Tévé

Belül üres

A Piramis

Interaktív

Fantasztikus, látom a lélektelen ürességet Charlie Sheen tekintetében! – csodálta a nagy kép­ernyős plazmatévé képminőségét Homer Simpson; látom a lélektelen ürességet Stohl András tekintetében: ez saját szomorkás észlelés, amelyhez viszont már egy egészen kis monitor is elegendő volt.

A Tv2 végtelenített, hétköznap esti vetélkedője, A Piramis ugyanis a játékmester zajos kiégettségét kínálja fel jószerint egyedüli érdekesség gyanánt. Mert bár Stohl kétségkívül jó színész (a színpadon), azt azért mégsem képes észrevétlenné tenni, hogy képernyős önkiárusításának jelen stádiumában már csakis őszintétlen és tódított gesztusai vannak. Akár empátiát mímel, akár izgatottan ujjong, akár a rajzfilmbeli Mardel kutya módjára nevet: szinte egyvégtében fájdalmasan hamis a létezése. Meglepő módon még a tüntető önironizálás (ivás, gyarlón betöltött apai szerep emlegetése stb.) sem segít a helyzeten, mivelhogy Stohl ezeket a pillanatokat is rendre túljátssza. „Valahogy a játék alatt az ember megmutatja önmagát” – a múlt csütörtöki adást többek közt ezzel a hangsúlyos megállapítással zárta a műsorvezető, és ehhez az egyszeri néző legfeljebb annyit tehetett volna hozzá: már ha van még egyáltalán „önmaga” a gépiessé vált zajkeltés mögött.

A Piramis formátuma persze eleve nem kedvez az őszinte és motivált műsorvezetői működésnek, hiszen az állítólagos „kvíz-műsor” mindenekelőtt a műdrámát díjazza. Napra nap érkeznek az újabb meg újabb jegyes- és házaspárok, hogy kérdések megválaszolása helyett az életükről meséljenek: tökéletesen érdektelen és/vagy hamis dolgokat. „Betegesen viszolygom a páratlan számoktól” – állítja például az egyik férjuram, hogy rögtön utána a hármas opciót válassza a felkínáltak közül: e példával egyszerre felmutatva az ilyes önvallomások őszinteségének és jelentőségének abszolút zérus fokát.

Álévődést mindig álelérzékenyülés követ, ez törvény, aminthogy azt is szabály gyanánt fektethették le valahol, hogy az úgynevezett műveltségi kérdések ma már szinte csakis a tévé, a mozi és a főzőcskézés témaköréből vétethetnek. Ezekre a kérdésekre aztán vagy jó válaszlehetőséget jelölnek meg a versengő párok, vagy nem: voltaképpen ez is mindegy, elvégre a végén úgyis mindig a golyó dönt. Egészen pontosan egy lefelé bukdácsoló golyó, amelyet – Stohl András ezerszer elismételt szava szerint – be kell szurkolni a nagyobb összegeket jelző rekeszek valamelyikébe. Itt ugyanis, mint mondják, „nem elég, ha tudják a helyes választ, nagyon nagy szükség van a szerencsére is”.

Ebből a szempontból A Piramis a legtipikusabban naprakész televíziós termékek közül való. Fetisizálja a szerencsét, megköveteli a túlcsócsált műdrámát, és hozzá tékozló bőséggel méri a műsoridőt – hogy megtérüljön a formátum megvásárlása (vagy más módon való megszerzése) és a kiszórt nyeremények summája. És hát ott van még természetesen az egyenlő esélyek, a teljes egyenlőség illúziója is. A műveltséggel és a tojásfejű bölcsészekkel már rég nem kell bajlódni, jöjjenek hát a boldog és önfeledt szerelmespárok! Fiatalok, irány a pénztár, már csak Stohl András áll előttetek a sorban!

Tv2, január 25.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.