Tévé

Belül üres

A Piramis

Interaktív

Fantasztikus, látom a lélektelen ürességet Charlie Sheen tekintetében! – csodálta a nagy kép­ernyős plazmatévé képminőségét Homer Simpson; látom a lélektelen ürességet Stohl András tekintetében: ez saját szomorkás észlelés, amelyhez viszont már egy egészen kis monitor is elegendő volt.

A Tv2 végtelenített, hétköznap esti vetélkedője, A Piramis ugyanis a játékmester zajos kiégettségét kínálja fel jószerint egyedüli érdekesség gyanánt. Mert bár Stohl kétségkívül jó színész (a színpadon), azt azért mégsem képes észrevétlenné tenni, hogy képernyős önkiárusításának jelen stádiumában már csakis őszintétlen és tódított gesztusai vannak. Akár empátiát mímel, akár izgatottan ujjong, akár a rajzfilmbeli Mardel kutya módjára nevet: szinte egyvégtében fájdalmasan hamis a létezése. Meglepő módon még a tüntető önironizálás (ivás, gyarlón betöltött apai szerep emlegetése stb.) sem segít a helyzeten, mivelhogy Stohl ezeket a pillanatokat is rendre túljátssza. „Valahogy a játék alatt az ember megmutatja önmagát” – a múlt csütörtöki adást többek közt ezzel a hangsúlyos megállapítással zárta a műsorvezető, és ehhez az egyszeri néző legfeljebb annyit tehetett volna hozzá: már ha van még egyáltalán „önmaga” a gépiessé vált zajkeltés mögött.

A Piramis formátuma persze eleve nem kedvez az őszinte és motivált műsorvezetői működésnek, hiszen az állítólagos „kvíz-műsor” mindenekelőtt a műdrámát díjazza. Napra nap érkeznek az újabb meg újabb jegyes- és házaspárok, hogy kérdések megválaszolása helyett az életükről meséljenek: tökéletesen érdektelen és/vagy hamis dolgokat. „Betegesen viszolygom a páratlan számoktól” – állítja például az egyik férjuram, hogy rögtön utána a hármas opciót válassza a felkínáltak közül: e példával egyszerre felmutatva az ilyes önvallomások őszinteségének és jelentőségének abszolút zérus fokát.

Álévődést mindig álelérzékenyülés követ, ez törvény, aminthogy azt is szabály gyanánt fektethették le valahol, hogy az úgynevezett műveltségi kérdések ma már szinte csakis a tévé, a mozi és a főzőcskézés témaköréből vétethetnek. Ezekre a kérdésekre aztán vagy jó válaszlehetőséget jelölnek meg a versengő párok, vagy nem: voltaképpen ez is mindegy, elvégre a végén úgyis mindig a golyó dönt. Egészen pontosan egy lefelé bukdácsoló golyó, amelyet – Stohl András ezerszer elismételt szava szerint – be kell szurkolni a nagyobb összegeket jelző rekeszek valamelyikébe. Itt ugyanis, mint mondják, „nem elég, ha tudják a helyes választ, nagyon nagy szükség van a szerencsére is”.

Ebből a szempontból A Piramis a legtipikusabban naprakész televíziós termékek közül való. Fetisizálja a szerencsét, megköveteli a túlcsócsált műdrámát, és hozzá tékozló bőséggel méri a műsoridőt – hogy megtérüljön a formátum megvásárlása (vagy más módon való megszerzése) és a kiszórt nyeremények summája. És hát ott van még természetesen az egyenlő esélyek, a teljes egyenlőség illúziója is. A műveltséggel és a tojásfejű bölcsészekkel már rég nem kell bajlódni, jöjjenek hát a boldog és önfeledt szerelmespárok! Fiatalok, irány a pénztár, már csak Stohl András áll előttetek a sorban!

Tv2, január 25.

Figyelmébe ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?