Egy hét kultúra 2021/43.

  • Narancs
  • 2021. október 27.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt

MUNCH Hosszas előkészületek után október 22-én végre megnyitották Oslóban az Edvard Munchnek (1863–1944) szentelt múzeumot. Az új intézmény Norvégia egyik legnagyobb kulturális dobásának számít, a díjnyertes madridi építészek, az Estudio Herreros által tervezett épület tizenhárom emeleten és több mint 26 ezer négyzetméteren várja a látogatókat. Bár szokatlan formája és szürke homlokzata nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de az biztos, hogy az új múzeum lehetőséget ad arra, hogy a világhírű expresszionista művész képei méltó módon és együtt legyenek kiállítva. Maga Munch is mindig úgy nyilatkozott, jobban szereti, ha művei egymás kontextusában állnak, így 77 évvel halála után teljesülhet a vágya. A 11 kiállítótérben Munch 200 művét mutatják be a most megnyílt állandó kiállításon, emellett a munchmuseet.no honlapján a gyűjtemény digitalizált változatát is közzéteszik. Egyelőre ez a digitalizálási projekt folyamatban van, de a festő legtöbb jelentős műve és rengeteg izgalmas dokumentum már most elérhető.

 

FOTÓ Szombat Évának ítélték oda idén a Robert Capa magyar fotográfiai nagydíjat. A nyertes alkotás, az Orgazmust kérek, nem rózsát című projekt központi témája a női szexualitás és azon, generációk során létrehozott tabuk feloldása, melyek a nők saját szexualitásukkal való kapcsolatát övezik. A fotóművész olyan nőkkel készített interjúkat, akik szívesen meséltek neki saját szexualitásuk megéléséről és a téma társadalmi tabusításáról. Az interjúk alapján elkészült fotósorozatot három, tavaly kiválasztott ösztöndíjas munkája közül emelték ki. A 2014-ben alapított díj nyerteséről ugyanis két fordulóban döntenek, először kiválasztanak három ösztöndíjast, akiknek egy évig követik a munkáját, majd a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri a három jelölt közül jelöli ki azt, aki megkaphatja a hárommillió forinttal járó fődíjat. Az idei átadón bejelentették a 2022-es díjra esélyes ösztöndíjasokat is. Jövőre Barakonyi Szabolcs Forenzikus esztétika, Horváth Katalin Fanni A szabadság illúziója, valamint Móricz-Sabján Simon Ahol az út véget ér című pályaműve versenyezhet a kitüntetésért. A díjnyertes sorozat képeit és a friss ösztöndíjasok projektjeinek leírását a capa-nagydij.capacenter.hu oldalon lehet megtalálni, a Capa-nagydíj 2021 című kiállítást pedig ingyenesen lehet megtekinteni október 22. és november 14. között.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.