Amikor Sztupa és Troché találkoztak Sztapuval és Trófeával, tagadhatatlanul bűzlött valami. Gyanakodtak. Milyen nevek már ezek? Trochénak még az is megfordult a fejében, hogy robotok lehetnek, akiket róluk mintáztak. E gondolatát persze csak a nevek hasonló hangzására alapozta, a felcserélt betűkre, hiszen sosem látta még sem Sztaput, sem Trófeát. Ómafa szervezte meg a találkozót, e tény sem oszlatta el maradéktalanul az aggodalmaikat, Sztupa el is ejtett egy megjegyzést A keresztapára utalván, hogy mindig az az áruló, aki a tárgyalási ajánlatot hozza (vö. Tessio. Tényleg, mi volt Tessio keresztneve?). Ómafa nem sértődött meg, csak kiröhögte Sztupát, s fransziás műveltségét fitogtatandó Arsène Lupinről kezdett értekezni,
aki több ízben is kapcsolatba lépett egy Herlock Sholmes nevű londoni magándetektívvel. Ómafának ebben annyira igaza volt, hogy az eset után hetekig Eumafaix néven írta alá a leveleit. Nevek ide, nevek oda, a találkozóra végül a Lőrinci út és a Vasút utca sarkán lévő kocsma udvarán került sor (az akkori kocsma helyén ma is kocsma üzemel, annyi csak a különbség, s ezen a világ romlását is lemérhetjük, hogy most Szomjas Bakternak hívják), vasárnap kora este. Húzta a cigány, fogyott a fröccs, gurultak a sörök, az udvar hátsó felében férfiak egy csoportja kuglizott, az utcán, a falnál pedig snúroztak. Szóval kerülve volt itt minden feltűnés, de a gyanakvás nem oszlott. Troché már a jattolásnál megszúrta Trófeát egy gombostűvel, hogy ellenőrizze, nem robot-e. Pár század-, tizedmásodpercnyi döbbent csend következett, Trófea a mutatóujjára meredt, s nem történt semmi. Sztupa is odanézett, de akkor már kiserkent a vér. Troché bénán magyarázkodni kezdett, hogy új inget vett fel, Neva (ne vasald! vagy valami ilyesmi, örökre vasalva), s benne felejthetett egy gombostűt a csomagolásból. Mindenki zavarban volt, a bizalmatlanság pedig nemhogy eloszlott volna, nyugodtan rátelepedett az asztalukra, mint egy idő előtt feladott fatányéros. Sztupa mondta, hogy várják meg a pincért, azt akarta elérni, hogy pár percig nyugodtan szemrevételezhesse a két fickót a furcsa nevükkel. S míg nézte őket, meglehet, némi üldözési mánia hatására, de egyre több hasonlóságot fedezett fel önmagukkal; mintha például az ő tíz évvel ezelőtti ruhatárukból öltözködnének. Egyes darabokat egészen határozottan felismerni vélt. Mi csak a tévét ismerjük fel, névről.
Pénteken (27-én) már délben ott tolulunk az ekrán előtt, mert látni akarjuk, hogy mi is Fussell professzor (az Osztálylétrán Amerikában című kézikönyv tudós szerzője) szerint a pronyóság legtutibb jele, nos, az a csíkos zakó, amit a Belmondo a Film+-on visel a Zsaru vagy csirkefogó c. halhatatlan remekben. Este egy brit film, a Nyár az m1-en, mondhatni a szokásos, a haldokló barát felidézi ifjúkora valamelyik nyarát. Tizenegy előtt a Dunáról indul szolgálatba a papa, egy közismerten cseh iskolázottságú jugoszláv mellébeszélésben.
Szombaton Frankie beleszeret Johnnyba, mert az farag neki krumpliból egy rózsát; Al Pacino és Michelle Pfeiffer zúzzák a konyhán, illetve az m1-en este fél tizenegy után. Mi persze már kilenc óta a True Liest nézzük a ViaSat3-on, mert abban mindenki magyar, a Schwarzenegger pedig egyenesen a Monarchia visszaállításáért száll síkra benne. Jamie Lee Curtis aztán meg pláne magyar. Na jó, bevallom, hogy én már 7-kor felkeltem, hogy megnézzem a Fantomas a Scotland Yard ellen című, viszonylag egyszerű dolgozatot, ami maga a hatvanas évek marsbeli üzenete.
Vasárnap egy másik Fantomas, Csurka István tér vissza az m3-ra, ahol a Miért rosszak a magyar filmek? című rossz magyar filmet vetítik, emlékeim szerint Gábor Miklóssal és Gordon Zsuzsával.
Kedden ugrunk egyet, s a hatvanasokból hetvenest csinálunk, világszám, a 4 Charlot következik,
A stadion őrültjei. Értik, a Duna belemar az enni adó kézbe, ez ám a bátorság, leadni egy Stadion őrültjei című filmet! Vádolja őket valaki még nekem szervilizmussal, párbajra hívom menten! De ettől azért még nem kell tévézni.
