Rádió

Roppant fény a magasban

Orbán–Merkel-találkozó a közrádióban

Interaktív

Ki tudja, miért, de nagyon úgy fest, hogy a hétfői sajtótájékoztató ténye váratlanul érte a közrádió archívumának szerkesztőit, ugyanis ha valaki lemaradt volna róla, vagy olyan elszánt lenne, hogy még egyszer meg szeretné hallgatni, nyomát sem találja az online műsortárban ennek a jeles eseménynek.

Ott van persze, csak jó helyen kell keresni, mert alaposan eldugták a felvételt a kíváncsi fülek elől. De az is lehet, hogy ez valami ironikus kis pokolgép akar lenni, a maga halk pukkanásával: ugyanis ahhoz, hogy Orbánt és Merkelt meghallgassuk, a Láttál-e roppant fényt a magasban? című rádiószínházi programra kell kattintanunk.

Ezt a sajtótájékoztatót bizonyára sokan, sokáig és sokféleképpen fogják még elemezni. Bizonyos pillanatai máris mémmé váltak, pedig ha jobban belegondolunk, mégsem volt ez az egész olyan nagyon vicces. A Kossuthon különben rendesen rákészültek, volt itt előzetes esélylatolgatás, közhelyszótárakat megszégyenítő szakértői futamokkal, majd élő közvetítés, legvégül pedig még egy tanulságlevonó-összegző etapot is hozzácsaptak a programfelelősök. Náray Balázs műsorvezető hozta a főrádiótól elvárható minimumot és maximumot is egyszerre: nem kérdezett bele semmibe, nem akart mélyre ásni, a biztonságos semmitmondást választotta a bizonytalan lényegkeresés helyett, de legalább beszélni tudott, s a magyar éterben bizony már ezt is meg kell becsülni.

És hogy rögtön lássuk a beszédképesség és -képtelenség közötti különbséget, az élő bejelentkezés elején, még szinkrontolmács nélkül hallgathattuk végig Kovács Zoltán csetlő-botló angolságú moderátori ténykedését. Aztán jöttek a politikusok. Mi, ragaszkodva a vokális megközelítéshez, azt emelnénk ki, hogy a magyar miniszterelnök úgy kezdett bele a mondandójába (egy erős „asszemmel”), mintha nem is egy mikrofon, hanem egyenesen egy birkapörköltes kondér fölé hajolt volna éppen. És aztán ugyanígy folytatta, mintha a magabiztosság és közvetlenség kifejezésére a műlazaságnál nem lennének biztosabb eszközeink.
A nagyon kedves gesztusnak szánt „Danke, Deutschland!” mondatot egy balatonalmádi lángossütő se mondhatta volna magyarosabban például, de az sem volt rossz, ahogy a Die Welt magyar származású újságírójának (magyarul is feltett) kérdésére annyit talált válaszolni, hogy „Csak a kérdésre szorítkozom: nem.” Ez eleve mit jelent, kérdezhetnénk, mármint az, hogy „csak a kérdésre szorítkozom”? A nemet értjük.

Egyszóval élvezet volt hallgatni ezt a sajtó-happeninget, de azt is, az élő bejelentkezés után, hogy Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője mit tartott fontosnak az elhangzottakból. A demokrácia mibenlétéről és a civilekről szóló részt nem igazán, ennyit elárulhatunk. A többit ki-ki hallgassa vissza magának, de már ne a rádiószínház adására kattintsanak, ha keresik, hanem a Krisztus közöttünkre. Nem mintha erre járt volna ezen a napon.

 

MR1 – Kossuth rádió, február 2.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."