Rádió

Ez a reggel más volt

Reggeli Jáksó a Sláger FM-en

Interaktív

El kell ismernünk, a Sláger FM kreatív stábjának van tehetsége ahhoz, hogy médiafelhajtást kerítsen a tök érdektelen belső változások köré. Még emlékszünk, hiszen magunk is hírt adtunk róla tavaly (lásd: Az elpusztíthatatlan, Magyar Narancs, 2019. június 13.), hogy „gyökeresen” megújult a csatorna.

Most meg azt mondja Ürge Dezső vezérigazgató, hogy „az évtizedet megújult műsor­struktúrával kezdi a Sláger FM, amit száz százalékban hallgatói igények, visszajelzések alapján állítottunk össze”. Fél éven belül ez a második radikális változás. Nem lesz sok?

A válasz, hogy nyilván nem, hiszen már az első változás sem volt valódi, és most sem történt semmi érdekes. Hogy ebből (miből?) mégis hír legyen, ahhoz adott volt a recept. Végy egy régi műsorvezető-figurát, állítsd be rádiós legendaként, majd rendezd meg a visszatérését. 2017-ben már volt egy ilyen köre a csatornának, akkor Geszti Péterrel értek el némi médiafigyelmet, de a Geszti Péter Special nem sok vizet zavart, mára pedig csak kínos emléke maradt, ha egyáltalán emlékszik még rá valaki.

Az új év, sőt, évtized nagy visszatérője Jáksó László. Nem tudjuk, hogy kinek hiányzott, de mintha a csatorna sem bízott volna a név puszta reklámértékében, a nagy comebacket megtolták egy meglehetősen erőltetett botránykával is, vagy ahogy ma az ilyesmit nevezik: beefeléssel. Nem tudjuk, Sebestyén Balázs kap-e ezért jutalékot, de valahol azt reméljük, igen. Annál erőltetettebb kötözködést ugyanis, mint amit Jáksó a minap előadott, nemigen hallottunk, és jobb arra gondolni, hogy néhány fáradt PR-szakembernek nem jutott semmi jobb az eszébe.

Azt mondta ugyanis a visszatérő „rádiós legenda”, hogy a leghallgatottabb reggeli műsor, vagyis Sebestyén Balázs produkciója nem jó. Sőt, vacak, hiteltelen, unalmas és idejétmúlt. A jelzők nagy részével nem is lenne különösebb bajunk, csak hát nem mindegy, hogy ki és mikor pendít meg ilyen huszáros véleményt. Hiszen Jáksó következő mondata valahogy így hangzott: „Január 6-tól nagyon, nagyon más lesz a Sláger Reggel. Más lesz, mint ami eddig volt, és más lesz, mint amiről azt szokták hinni, hogy valamiféle kötelező formátum a reggeli rádiózásban.”

Kíváncsian vártuk hát, miben lesz más január 6-án a Jáksó-féle ébresztő műsor, mint műfajtársai, különösen, mint a megszólított Balázsék. És tényleg más volt, mert Jáksó például – egyelőre! – egyedül vezette a műsort, míg Balázsék hárman vannak. Egyéb lényegi különbséget nemigen sikerült felfedeznünk. De úgy tűnt, a kreatívok is zavarban lehettek, legalábbis az egymás után sorjázó tanácstalan szpotok mintha erre utaltak volna. „Igen, jelenleg nem találtunk neki új címet, de ha telefonálnak, és mondanak valami jót, isten bizony az lesz” – hallhattuk rögtön a műsorcím bejátszása után. Vagy: „Sok zene, Jáksó beszél, ilyenek” – mondta egy másik alkalommal a Sláger FM hangja, a korábban már méltóbb feladatokkal is megtalált „Galamb”.

A megújuló Sláger FM zászlóshajója tehát olyan műsor, ami címét – Sláger Reggel – jobb híján átörökölte a múltból, legalábbis addig, míg a hallgatók ki nem találnak valami frappánsabbat. És hogy mindez kinek a fejéből pattanhatott elő? A válasz kézenfekvőbb, mint hinnénk: a Sláger FM kreatív igazgatója ugyanis 2017 májusa óta nem más, mint Jáksó László.

Egyébként a műsor nagyjából azt tudta, mint az összes többi reggeli kereskedelmi rádiós produkció. Volt egy lazán kezelt témája (a televíziós sorozatok), ahhoz néhány vendége (talán több is a kelleténél), egy-egy hallgató is szót kapott, a háttérben ment valami megszokhatatlan prüntyögés, a műsorvezető pedig kissé magányosan, ám derekasan igyekezett a maga jól adagolt röhögcsélésével fenntartani a jó hangulat érzetét. De úgy tudjuk, Jáksó nem marad egyedül, hamarosan lesz műsorvezető társa is, aki nem más, mint a szintén „emblematikus” Bochkor Gábor. Nyilván az elképesztő újszerűség jegyében.

Sláger Reggel, Sláger FM, január 6.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.