészet lenne a fő erőssége, a kibontakozó nácizmus díszletei előtt küszködő kisebbség s a beletörődő többség igyekezete, meg ilyesmi. Mindezt változékony erővel jeleníti meg a könyv is meg a sorozat is, olykor hideglelősen, olykor leragadva a korabeli utcanevek és ballonkabátok ismételgetésénél. Egy nekigyürkőzést persze megér a muri.
Szombaton délben megint hókon bassza a mormotát Bill Murray az Idétlen időkigben és a Cinemaxon – pedig nyilván reggel kellett volna egymás után mindennap, száz évig. Este nyolckor az HBO adja a jó című Kegyetlen zsarukat (Dragged Across Concrete), ha már a túlírt dolgok így szóba jöttek. Itt Mel Gibson és a nyilván jobb művészsorsra érdemes Vince Vaughn rendőrpárosa veszkődik hosszadalmasan, míg végre el nem érik balvégüket – kicsit húzva (159 perc az istenadta) tipikus B-csemege lenne.
Vasárnap ugyancsak két résszel indul a Kívülálló az HBO-n (True Detective-pótlék Steven Kingből, Ben Mendelsohnnal). S kiderül az is, hogy tényleg 100 éves lenne Fellini (de nem lett), mert a Duna lenyomja este az Édes életet. Ne felejtsék el: nem az a kérdés, hogy Fellini mely művei éltek túl, hanem az, hogy a mozi túlélt-e. Nos, akármilyen rossz híreket hallanak is e tárgyban, tévézni akkor se tévézzenek, semmilyen körülmények között sem!
