Tévésorozat

NCIS: New Orleans

  • Gera Márton
  • 2015. március 7.

Interaktív

Könnyen elkedvetleníti a nézőt e film, mert azt látjuk, mennyire egysíkú a rendőri munka Amerikában, jelvényes emberek telefonálnak, pisztolyt fognak, pisztollyal lőnek, aztán csattan is a bilincs. És még mindig nem sikerül megfejteni, miért is tengerészeti helyszínelő valaki, aki folyton a szárazföldön rohangál. Hiszen az NCIS: New Orleans majdnem teljesen megegyezik az NCIS-szel, a végére odacsapták egy város nevét, kerestek pár tökéletesen érdektelen szereplőt, és már lehet is újrafogalmazni az eddigi eseteket.

Fejlődik a technika, számítógéppel rekonstruálják a lehetséges elkövetési módot, de inkább azt venni észre, hogyan tunyulnak el a nyomozók. Egyre kevesebbet használják az eszüket, várnak arra, hogy majd megmondja valaki, hová menjünk, mi kivonulunk a helyszínre, a gyilkos menekül, száz méter futás után persze hogy elkapjuk, talán elég is ez. És hiába indult érdekesen az első epizód, ha nagyjából tíz perc alatt össze lehet rakni a képet, és csak azért nézni, hogy kiderüljön, igen, igazunk volt. A következő részekre azonban már elfogyott minden, ami komolyan vehető. Felborul egy rabszállító kocsi, és páran kiszöknek, jön a nagy felfedezés, hogy az egyikőjük egy hírhedt bűnöző.

Bosszantó, mennyire nem a földön járunk, mennyire nem hihetők a jelenetek, mert valószínűleg eleve nem is szánták annak őket. Ahogy nincs a dialógusokban szellem, csak hosszú mondatok, értelmetlen válaszok, a fiatal férfi mond valami pajzán dolgot a fiatal nőnek, aki gorombán néz, közben elkapják az elkövetőt, mehet a börtönbe, jöhet az újabb ügy. Majd hozzászokunk.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.