Egy országban, ahol a nagy öregek a legtöbbször csupáncsak öregek, ez persze nem feltétlenül jelent túlságosan sokat, azonban Baló tényleg szakmájának mestere, imponáló rutinnal és kizökkenthetetlen nyugalommal. Kézenfekvő, s az elemzésre-megfejtésre nem is igazán rászoruló döntés tehát, hogy a pártatlan és sokirányú tájékoztatás kötelmére frissen ráismert RTL most műsort adott neki: ugyan csináljon már valami napi hírháttérszerűséget!
A döntés helyes, de sajnos meglehetősen elkésett. Nem Baló szellemi kondíciója miatt, mert az máig remek, s még csak nem is az aktuális tusakodások állása okán. Hanem azért, mert a következetesen lefelé licitáló, évtizedes műsorpolitikával sikerült a közönséget elszoktatni a gondolkodós műsoroktól. Önmagában is árulkodó a tény, hogy az adásoknak a mellékcsatornán, a Való Világ napi összefoglalói előtt találtak helyet, amit hurráoptimizmussal lehet ugyan közönségnevelő gesztusnak kancsalítani, ám némi realizmussal tekintve a dolgot inkább a közegidegenség bizonyítéka ismerhető fel benne. (Hogy aztán éjféltájban a főcsatorna is megismétli az adásokat, az vajmi keveset árnyal ezen az összképen.)
A közegidegenség említése amúgy azért fontos, merthogy nyilvánvalóan elbizonytalanító hatással van a Magyarul Balóval készítőire. Kicsit restellni látszanak a régimódi beszélgetős jelleget, s így olyan bejátszásokkal meg infografikákkal próbálják hígítani műsorukat, amelyek ritkán adnak hozzá valós többletet a beszélgetéshez, ellenben legalább megtörik. A csütörtöki adásban ráadásul a meghívott korrupció-szakértőn is érezhető volt, hogy meglepi a kereskedelmi adón való huzamosabb megszólalás lehetősége.
Igazán kínossá mégis a pénteki adás vált – méghozzá szinte öntudatlanul. A napon, amikor mindenki Simicska Lajos ejakulátumos kiszólásával és a jobbsajtó nagy belső meghasonlásával volt elfoglalva, a stúdióban Tarlós Istvánnal készült cikcakkban haladó interjú. Mi tagadás, ezúttal Baló György sem volt jó formában, máskülönben nem engedi magából előtörni a hajdani sportriportert, imigyen felvezetve a 2024-es olimpiai pályázás témáját: Magyarország bőségesen megérdemel egy olimpiát. (Mely kijelentést azután rögvest követte a lélekszámra és négyzetkilométerre vetített olimpiai aranyak és egyéb érmek számunkra oly kedves, mi több, drága összesítése.) Tarlós már itt kényelembe helyezhette magát, s utóbb is remekül elvolt homályukban meghagyott kijelentéseivel: „nagyon kedvező híreket kaptam a legközvetlenebb forrásból”. Kedvére csaphatott át egyik témáról a másikra, számon kérve az ombudsmanon és a Kúrián, hogy könnyű az íróasztal mögül akadályozni, de nehezebb dolgozni, s tüntető terminológiai flegmával emlegethetett „híres internetes fórumokat”.
S azután jött az utolsó két perc egy értelmezhetetlen tévés mélyponttal. Baló – jelezve az idő szűkösségét – még rákérdezett egy közgyűlési verbális durvaságra, ámde egyetlen név vagy bárminő konkrétum említése nélkül. Előnyös helyzetét felismerve Tarlós sem változtatott ezen a helyzeten, ellenben megemlítette, hogy „a hölgy” szüleit régóta jól ismeri, s hogy ezt „a hölgy” is tudja. Azután rámutathatott arra a számára a jelek szerint feldolgozhatatlan tényre, miszerint ahol kamerák és mikrofonok vannak, ott vigyázni kell arra, hogy mit mond az egyszeri árva kis politikus. Ebből ő persze zavartalanul azt a következtetést vonta le, hogy semmi baj nem történt volna, ha nincsenek ott a közgyűlésen médiamunkások. S végül még ezt a megfellebbezhetetlen igazságot is bemondhatta, jószerint a tévénézők nevében is: „Azért tudni kellene, hogy mi történt.” Hát ja!
RTL II, február 5. és 6.
