Egy hét kultúra 2024/47.

  • Narancs
  • 2024. november 20.

Interaktív

Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt 

BOOKER-DÍJ Samantha Harvey brit író kapta idén a Booker-díjat Orbital című ötödik regényéért. Az Egyesült Királyságban tavaly novemberben megjelent könyv hat fiktív űrhajós 24 óráját követi végig a Nemzetközi Űrállomáson, akik ez idő alatt összesen tizenhat napkeltét és napnyugtát élnek át. A könyvből már a rangos irodalmi elismerés rövidlistájának kihirdetése előtt 29 ezer példány fogyott az országban, a zsűri elnöke szerint pedig egyhangúlag született meg a döntés a 2024-es győztesről. Az angolul mindössze 136 oldalas Orbital egyébként a díj történetének második legrövidebb nyertes műve, és mindössze négy oldallal hosszabb Penelope Fitzgerald ugyancsak Booker-díjas 1979-es Offshore-jánál. Samantha Harvey, aki öt év után az első női díjazott, november 12-én vehette át az 50 ezer font (több mint 24 millió forint) pénzjutalommal járó elismerést. Arra kérdésre, hogy mire fogja költeni az összeget, Harvey úgy válaszolt: szüksége lenne egy kerékpárra, és szeretne elutazni Japánba.

ADOMÁNY A British Museumhoz került egy 1 milliárd font (nagyjából 486 milliárd forint) értékű kínai kerámiagyűjtemény, ez valószínűleg minden idők legértékesebb művészeti adományának számít, amit brit múzeum valaha kapott. Az 1700 darabból – köztük egy Ming-dinasztia korából származó, csirkékkel és kakasokkal díszített porceláncsészéből – álló gyűjteményt a Sir Percival David Foundation of Chinese Art adományozta az intézmények, amely egyébként 2009 óta kölcsönözte a műtárgyakat, és egy külön londoni galériát is fenntartott a bemutatásukra. Percival David 1892-ben egy gazdag zsidó család gyermekekeként született Bombay-ben (a mai Mumbaiban). Huszonkét évesen Londonba költözött, idővel pedig a kínai művészet és irodalom szenvedélyes gyűjtője lett. A nevét viselő alapítvány szerint David 1964-ben bekövetkezett halála előtt rendelkezett arról, hogy szeretné a nyilvánosság számára is elérhetővé tenni a gyűjteményét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.