Nem kétséges, 12 éves fennállása alatt sokféle jelzőt használhattunk már a Hír Tv-re, de azért meglepőnek vagy pláne kiismerhetetlennek igazán sohasem nevezhettük – egészen a legutóbbi hetekig.
A Huffington Post létrehozásával, felfuttatásával, majd eladásával az új média egyik világméretű sikersztoriját tudhatja magáénak. A görög-amerikai médiamogul legutóbb életmódguruként tűnt fel: tavaly megjelent könyvében a munkahelyi túlhajszoltság, a kiégés szindróma ellen veszi fel a küzdelmet.
Van abban valami félelmetes, ha az ember csak úgy, fél füllel, vacsorakészítés közben kapja el a Hősök naptára című mini sorozat éppen aktuális részét. A vicces nevű Zrínyi Miklós Nonprofit Kft. készítésében napi két percben jelentkező program szinte észrevétlenül lapul meg a sporthírek és az esti vitaműsor közötti senkiföldjén.
A Kentucky államban rejtőző Harlant és a minnesotai Bemidjit a valóságban több mint ezer kilométer választja el egymástól, szellemi értelemben azonban vitán felül egymás tőszomszédai.
Vagy fél évtizede nem szerepelt képernyőn, s jellegzetes hangszínét és hanghordozását is csupán Beliczai Balázs paródiái idézték a fülünkbe, ám Baló Györgyöt mégis mindmáig a minőségi tévés újságírás nagy öregjének tudjuk.
Ki tudja, miért, de nagyon úgy fest, hogy a hétfői sajtótájékoztató ténye váratlanul érte a közrádió archívumának szerkesztőit, ugyanis ha valaki lemaradt volna róla, vagy olyan elszánt lenne, hogy még egyszer meg szeretné hallgatni, nyomát sem találja az online műsortárban ennek a jeles eseménynek.
Ki hivatott elemezni? – hangzik a politikai elemző műsorok műfajának kulcskérdése, amelyre az ATV régi és új műsorai egészen változatos válaszokat adnak.
Nem könnyű eldönteni, melyik ún. közszolgálati csatorna járt rosszabbul az új szignálokkal. Sokáig a Bartókot sajnáltuk legjobban, de csak azért, mert eddig elkerülte a figyelmünket a Duna World Kossuth-nóta-parafrázisa.