Rádió

Roppant fény a magasban

Orbán–Merkel-találkozó a közrádióban

Interaktív

Ki tudja, miért, de nagyon úgy fest, hogy a hétfői sajtótájékoztató ténye váratlanul érte a közrádió archívumának szerkesztőit, ugyanis ha valaki lemaradt volna róla, vagy olyan elszánt lenne, hogy még egyszer meg szeretné hallgatni, nyomát sem találja az online műsortárban ennek a jeles eseménynek.

Ott van persze, csak jó helyen kell keresni, mert alaposan eldugták a felvételt a kíváncsi fülek elől. De az is lehet, hogy ez valami ironikus kis pokolgép akar lenni, a maga halk pukkanásával: ugyanis ahhoz, hogy Orbánt és Merkelt meghallgassuk, a Láttál-e roppant fényt a magasban? című rádiószínházi programra kell kattintanunk.

Ezt a sajtótájékoztatót bizonyára sokan, sokáig és sokféleképpen fogják még elemezni. Bizonyos pillanatai máris mémmé váltak, pedig ha jobban belegondolunk, mégsem volt ez az egész olyan nagyon vicces. A Kossuthon különben rendesen rákészültek, volt itt előzetes esélylatolgatás, közhelyszótárakat megszégyenítő szakértői futamokkal, majd élő közvetítés, legvégül pedig még egy tanulságlevonó-összegző etapot is hozzácsaptak a programfelelősök. Náray Balázs műsorvezető hozta a főrádiótól elvárható minimumot és maximumot is egyszerre: nem kérdezett bele semmibe, nem akart mélyre ásni, a biztonságos semmitmondást választotta a bizonytalan lényegkeresés helyett, de legalább beszélni tudott, s a magyar éterben bizony már ezt is meg kell becsülni.

És hogy rögtön lássuk a beszédképesség és -képtelenség közötti különbséget, az élő bejelentkezés elején, még szinkrontolmács nélkül hallgathattuk végig Kovács Zoltán csetlő-botló angolságú moderátori ténykedését. Aztán jöttek a politikusok. Mi, ragaszkodva a vokális megközelítéshez, azt emelnénk ki, hogy a magyar miniszterelnök úgy kezdett bele a mondandójába (egy erős „asszemmel”), mintha nem is egy mikrofon, hanem egyenesen egy birkapörköltes kondér fölé hajolt volna éppen. És aztán ugyanígy folytatta, mintha a magabiztosság és közvetlenség kifejezésére a műlazaságnál nem lennének biztosabb eszközeink.
A nagyon kedves gesztusnak szánt „Danke, Deutschland!” mondatot egy balatonalmádi lángossütő se mondhatta volna magyarosabban például, de az sem volt rossz, ahogy a Die Welt magyar származású újságírójának (magyarul is feltett) kérdésére annyit talált válaszolni, hogy „Csak a kérdésre szorítkozom: nem.” Ez eleve mit jelent, kérdezhetnénk, mármint az, hogy „csak a kérdésre szorítkozom”? A nemet értjük.

Egyszóval élvezet volt hallgatni ezt a sajtó-happeninget, de azt is, az élő bejelentkezés után, hogy Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője mit tartott fontosnak az elhangzottakból. A demokrácia mibenlétéről és a civilekről szóló részt nem igazán, ennyit elárulhatunk. A többit ki-ki hallgassa vissza magának, de már ne a rádiószínház adására kattintsanak, ha keresik, hanem a Krisztus közöttünkre. Nem mintha erre járt volna ezen a napon.

 

MR1 – Kossuth rádió, február 2.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.