Egy hét tudomány 2022/47.

  • Narancs
  • 2022. november 23.

Interaktív

Rövid hírek: gyomor, homok, holdprogram...

HOLDPROGRAM Elstartolt november 16-án a NASA Artemis programjának első űrjárműve a floridai Kennedy Space Centerből: a repülési teszt során egy SLS (Space Launch Sys­tem) rakéta segítségével állítottak Hold körüli pályára egy Orion típusú keringőegységet. Az első repülés még legénység nélkül zajlik, de a későbbiekben hosszú idő után ismét embe­reket juttathatnak el a Holdra. Az Orion a konstruktőrök szándéka szerint részlegesen újrahasználható: az első repülés során leginkább az űrhajó hőpajzsát tesztelik a NASA szakemberei. Az űrhajó idővel levált a végső gyorsításra szolgáló, folyékony oxigén és hidrogén üzemanyaggal működő rakétaegységről (ICPS), majd saját kisegítő hajtóművének segítségével a Hold felé vezető pályára állt: november 21-én egyszer már el is haladt a Hold előtt. November 25-én a távoli retrográd pályán (DRO) haladó Orion tervezetten még egyszer elhalad a Hold előtt, majd visszatér a Földre, és a Csendes-óceánban fog landolni. Fedélzetén három, űrhajósra emlékeztető bábu utazik megfelelő sugárzásmérő szenzorokkal felszerelve, amelyek segítségével mérhetik azt a dózist, ami a későbbi missziók során az űrhajósokat érheti.

 

8+ MILLIÁRD Bolygónk lakosainak létszáma 2022 novemberében átlépte a 8 milliárdot – jelentette az ENSZ. A Föld népességének gyors gyarapodását mutatja, hogy mintegy 200 ezer évre volt szüksége ahhoz fajunknak, hogy a napóleoni háborúk idejére (1804-re) elérje az 1 milliárdot, de ezt követően 219 év alatt elértük a 8 milliárdot is. A kutatók szerint az emberek száma gyakorlatilag az utóbbi évezredek legpusztítóbb világjárványa, a 14. század közepi, Fekete Halálnak nevezett nagy pestisjárvány vége óta folyamatosan növekszik. A legnagyobb ütemű gyarapodást, évente átlagosan 1,8 százalékos növekedést 1955 és 1975 között produkáltuk – ezen belül 1965 és 1970 között a létszámgyarapodás elérte az évenkénti 2,1 százalékos szintet. A növekedés 2020-ra 1,1 százalékra csökkent, de jelentős a bizonytalanság (a még nem ismert jövőbeli termékenységi és halandósági mutatók miatt) abban a tekintetben, mikor lépjük át a 9 milliár­dos küszöböt. Az ENSZ gazdasági és társadalmi kérdésekkel foglalkozó szakértői szerint 2050-re már valahol 9 és 10 milliárd között lesz a bolygónkon élő emberek lélekszáma.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.