Egy hét kultúra 2021/40.

  • Narancs
  • 2021. október 6.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt.

NŐK Tiziano és kortársai (többek közt Palma Vecchio, Lorenzo Lotto, Paris Bordone, Jacopo Tintoretto és Paolo Veronese) nőábrázolását állítja a középpontba a bécsi Kunsthistorisches Museum nagy őszi tárlata. A kiállítást Tizians Frauenbild: Schönheit – Liebe – Poesie címen október 5-én nyitották meg. A válogatással a múzeum célja megmutatni, hogy a 16. századi velencei festészet hogyan viszonyult a nőkhöz mint művészeti témához, hogy milyen motívumokkal és milyen társadalmi szerepekben jelenítették meg képeiken az alkotók a nőalakokat. A válogatásból megismerhetjük a női portrék fejlődését, a szerelmespárok ábrázolásmódjának mikéntjét, a mitológiai nőalakok megjelenését, emellett a tárlat olyan egyéb izgalmas témákra is rámutat, mint az írással foglalkozó nők megjelenése az olasz reneszánsz festészetében. A január 16-ig nyitva tartó tárlat honlapja (tiziansfrauenbild.khm.at) is rengeteg látnivalóval és információval szolgál azok számára, akik nem tudják a helyszínen megtekinteni.

 

ABSZTRAKT Most csak Debrecenig kell menni ahhoz, hogy kicsit Párizsban érezhessük magunkat. A Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban ugyanis a világhírű nonfiguratív csoportosulás, az Abstraction-Création legnagyobb művészei­nek alkotásait mutatják be. A Párizsi absztraktok. Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy… címen futó kiállítást október 3-án nyitották meg, és egészen január 30-ig várja az érdeklődőket. A tárlat azért is különleges, mert az 1930-as években közel száz művészt összefogó csoport alkotásait legutóbb fél évszázada mutatták be egymás kontextusában, ezúttal ráadásul nemcsak újraegyesítve, hanem a kurátor, Mészáros Flóra művészettörténész nemzetközileg elismert kutatásainak új eredményeit is bemutatva. A többségében külföldi gyűjteményekből, például a Centre Pompidou-ból érkező közel 100 művet felvonultató tárlat Vaszilij Kandinszkij, Jean Hélion, Alexander Calder, Auguste Herbin, František Kupka és Jean Arp mellett olyan magyar alkotók képeit is a világhírű avantgárd vonalába emelve mutatja meg, mint Moholy-Nagy László, Alfred Reth, Étienne Beöthy, Tihanyi Lajos és Martyn Ferenc. (A kiállításról részletesen a következő lapszámunkban írunk majd.)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)